7 °C Budapest

Súlyos hónap vár a nagycsaládosokra: fizetniük kell, ez padlóra küldheti őket

2019. augusztus 19. 07:01

Mához két hétre, szeptember másodikán kezdetét veszi a 2019/2020-as tanév. A beiskoláztatás azonban nem olcsó mulatság, a költségek, főleg több gyermek esetén könnyen az egekbe szökhetnek. Erről, az anyagilag "viszontagságos" időszakról kérdeztük Kardosné Gyurkó Katalint, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnökét, mennyire terhelik meg augusztus utolsó hetei a magyar nagycsaládosokat. Illetve beszélgettünk arról is, nagyjából mennyibe kerül a tanszerek és egyéb, az iskolához szükséges eszközök beszerzése, kiknek jár ingyen tankönyv, valamint, hogy a családok miként tudnak sikeresen spórolni tanszervásárláskor.

Mához két hétre, szeptember másodikán kezdődik a 2019-2020-as tanév. Ami azt is jelenti egyben, hogy gyermekek tízezrei kezdik meg tanulmányaikat általános iskolásként, középiskolásként. Az elmúlt évek tapasztalatai pedig egyértelműen azt mutatják, hogy a magyar családoknak nem éppen sétagalopp a beiskoláztatás. Egyfelelől rengeteg időt vesz igénybe a termérdek tanszer megvásárlása, másfelől a családi kasszát is rendesen kiürítheti az augusztus közepi, végi bevásárló körút. Már csak ezért sem véletlen, hogy a családoknak idén sem kell szeptember elejéig várni a kilencedik havi családipótlékért, hiszen azt már augusztusban folyósítani fogják. Ez pontosan azt jelenti, hogy 

a banki utalásra augusztus 26-án, hétfőn lehet számítani, a postázást pedig már augusztus 21-én megkezdik.

Az anyagi megterhelés azonban ezen intézkedés ellenére is tetemes, de hogy a valóságban mennyire is az, valamint hogy a nagycsaládosok ezt miként élik meg, arról Kardosné Gyurkó Katalint, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnökét kérdeztük.

Pénzcentrum: Tapasztalataik szerint mennyire megterhelő a magyar (nagy)családoknak az iskolakezdés? 

Gyurkóné Kardos Katalin: Az iskolakezdésből adódó feladatokat és kiadásokat a legtöbb család, így a nagycsaládosok megérzik. Gondoljunk bele, hogy mindenből annyival többre van szükség, ahány iskoláskorú van a családban. Ehhez azonban hozzá tartozik, hogy a nagycsaládok valószínűleg az újrahasznosítás bajnokai, hiszen egy tolltartó, egy iskolatáska családon belül örökölhető, ahogy a ruhák, cipők egy része is. De előfordulnak nem várt helyzetek, amikor még fontosabbá válik, hogy legyen segítség. Mi nagycsaládosok ilyen közösség vagyunk: ismerjük egymást, tudjuk, kinek van szüksége segítségre.

Milyen tendenciák figyelhetők meg az utóbbi években, kisebb vagy nagyobb megterhelést jelent az iskolakezdés a magyar (nagy)családoknak?

Mindenképpen kisebb terhet jelent, hiszen ez függ a család anyagi helyzetétől, likviditásától is. Ha arra gondolok, hogy a családi adókedvezményeknek köszönhetően évről évre több és több marad a családok zsebében, vagy arra, hogy a nagycsaládosok számára teljesen ingyenesek a tankönyvek, sőt jövőre már minden évfolyamon mindenki számára az lesz, akkor ez mindenképp igaz. Idén a tartós beteg, a három- vagy többgyermekes családban élő, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, fogyatékossággal élő, nagykorú és saját jogán iskoláztatási támogatásra jogosult diákok kapnak ingyenes tankönyvet a 10 évfolyam fölött. A likviditás szempontjából is fontos, hogy a családtámogatásokat korábban utalják épp azért, hogy mindenki számára zökkenőmentesebb legyen az iskolakezdés. 

Vannak-e adataik arról, hogy mennyibe kerül egy 2-3-vagy több gyermekes családnak a tanévre való felkészülés?

Az összeg nagysága eltérő lehet nagycsaládonként, hiszen különféle szempontok alapján vásárolunk. van, aki az olcsóbb termékeket választja, vannak, akik egy kicsivel drágább, de tartósabb eszközöket részesítik előnyben. 

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
Úgy gondolom, hogy a 20 ezer forinttól egészen 80 ezer forintig lehet költeni egy gyermek iskolakezdésére, amiben a legfontosabb papír- és írószerek, a tornazsák, a nagyobb összeg esetén pedig az iskolatáska is megtalálható. 

Tapasztalataik szerint miből finanszírozzák az augusztusi többletköltségeiket a magyar családok, megtakarítás-hitel-állandó kereset?

Szerencsére egyre többen készülnek fel az iskolakezdésre, és már korábban elkezdenek félretenni erre a célra. Tapasztalataim szerint ők vannak a legtöbben. Biztosan vannak, akik állandó keresetükből is meg tudják ezt oldani, de hitelfelvevőkkel együtt ők kevesebben vannak. Sokan vannak, akik családi- és baráti segítséget kapnak, s így oldják meg. 

Milyen tippeket tudna adni a NOE a családoknak, miként tudnak spórolni a tanvékezdéssel járó költségeken?

A legfontosabb a gondos kalkuláció. Egyrészt annak felmérése, hogy mi az, amiből nem kell újat, vagy többet vásárolni, másrészt annak pontos kiszámítása, hogy mire lesz ténylegesen szükség. 

Ezt követően érdemes végiggondolni, hogy egyszerre kell-e vásárolnunk, vagy vannak olyan tételek, amiket később is be tudunk szerezni. érdemes a családi- és baráti kört megkérdezni, hogy van-e náluk olyan tanszer (iskolatáska, tolltartó, stb.), amelyre nekik már nincs szükségük, de jó állapotúak. S ahogy említettem a NOE is segít, ahol tud.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm