35 évesen nyugdíjba mennél? Ennyi pénzre lesz szükséged

2017. július 12. 14:03

Áprilisban volt egy éve, hogy felmondott, azóta "nyugdíjasként" él Takács Szabolcs, aki a Pénzcentrumon számol be arról hétről hétre, hogy csinálta. Beavat abba, hogyan telnek a mindennapjai, sőt, a pénzügyeibe is bepillantást nyerhetünk.

34 évesen úgy döntött, kiszáll a mókuskerékből és felmondott a munkahelyén Takács Szabolcs. Májusban arról beszélt a Pénzcentrumnak, akkoriban csak egy-másfél éves pihenőt tervezett, utazni szeretett volna, és úgy gondolta, hamarosan visszatér a kötött munkaidős munka világába. Aztán meggondolta magát, és "nyugdíjba" vonult.

A nyugdíj kifejezés viszont némiképp csalóka. Már amikor úgy határozott, hogy felhagy a főnök(ök) vigyázó szeme mellett folytatott, bejelentett nyolcórás munkával, akkor tudta, hogy nem semmit tevéssel telnek majd a mindennapjai.

A saját ismeretségi körömben azt figyeltem meg, hogy azoknak a nyugdíjasoknak az élete örömteli, akik aktívak, akik cselekednek. Azt csinálják, amit szeretnek, ami örömöt ad nekik. Kertészkednek, barkácsolnak, olvasnak, sportolnak, kártyáznak, sakkoznak, társaságba járnak és így tovább. Szerintem ez a kulcs

 - írja Facebook oldalán. Ennek megfelelően ő is aktívan éli mindennapjait.

Most is vállal munkákat, de sehol sem dolgozik alkalmazottként, vagyis nincs munkahelye, ahová minden nap be kell járnia. Van, hogy beszippantja egy munka, és sokat dolgozik, de átlagosan azért 8 óránál sokkal kevesebbet tölt munkával. Ráadásul csak olyasmit vállal el, amit ingyen is megcsinálna, vagyis, amiben örömét leli. Így olyasmivel keres pénzt, amit még élvez is. Amikor éppen semmilyen munkával nem bízzák meg, a befektetéseinek a hozamából él.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A Pénzcentrumnak májusbanelárulta azt is, mibe fekteti a pénzét. A kiszámítható részvényeket részesíti előnyben, példaként a Walmartot, IBM-et, Apple-t, Targetet említi. A magyar részvények közül van Richtere, Magyar Telekomja, Molja, Állami Nyomdája, Graphisoft Parkja. "Van vagy 25 féle részvényem" - jegyezte meg. Jellemzően nagy cégeket vesz meg, amelyek az iparáguk megbízható és meghatározó szereplői. 90 százalékban olyan cégeket vesz, amik osztalékot fizetnek.

Arról legutóbbi cikkünkben is írtunk, hogy ő a minimális megélhetési költségeinek 30 szorosát gyűjtötte egyébként össze, és minden évben az induló pénzmennyiség 4 százalékát veszi ki, abból fedezi kiadásait. Pontos összeget nem árult el, de a Facebook-oldalán azt írja, ma Magyarországon valahol 30 és 300 millió forint közötti összeget kell félretenni ahhoz, hogy "soha többet ne kelljen dolgoznod", de ne is kelljen "remete" életet élned. Ő is ebben a sávban van.

Tapasztalatairól, mindennapjairól mostantól rendszeresen beszámolunk a Pénzcentrumon. Következő cikkünkben elárulja, hogyan min kellene változtatnunk a mindennapok során ahhoz, hogy ha nem is a 30-as éveinkben, de a nyugdíj korhatár előtt "visszavonuljunk" és tényleg csak azzal foglalkozzunk, amivel szeretnénk.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm