Szétvágta a magyar fiatalok pénztárcáját a járvány: ők költöttek jóval többet

Pénzcentrum2020. augusztus 4. 13:02

A fiatalok 18 százaléka többet költött a járványhelyzetben, 36 százalékuknál viszont csökkentek a kiadások - állítja egy friss ifjúsági index, amely szerint jelentős eltérések láthatóak a 19-29 évesek költéseiben. Míg például a nők 25 százaléka nagyobb kiadásokkal szembesült, a férfiaknak csak a 12 százaléka költött többet a járvány miatt.

Csökkentek is, nőttek is a fiatalok kiadásai az elmúlt hónapokban a járványhelyzet miatt - derült ki a K&H ifjúsági indexéből, amely a 19-29 éves korosztály költéseit vizsgálta a koronavírus-járvány magyarországi megjelenése utáni időszakban. A végeredmény alapján teljesen megosztotta a fiatalok táborát az új helyzet. 

A felmérés szerint ugyanis a fiatalok 18 százaléka a korábbinál nagyobb kiadásokkal szembesült, miközben 36 százalékuk ennek az ellenkezőjéről számolt be, azaz kevesebbet költött. Érdekes, hogy a nők 25 százaléka számolt be arról, hogy a kérdéses időszak többe került, a férfiaknak mindössze 12 százalékára volt igaz ugyanez. A nyugati országrészben élők mindössze 7 százalékának növekedtek a kiadásai, a keleti régiókban lakó fiatalok 20 százaléka költött nagyobb összeget, a fővárosban és környékén - vagyis a központi régióban - 25 százalékos volt az arányuk. Az is kiderül a kutatásából, hogy a kiadáscsökkenésről beszámolók táborán belül a 19-25 évesek átlagosan 39 ezer forint körüli összeggel mérsékelték a költéseiket, míg a 26-29 évesek kiadása átlagosan 49 ezer forinttal esett vissza. 

Rákapcsoltak a bankkártyák? 

A mindennapi kiadásoknál a K&H is változást tapasztalt, nem csak a fiataloknál, hanem valamennyi bankszámlás ügyfelénél.  A lakossági bankkártyával történő vásárlások összege márciusban 23%-kal, áprilisban 11%-kal növekedett a tavalyi év azonos hónapjaihoz képest. Az egy lakossági bankkártyára jutó vásárlás összege ennél kisebb mértékben, márciusban 13 százalékkal, áprilisban 5 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál. 

Ebben fontos szerepet játszott, hogy az Egészségügyi Világszervezet és több kutatás szerint is a készpénz érintése kockázatot jelent a járvány terjedése szempontjából, melyet a bankkártyás vásárlással lehet kivédeni. Ráadásul a magyar jegybank kezdeményezésére egyszerűbbé vált a kártyás vásárlás azzal, hogy az érintéses bankkártyás fizetés esetében a korábbi 5 ezer forint helyett csak a 15 ezer forint feletti vásárlásoknál kell megadni a PIN-kódot. A bankkártyás vásárlások térnyerése a K&H szerint mindenképp örömteli, többek között azért, mert hozzájárulhat a nemzetközi szinten is magas magyarországi készpénzállomány csökkentéséhez. 

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Mi történt az élelmiszerekkel? És a spórolt pénzzel?

Az ifjúsági indexéből kiderül az is, hogy mire költöttek többet a fiatalok. Bár az esetek felében nem változtak a kiadások, azonban ahol igen, ott a megkérdezett fiatalok 30 százalékának élelmiszerekre szánt költései, 27 százalékának egészségügyi kiadásai növekedtek a leginkább. Ezt követte 17 százalékuk megemelkedett lakhatással kapcsolatos költése, 15 százalékuk pedig családjáról való gondoskodásra szánt többet. Jó hír, hogy a fiatalok 13 százaléka a járványhelyzet hatására sem feledkezett meg a megtakarításaikról sem, hiszen növelni tudták a félretett összeget azonban a megkérdezettek 18 százaléka már csak sokkal kisebb mértékben tudott spórolni. 

Azokban az esetekben, amikor a fiatalok számára elkövetkezett a költségcsökkentések időszaka, első sorban a szórakozásra, ruházati és műszaki cikkekre és utazásra szánt költségeikből vettek vissza, hiszen a kijárási korlátozások idején ez volt a legkézenfekvőbb.

Címkék:
pénzcentrum.hu, járvány, megtakarítás, válság, fiatalok,