12 °C Budapest

Új időszámítás indul a magyar banknál: több százezer ügyfelet érint a napokon belül élesedő változás

2021. február 5. 10:15

Sajtótájékoztató keretében mutatta be az Erste Bank új, az eddiginél sokkal fejlettebb, széleskörűbb felhasználást lehetővé tevő applikációját.

Jelasity Radován, az Erste elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy 2021 február 8-án az Erste mobilbankos felhasználói új applikációt használhatnak, amely George névre hallgat.

Ez az applikáció már 6 millió felhasználó tapasztalatára épül a régióban. A George nem csak egy sima applikáció, hanem egy ökoszisztéma, megadja azt az érzést, amit egy fintech cég szokott nyújtani. Ugyanúgy felhasználható lesz azoknak, akik simán csak a banki ügyleteiket intézik, de azoknak is, akik befektetéseiket szeretnék rajta intézni.

Az alkalmazás sokrétű: a bonyolított tranzakciók rendszerezhetők, lehet köztük keresni a vásárlás jellege, a partner neve szerint, lehet összegezni a költött összeget egy adott időszakra, esetleg figyelmeztetést kérni, ha valamilyen viszonylatban többet költöttünk, mint terveztük.

Az applikációban vásárolhatunk állampapírokat, rendszeres befektetéseket is tudunk eszközölni, és ha megvan értékpapírszámlánk (az appon keresztül is nyitható), tőzsdei tranzakciókat is bonyolíthatunk, tetszés szerinti valutában, azaz egyszerű lesz az átváltás. Nyártól az applikációhoz kapcsolódó személyi kölcsönt is terveznek, és további fejlesztések is várhatók.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az alkalmazás története 2013-ig nyúlik vissza, akkor merült fel az igény, hogy egy sokrétű, könnyen felhasználható alkalmazást hozzanak létre. Fontos szempont volt, hogy az ügyfeleket segítő legyen az alkalmazás: tanácsot adjon az ügyfélnek, tájékoztassa, esetleg figyelmeztesse például befizetési határidő lejártakor.

Az alkalmazáshoz lesz egy új számlacsomag, kis költséggel, sok szolgáltatással, az egyetlen feltétel lesz, hogy érkezzen rendszeresen pénz a számlára, és meg lesznek határozva havi tranzakcióösszegek, melyek meghatározzák a kapható kedvezményeket.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. április 16. 06:03
A tavalyi lengyel politikai fordulat a Donald Tusk vezette koalíció kormányra kerülése az ország gaz...
MEDIA1  |  2024. április 15. 18:58
Starcz Ákos, a kormányközelből bekebelezett Index.hu Zrt. vezérigazgatóját felkérték a szintén kormá...
Bankmonitor  |  2024. április 15. 12:48
Miért lenne szükségem életbiztosításra? Ha meghalok, mindenem a családé lesz, nekem akkor már nincs...
MNB Intézet  |  2024. április 15. 11:07
Sokan meglepődnek azon, hogy az USA-ban nem a hard landing forgatókönyv látszik megvalósulni. Valójá...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem