Sosem gondolnád, melyik a leghamisítottabb magyar bankjegy

2017. július 19. 05:41

Alig két hetünk maradt kiszórni a nálunk lévő régi 2 ezer és 5 ezer forintos bankjegyeket. A megújult pénzeket valóban nehezebb hamisítani, ez a statisztikákon is látszik, de azért mindig érdemes résen lenni. Mutatjuk, melyik jelenleg a leghamisítottabb magyar bankjegy és azt is, mire érdemes odafigyelni, amikor készpénzzel fizetünk.


A Magyar Nemzeti Bank (MNB) még 2014-ben kezdte el a forint bankjegyek cseréjét. A megújult bankjegyek biztonsági elemei jóval összetettebb, komplexebb védelmet nyújtanak az esetleges hamisítások ellen.


Az utóbbi néhány évben a hamisítás mértéke alacsonynak mondható. 2016-ban mindösszesen 1 549 darab hamis bankjegyet találtak, ráadásul ezen belül a megújított címletek darabszáma elenyésző.

A jegybank első körben a 10 ezer, majd a 20 ezer forintos címleteket újította meg, majd ezt követte 2017. március elsején a 2 ezer és 5 ezer forintos bankjegyek cseréje, amelyekkel már csak

2017. július 31-ig fizethetünk a boltokban.

A 2017. március 1-től forgalomban levő megújított 2 000 és 5 000 forintos bankjegyek rendkívül kedvező ütemben terjedtek el a készpénzforgalomban. Ennek köszönhetően 2017. július 11-i állapot szerint már az 5 000 forintos bankjegyeknek több mint 80, a 2 000 forintosoknak pedig több mint 70 százaléka a megújított címletekre cserélődött - válaszolta a Pénzcentrum megkeresésére az MNB sajtóosztálya.

Melyik címlet a hamisítók kedvence?

Bár a megújult pénzekkel nehezebb dolga van a hamisítóknak, azért alapvetően elmondható, hogy a hamisítási módszerek nem változtak jelentősen. Továbbra is az irodai sokszorosító eszközökkel; színes fénymásolókkal és printerekkel próbálkoznak a csalók.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A fellelt magyar bankjegy hamisítványok címletenkénti megoszlása sem változott nagyon az elmúlt években. Bár 2015 első negyed évében még a 10 ezer forintos bankjegy volt a hamisítók kedvence, a 2016-os adatok szerint már egy másik címlet végzett az élen.

A hamisítók a tavalyi évben az ezressel szinte alig próbálkoztak, és az ötszáz és kétezer forintosból is csak néhány hamis darabot találtak. A fellelt hamisítványok alapján a tavalyi évben a 20 ezer forintos bankjegy utánzásával próbálkoztak a legtöbben, ez a címlet a hamisított bankjegyeknek 52,8 százalékát tette ki.

Mit tegyünk, ha hamis pénzzel találkozunk?

Mindenkinek érdemes tisztában lennie azzal, hogy mi tévő legyen, ha hamis pénzzel találkozik. Ezért most mutatunk néhány tippet az ilyen helyzetekre, ami nem csak a pénztárosoknak lehet hasznos:

  • A pénz átvételekor nem szabad elmulasztani a bankjegyek adott körülmények között reális mértékű ellenőrzését
  • Visszajárót csak akkor adjunk, ha a pénzt már ellenőriztük
  • A hamis bankjegy és érme nem fogadható el fizetőeszközként
  • Persze saját biztonságunk a legfontosabb ezért nem szabad vitatkozni a pénz átadójával
  • Ne adjuk vissza a gyanús bankjegyeket
  • Ha van lehetőségünk értesítsük a rendőrséget
  • Jegyezzük meg az átadó kinézetét, esetleg rendszámát

Mi lesz a hamis pénz sorsa?

Az olyan bankjegyet és érmét, amelynek valódiságával kapcsolatban a legcsekélyebb kétség is felmerül, szakértői vizsgálatra valamely banknak, a postának vagy a Magyar Nemzeti Banknak kell átadni. Később az új típusú hamisítványokat, illetve az azokra vonatkozó műszaki, statisztikai adatokat pedig továbbítják a pénzhamisítás elleni védelmi feladatokat közösségi szinten ellátó szervezetekhez - olvasható az MNB tájékoztatásában.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem