6200 forint megy a nyugdíjra ennél a cégnél: mire lesz ez elég?

2017. december 18. 20:00

Több mint 25 százalékkal emelkedett egy nagy magyar bankcsoporthoz tartozó önkéntes nyugdíjpénztárhoz érkező egyéni befizetések összege az első három negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest. A pénztár által kezelt vagyon mellett a taglétszám is bővült. A harmadik negyedévig bezárólag több mint 50 százalékkal többen csatlakoztak a pénztárhoz, mint a másodikban. A főváros és Pest megye után Észak-Magyarország területén Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben a legnépszerűbb az öngondoskodás.

Az idei harmadik negyedévben több mint tízezer új taggal bővült az OTP Nyugdíjpénztár, október végén a pénztár összesen 223 590 tagot jegyzett. Továbbra is kiegyensúlyozott a nemek aránya, a társaság adatai szerint a női tagok száma csak minimálisan haladja meg a férfi öngondoskodókét. A tagok átlagéletkora továbbra is 40 év - írja közleményében az OTP Nyugdíjpénztár.

Az öngondoskodók száma mellett az OTP Nyugdíjpénztár által kezelt vagyon nagysága is növekedett 2017 harmadik negyedévében. Összesen 243 milliárd forintnyi megtakarítást kezel a társaság jelenleg, ami 11,5 százalékos növekedést jelent 2016 végéhez képest. Az OTP Nyugdíjpénztár adataiból kiderül, hogy a tagok megfontoltak a befizetéseik terén, az új belépők átlagos havi öngondoskodásra fordított befizetése 6166 forint volt a vizsgált időszakban. A pénztári befizetések megoszlását tekintve elmondható, hogy továbbra is az egyéni befizetések dominálnak, 2017. szeptember végéig a pénztári tagok összesen 8,5 milliárd forintnyi megtakarítást helyeztek el az OTP Nyugdíjpénztárnál, ami 27 százalékos bővülést jelent az előző év azonos időszakához képest. 

Örömmel tapasztaljuk, hogy az utóbbi évek trendjét követően várhatóan 2017-ben is emelkedni fog a pénztárunk taglétszáma. Ehhez arra volt szükség, hogy az új belépők száma októberig négy éves csúcsponton, a megszűnése pedig mélyponton legyen. Ugyanakkor még mindig azt látjuk, hogy van hová fejlődni, ugyanis sokan még mindig későn, akár csak negyven éves koruk után kezdik el az öngondoskodást. Pedig, ha valaki 30-35 évesen akár csak havi 5 000 forintot tesz félre, már azzal is milliós nagyságrendű összeget spórolhat nyugdíjas éveire

- mondta el Nagy Csaba az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója.

Továbbra is Budapestről csatlakoznak a legtöbben az OTP Nyugdíjpénztárhoz, az új belépők 23 százaléka fővárosi lakos. Őket követi Pest megye, ahonnan az új tagok 13 százaléka érkezik, de egyre többen gondolnak előre a nyugdíjas éveikre vidéken is. Az északi megyékben egyre népszerűbb az öngondoskodás kérdése, ezt támasztja alá az is, hogy 2017 első félévében a főváros és környéke után innen léptek be a legtöbben az OTP Nyugdíjpénztárba (Borsod-Abaúj-Zemplén megye: 5,68 százalék, Hajdú-Bihar megye: 5,12 százalék és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye: 4,75 százalék).

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem