11 °C Budapest

Végre elárulta VV Soma, mire költi valójában nyereményét

2017. január 11. 16:36

Végre kiderült, mire költi 36 milliós nyereményét a való Világ legutóbbi szériájának győztese, VV Soma. A valóságshow nyertese már el is kezdett költekezni a nyereményéből, az első saját magának ajándékozott tárgya egy konzol volt. Soma barátai egyébként azt mondták róla, hogy kifejezetten smucig és spúr személyiség, ez viszont segíthet a hirtelen jött nyeremény beosztásában.

A Való Világ legfrissebb, nyolcadik szériájának győztese, VV Soma elárulta, hogy mire fogja költeni a 36 milliós nyereményét. Korábban a Pénzcentrumon írtunk róla, hogy barátjától, Pumped Gabótól is kaphat Soma tanácsokat, ez azonban meglepte őt, elmondása szerint ő maga is tanácsokra szorulna.

Erre költ majd VV Soma

VV Soma biztos benne, hogy költeni fog egy-két felesleges dologra a nyereményből. Az elsők között egy konzolt szerzett be, amit már meg is rendelt, elmondása szerint ez eddig kimaradt az életéből. Emellett hamarosan lakást szeretne venni és a jogosítvány megszerzése is céljai között szerepel.

Emellett a családjának is szeretne segíteni és félre is szeretne tenni a pénzből. Nem utolsó sorban egyébként Soma folytatná az iskolát, amit korábban elkezdett, ez idő alatt viszont fent is kell tartania magát, valószínűleg erre is takarékoskodna.

Egyébként Soma a spórolás nagymestere.

Nem sokan tudják róla, de ő a legspúrabb ember a világon. Mindent ingyen szeret, vagy legolcsóbban, és mindig kevés pénzt hoz magával

- mondta Gabó Somáról az RTL Klubnak. A villalakó társait is megkérdezték egyébként Soma költekezési szokásairól, ők kifejezetten smucignak írták le a VV8 győztesét.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Mibe teheti a pénzt Soma?

A korábbi valóságshow-győztesek is adtak tanácsokat VV Somának, Aurélió például vásárlási tanácsot adott, illetve szerinte a pénzzel kapcsolatban a szüleire kellene hallgatnia.

Az előző, hetedik Való Világ győztese, VV Robin viszont azt tanácsolta, hogy kösse le a pénzét, így járhat a legjobban.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem