2019. október 19. szombat Nándor

A kisnyugdíjasok húzzák a rövidebbet? Kiderült, kinek mennyi prémium jár


Egy átlagos nyugdíjasnak nagyjából 31 ezer forintot jelent a nyugdíjprémium és a kiegészítés, ez eddig is tudható volt. Ám most kiszámolták, mennyi jár annak, akinek a 28 500 forintos minimálnyugdíjat utalják, és mennyi üti a markát a luxusnyugdíjasoknak.

Az már kedden ismert volt, hogy 20 160 forint lesz az átlagos nyugdíjprémium, illetve Orbán Viktor kormányfő bejelentése szerint a nyugdíjkiegészítés összege átlagosan 11 forint lesz. Az azonban nem derült ki, hogy mennyi pénz jár annak, akinek átlagon felüli a nyugdíja, vagy éppen kevesebb összeget utalnak neki havonta. A 24.hu kiszámolta az eshetőségeket.

A nyugdíjprémium akkor jár, ha 3,5 százalék feletti gazdasági növekedés várható az adott évben. Úgy számolják ki, hogy a novemberi nyugdíj negyedét (legfeljebb 20 ezer forintot) megszorozzák a 3,5 százalék feletti növekedés mértékével. Tehát a nyugdíjprémium maximált összeg, havi 80 ezer forintos nyugdíjnál éri el a tetejét, afölött mindenki ugyanannyit kap, alatta pedig arányosan kevesebbet. Így kiszámítható, hogy a 20 ezer forintos átlagos prémium úgy jött ki, hogy 4,5 százalék körüli növekedéssel kalkulálhat a kabinet.

A nyugdíjkiegészítést a KSH január-augusztusi nyugdíjas inflációs adataiból számolják ki, ami 3,425 százalék volt. A kormány korábban 2,7 százalékra becsülte ezt, így a januári nyugdíjemelés is 2,7 százalék volt. Így a pótlólagos korrekci mértéke 0,725 százalékos lesz:

a 135 ezres átlagnyugdíjjal számolva ez 11 745 forintot jelent, míg a 117 500 forintos mediánnyugdíj esetében 10 222 forint lesz a korrekció.

Ez a prémiummal ellentétben beleszámít az alapnyugdíjba, annak összegét hónapokra leoszva emeli meg. És erre jön rá a januári emelés,  amin felüli a korrekció átlagnyugdíjnál havi 979 forint, mediánnyugdíjnál havi 852 forint pluszt jelent jövőre.

A portál számításai szerint

akinek a minimálnyugdíjat, 28 500 forintot utalják, az nagyjából 10 ezer forintot kap összesen, korrekcióval és emeléssel.

Ezzel szemben a luxusnyugdíjasoknak értelemszerűen sokkal többet utalnak majd:

annak a kilenc nyugdíjasnak például, akinek 2 millió forint felett van a havi járandósága, 200 ezer forint körüli összeg üti a markát.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. Íme, itt egy konkrét példa: kalkulátorunkban 2 millió forintos hitelösszeget és 60 hónapos futamidőt adtunk meg. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 40 436 forintos törlesztőrészlettel a CIB nyújtja (THM 8,17%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen 40 505 forintos törlesztőt (THM 8,97%) ígérő ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni az Erste, az MKB, valamint a Cetelem konstrukcióját is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

10.17-10.23
Országos

Lidl

10.17-10.23
Országos

Interspar

10.17-10.23
Országos

Spar

10.17-10.23
Országos

Auchan

10.17-10.22
Országos

Tesco

10.17-10.22
Országos

Kika

10.16-10.29
Országos

Praktiker

09.02-12.31
Országos