9 °C Budapest
Old empty wallet in the hands .Vintage empty purse in hands of women . Poverty concept.

Nyugdíjkorrekció 2021: hivatalos, ennyi pénzt kapnak még idén az idős magyarok

2021. szeptember 8. 09:36

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint a fogyasztói árak az összes háztartást figyelembe véve átlagosan 4,3, a nyugdíjas háztartások körében 3,9%-kal emelkedtek 2021. január–augusztus időszakában az előző év azonos időszakához képest. Ez pedig azt jelenti, hogy 8,4 százalékos egyösszegű nyugdíjkorrekcióra számíthatnak a nyugdíjasok. Ez a juttatás nem épül be a nyugdíjba.

A nyugdíjprémium mellett - amely a GDP-növekedés függvénye - idén novemberben nyugdíjkorrekcióra is számíthatnak a nyugdíjasok. A korrekcióra akkor van szükség, ha a januári - illetve 2021 esetében az évközi - nyugdíjemelés nagyban eltér az inflációtól. A januári kötelező nyugdíjemelés 3%-os volt, ezt egészítette ki a júniusi 0,6%. A KSH által közölt adatok alapján azonban ettől jelentősen eltér az év első 8 hónapjában mért infláció, amely 4,3 százalékos. A különbözetből (4,3-3,6=0,7) az év 12 hónapjára számított korrekció idén így 8,4 százalékos lenne, ha pedig a 13. havi nyugdíj tavalyi első részletét, vagyis egy heti részét is beleszámítjuk, akkor 12,25-tel szorozva 8,575 százalékos lesz az emelés.

A 2021. évi nyugdíjemelések azokra vonatkoznak, akiknek 2021. január 1-je előtt állapítottak meg öregségi nyugdíjat, hozzátartozói ellátást, korhatár előtti ellátást, rokkantsági vagy rehabilitációs ellátást, baleseti járadékot, illetve a vonatkozó kormányrendeletben felsorolt kéttucatnyi egyéb ellátást.

Bár a tavalyi év rendkívüli volt ebből a szempontból, hiszen nemcsak egyösszegű korrekcióra került sor novemberben, hanem konkrét nyugdíjemelésre is év végén. (Mivel a 2020. januári nyugdíjemelés mértékét, a 2,8%-ot több mint egy százalékponttal meghaladta az év első nyolc hónapjára számított infláció, ez tavaly 4% felett volt.) Nem ez azonban az általánosságban jellemző, és erre idén nem is lehetett számítani, főként a júniusi +0,6%-os emelést követően.

Nyílik a nyugdíjolló

A százalékos emelés azt eredményezi, hogy a magasabb összegű ellátásban részesülők magasabb összegre, az alacsonyabb nyugdíjat kapók alacsonyabb összegre számíthatnak novemberben. 2021-ben év elején nagyjából 150 ezer forint volt az átlagos nyugdíj, amely 12600-12800 forintos egyösszegű korrekciót jelentene. Az utolsó ismert - 2020. év eleji - adatok a nyugdíjak részletes megoszlásáról a Magyar Statisztikai Zsebkönyv alapján azt mutatják, hogy 72 ezer nyugdíjas legfeljebb nagyjából 5000 forintot fog kapni korrekcióként, mert az öregségi ellátásuk mértéke nem éri el a 60 ezer forintot.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

142 ezren kb. 5000-6800 forint közötti összegre számíthatnak, akiknek a nyugdíja a 60-80 ezer forintos sávba esik, a 80-100 ezres juttatásban részesülők pedig 6800-8600 forint közötti összegeket várhatnak. Akinek a nyugdíja eléri a 120 ezer forintot havonta, az legalább 10 ezer forintos korrekciót kaphat novemberben. Vannak nyugdíjasok - 2020 januárjában még 54 ezren voltak - akik 300 ezer forint feletti öregségi nyugellátást kapnak havonta. Az ő számukra a 8,4 százalékos, vagy 8,575 százalékos egyszeri nyugdíjkorrekció összege legalább 25 ezer forintot tesz majd ki.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm