70 ezer forint a nyugdíja, mégis luxusban él László: így csinálja

2016. január 2. 16:30

Egy szegedi nyugdíjas kisebb megszakítással 2014 októbere óta él a görög Naxosz szigetén, mindössze havi 63 ezer forintból. De vajon hogyan lehet ennyiből megélni Görögországban, ahol egyébként a nyugdíj minimum összege 160 ezer forint? És hol vannak ehhez képest az itthoni nyugdíjak?


Egy szegedi nyugdíjas kisebb megszakítással 2014 októbere óta él a görög Naxosz szigeten, ráadásul meglepően kevés pénzből. Az egykori mozdonyvezető 37 évesen lett rokkant, így hetvenezer forint nyugdíjat kap havonta, de mivel nem kell rezsire költenie, az életbiztosítás levonása után kétszáz euró, azaz körülbelül 63 ezer forint marad minden hónapban a számláján - írja a Bors magazin.

Ugyanúgy vásárolok kártyával a városi szupermarketben, mint Szegeden. Itt azonban többet költhetek, mert nincs rezsim, a tüzelőanyag korlátlanul és ingyen van. A használati vizet a falu vízrendszeréből, a parti zuhanyzóból hordom. Az elektromosságot a magammal hozott napelemek termelik, mindennap főzök. Kilencven százalékban arra költök, amit megeszek magamnak ebédet, tíz százalék a szükséges ruhapótlás és egyéb apróságok. Minden másnap egy félkilós kenyeret szoktam venni a falusi kisboltban. Átlagban havi 120 eurót (körülbelül 38 ezer forint) költök, hiszen ki kell gazdálkodnom a repülőjegyet haza és vissza

- mondta a lapnak a szegedi nyugdíjas.

Görögországban a legkisebb nyugdíj összege is 160 ezer forint

A legkisebb görög nyugdíj körülbelül 500 euró (mintegy 160 ezer forint), az átlagnyugdíj pedig közel 800 euró (kb. 250 ezer forint) Görögországban.

Nehezen hiszik el, hogy nekem 200 euró a nyugdíjam. Jól élnek, sokat járnak étterembe, mindent megünnepelnek, szinte mindenkinek van autója. Igaz, nem a legújabb divat szerint öltözködnek. Itt mások az értékrendek

- mondta el az örökifjú életművész.

Ehhez képest Magyarországon az átlagos öregségi nyugdíj összege 117 ezer forint volt idén év elején.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A nyugellátások és egyes más ellátások 2016. január havi emeléséről szóló kormányrendelet szerint jövőre az 1,6 százalékos emelés összesen több mint húsz járandóságot érint majd. Többek között az öregségi, az özvegyi, a szülői nyugdíjat, az árvaellátást, a baleseti hozzátartozói nyugellátást, a szolgálati járandóságot, a korhatár előtti ellátást, a rokkantsági ellátást, a rehabilitációs ellátást, a fogyatékossági támogatást, a vakok személyi járadékát, illetve a polgármesterek közszolgálati járadékát.

Az 1,6 százalékos emelés tehát azt jelenti, hogy az átlagos nyugdíj mintegy 1 900 forinttal fog nőni jövőre.

A rokkantsági járadék jövő januártól érvényes havi összegét 34 475 forintban állapították meg. Emellett az úgynevezett nemzeti helytállásért elnevezésű pótlék összegének emeléséről is rendelkezik a jogszabály. A 2016. januárra járó ellátásokat a jogosultak számára már emelt összegben kell folyósítani.

A Pénzcentrum információi szerint jövőre sem lesz változás az utalási időpontokban: március, június, november és december kivételével minden hónap 12-én lehet számítani az utalásra. A felsorolt hónapokban 12-e hétvégére esik, ezért a megelőző pénteken vagy a következő hétfőn érkezik majd a pénz. Általánosságban elmondható, hogy hamarabb megkapják a nyugdíjukat azok, akik utalással, bankszámlájukra kérik. A postások ugyanis csak az utalási időpont után tudják kézbesíteni, ez pedig akár 2-4 napot is igénybe vehet.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem