12 °C Budapest

Sokmilliós luxusesküvőre készül a Barátok közt sztárja

2017. február 20. 16:45

Már két éve eljegyezte kedvesét Solti Ádám, aki a Barátok közt Bokros Ádámját alakítja. Elmondása szerint azért nem került még sor a nagy napra, mert csak ő közel kétszáz vendéget szeretne meghívni. Az esküvő egyébként is egy költséges dolog, általában milliós tétel alatt senki sem ússza meg.

Még gyűjti a milliókat az esküvőre Solti Ádám, elmondása szerint szeretné megadni a módját, és egy elegáns helyszínen képzeli a nagy napot méghozzá úgy, hogy minden barátja, rokona és kollégája jelen van.

Csak én közel kétszáz fővel számolhatok, és Berni is meghívja a szeretteit. Ez több millió forintos költséggel jár

- mondta a Hot! Magazinnak Solti Ádám, a Barátok közt sztárja. A pár anyagi helyzetére az is hatással van, hogy a menyasszonya fő jövedelme a főiskolai ösztöndíj. Ráadásul nem az esküvő áll az első helyen, amire most gyűjtenek, a színész egyelőre főleg leendő otthonuk építésére fordítja a keresetét.

A száztíz négyzetméteres ház falai már állnak. Ennél nagyobbat nem szeretnénk, mert túl fárasztó lenne a takarítása és költséges a fűtése

- mondta a színész a lapnak. Már jelenleg is együtt él a kedvesével, de valószínű, hogy csak a beköltözés után kerül sor az esküvőre.

A házasság és az esküvők egyébként reneszánszukat élik, 2010 óta egyre többen kötnek házasságot Magyarországon. Az 1970-es években átlagosan még 97 ezer házasságot kötöttek évente, ám ez a szám az 1980-as években 73 ezerre, az 1990-es években 53 ezerre, az ezredfordulót követő évtizedben pedig 43 ezerre esett vissza. A 2010-es év jelentette az elmúlt évtizedek mélypontját, amikor egy év leforgása alatt mindössze 35 520 pár járult anyakönyvvezető elé.

Azóta évről évre emelkedett a házasságkötések száma. A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, előzetes adatai szerint 2016. január-november között 48 920 házasságot kötöttek. Ez a szám a decemberi adatok nélkül is több volt, mint ahányan 2015-ben házasságra léptek, és a számokból úgy tűnik, hogy az elmúlt húsz évet tekintve 2016-ban házasodtak a legtöbben.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Költségekkel csak óvatosan

Az esküvő - főleg, ha nagy lakodalom követi - mindig költséges, és nem jellemző, hogy a nagy napra költött összeg megálljon hét számjegy alatt.

Tapasztalatom szerint 1,5-2,5 millió között költenek átlagosan a magyar párok az esküvőjükre, de persze ez is a társadalmi rétegtől és az igényektől függ

- mondta korábban a Pénzcentrumnak Radanovics Ivett, esküvőszervező. Természetesen vannak kirívó estek, amikor a pár 5-6 milliót is elkölt az esküvőre. Ebbe az összegbe azonban már olyanok is beleférnek, mint termet bérelni egy kastélyban, vagy fizetni az egész násznépnek a szállást éjszakára. De az egyedi ruha, dekoráció vagy menüsor is sokba kerülhet.

Címlapkép: MTI

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem