15 °C Budapest

Több százezres tabu, amit nem lehet megúszni: bajban a családi kassza

2017. november 1. 07:00

Itt van mindenszentek és halottak napja, amikor sokan keressük fel a temetőket, és többet foglalkozunk a halottakkal, mint az év többi napján. Bár a halálról nem szeretünk beszélni, fontos, ha tisztában vagyunk azzal, hogy a halál után hozzátartozóink jelentős költségekkel szembesülnek. A Pénzcentrum annak járt utána, hogy mekkorák ezek a költségek, és hogyan lehet rájuk előre felkészülni.

Közhely, hogy Magyarországon a halál tabunak számít, nem szeretünk foglalkozni vele, beszélni róla. Ennek megfelelően, amikor meghal egy hozzátartozónk, akkor különös világba csöppenünk, amelynek létezéséről máskor még tudomást sem szeretnénk venni. Egy ilyen, amúgy is nyomott, lelkileg megterhelő helyzetben ráadásul azzal is szembe kell néznünk, hogy a halottunk méltó elbúcsúztatása nem éppen olcsó mulatság, nézzük, hogy pontosan mi, mennyibe kerül.

Létezik a szociális temetés intézménye Magyarországon, amelynek esetében jóval kisebb költség terheli a családokat a továbbiakban részletezetteknél, de ennek jelentős hátránya, hogy személyes közreműködést igényel a temetésben, ezt pedig érthetően sokan nem vállalják, így ebben a cikkben most ezzel a lehetőséggel nem foglalkoztunk.

Az első és egyben a legnagyobb költség a sírhelymegváltási díj. A CIG Pannónia Életbiztosító kutatásából kiderült, hogy a legdrágább sírhelyek egyértelműen Budapesten vannak, a Farkasréti temetőben 600 ezer forintnál is többe kerülhet egy sír, a Fiumei úti sírkertben pedig a 300 ezer, az Óbudai temetőben pedig a 240 ezer forintot is meghaladhatja egy sírhely megváltása 25 évre. Szolnokon a legdrágább sírhely 150 ezer forint, ennél 7 ezer forinttal olcsóbb a budapesti Újköztemető. A legolcsóbb sírhely Győrben van, 11 ezer forintba kerül, ezen kívül csak Kaposváron és Szombathelyen lehet 20 ezer forint alatt 25 évre megváltani a sírt.

Akik nem tudják vállalni a hagyományos, koporsós temetés terheit, a csupán 10 évre megváltható urnafülke vásárlása nyújthat anyagi könnyebbséget, a földrajzi elhelyezkedés azonban itt is jelentősen befolyásolja az árakat. A legdrágább urnafülkék szintén a fővárosban vannak, Farkasréten 251 ezer forintba is kerülhet, a másik három vizsgált budapesti temetőben és Szegeden 100 ezer forint fölött is lehet az áruk, Kecskeméten pedig egységesen 98 ezer forint. Békéscsabán, Egerben, Pécsett és Szolnokon 30-40 ezer forintba kerül, míg a legolcsóbb Debrecenben 3 900 forint, Szombathelyen pedig 4 100 forint.

Az országban jelentős eltérésekkel találkozhatunk a temetéssel kapcsolatos költségekkel kapcsolatban is, mi a Budapest Temetkezési Intézet (BTI) Zrt-t kerestük meg kérdéseinkkel. Arra voltunk kíváncsiak, hogy mik azok a költségek, melyeket mindenképpen ki kell fizetni koporsós és urnás temetés esetén.

Koporsós, hamvasztás, szórás

Koporsós temetés esetén természetesen a halottat először is el kell szállítani a temetőbe. A BTI vállalja ezt a feladatot, ennek díja jellemzően 17 501 forint. A következő költség attól függően merül fel, hogy mennyi időt tölt a halott temetetlenül a temetőben, az elhunyt hűtésének díja napi 4 754 forint. Koporsót mindenképpen kell vásárolnunk, az árak jellemzően 78 ezer és 354 ezer forint között mozognak.

Egy sírhely kihantolása 45 729 forintba, az elhunyt temetőn belüli szállítása pedig 10 555 forintba kerül. Ezekre a költségekre rájön még a teljeskörű ügyintézési díj, melynek összege 13 ezer forint, mely némi papírmunkától kíméli meg a gyászoló családot.

Ezen felül, ha szeretnénk ravatalozót, akkor az erre használható termek bérlési költsége jellemzően (a BTI által üzemeletetett temetőkben) 50 és 85 ezer forint közé esik, de külső ravatal felállítására is van lehetőség, ez a Farkasréti temetőben a legdrágább (135 792 forint), az Újköztemetőben és az Óbudai temetőben 66 084 forint, a többi helyszínen pedig 54 531forint.

További költség lehet, ha halottunkat prémium autóval szeretnénk szállíttatni a temetőn belül, ebben az esetben a 10 555 forintos költség helyett 30 651 forintot vagy luxus autó esetén 46 050 forintot kell fizetni.

Amennyiben hamvasztásos temetést választunk, akkor el kell szállíttatni a halottat a krematóriumba (16 220 forint), a hamvasztás maga 10 173 forintba kerül, a hamvasztási kellékek (hamvasztási koporsó, halotti lepel, urnabetét) pedig 12 941 forintba. Végleges koporsó helyett viszont ugye urnát kell vennünk, ami 6 és 50 ezer forint közötti összegbe kerül jellemzően (bár a köztemetéshez 600 forintos műanyag verzió is készül). Az urnához nyilván kisebb sírgödröt kell ásni, ezért ezt megússzuk 21 170 forintból, ugyanakkor meg kell fizetni a hamvak krematóriumból temetőbe szállítását, amely 4 619 forint. További költségek merülhetnek fel persze a hűtéssel illetve a temetőn belüli szállítással vagy ravatalozással kapcsoaltban is, itt most csak azokat vettük górcső alá, melyek a koporsóstól eltérnek.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az urnásnál van egy még olcsóbb búcsúztatási mód, ez pedig a szórás. Más szolgáltatók árait is megvizsgálva, egy szórásos búcsúztatás Budapesten (templomtól és temetőtől függően) 50-60 ezer forintról indul, egy hamvasztásos temetés80-100 ezer forintnál is többe, egy koporsós temetés pedig legalább 200 ezer forintba kerül, de természetesen a fent részletezett okokból ezek az összeg jóval magasabbak is lehetnek.

Te hogy szeretnéd?

A szórás esetén nem lesz sírhelye a halottunknak, mégis, a 4Life Direct biztosító felmérése szerint a magyarok legnagyobb csoportja (33%) ezt a búcsúztatási módot választaná, mármint azok közül, akik egyáltalán gondolnak erre. 15 százalékuknak ugyanis mindegy, hogy vesznek majd búcsút tőlük, 22 százalékuk nem gondol erre a kérdésre, 18 százalékuk urnás, 12 százalékuk pedig koporsós temetést szeretne.

Az összes fenti költségre ráadásul rájön még maga a búcsúztatás, ha szeretnénk ilyet. Felhívtuk a Budapesti Központi Katolikus Temetőlelkészséget, ahol elárulták, hogy a katolikus szertartás költsége 27 500 forint. A református egyházközösségeknél változó a helyzet, a díj függ attól, hogy ismerték-e az elhunytat illetve járt-e a közösségbe, egy VS.hu-n megjelent írás szerint Debrecenben ez a díj 18 ezer forint, ám van olyan gyülekezet, ahol évekre visszamenőleg meg kell fizetni az egyházi hozzájárulást, és csak ennek fejében temetnek el református szertartás szerint. 

Küldtünk sajtómegkeresést a Budapesti Zsidó Hitközségnek is, arra voltunk kíváncsiak, hogy náluk milyen költségek várnak az elhunytak családjaira, ám erre nem érkezett válasz, így felhívtuk őket telefonon gyászolóként. Így arról tájékoztattak minket, hogy a szertartási költség a budapesti Kozma utcai zsidó temető esetén 54 ezer forint, a sírhelyek pedig 380 ezer forintnál kezdődnek, de van olyan sír, amelyért egymillió forintnál is többet kell fizetni. Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy a vallási előírásoknak megfelelően, a zsidó temetőkben nem 25 évre, hanem véglegesen kerül megváltásra a sírhely.

Ha nem szeretnénk a családunkat kitenni a fenti, meglehetősen borsos összegeknek, akkor választhatunk temetési biztosítást is, melyet számtalan szolgáltató nyújt. Ezek a biztosítások jellemzően időskorban is megköthetők, és életkortól valamint a biztosítási összegtől függően néhány ezer forintos havi díjnál kezdődnek.

Ha nem szeretnénk biztosítást kötni, akkor pedig előtakarékossági számlát is nyithatunk kegyeleti költségekre, melyet szintén több szolgáltatónál megtehetünk. A biztosítással ellentétben, itt a kifizetés mértéke viszont nem a biztosítási összegtől, hanem az eddigi befizetéseink mértékétől függ.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
MEDIA1  |  2024. március 28. 08:53
Üdv, Kötter hangzik a nem is oly rejtélyes elköszönés a Magyar Péterrel kapcsolatos, véletlenül kike...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 08:06
A lakáshitel kamatok csökkenése után a személyi hitelek is olcsóbbak lettek. A Bankmonitor Erste sze...
KonyhaKontrolling  |  2024. március 28. 07:45
A mai bejegyzésben megnézzük, hogy brókerek költségének hatását, ha a TBSZ brókereket hasonlítjuk ös...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm