7 °C Budapest

Sokan teszik most ide a pénzüket: mutatjuk, mire kell figyelni

2016. június 5. 12:02

Ha már tudsz rendszeresen félretenni, felmerül a kérdés, melyik a legjobb megtakarítási forma. Egyre többen döntenek úgy, hogy befektetési alapokba teszik a pénzüket, ezért összeszedtünk néhány alapvető információt, amit mindenképp érdemes tudni, ha te is így szeretnél megtakarítani.

A személyes befektetési, megtakarítási portfólió kialakításánál egyre nagyobb szerepet kapnak a befektetési alapok - például az alacsony banki betéti kamatokkal szemben, de mint minden befektetési formának, ennek is vannak költségei. Milyen tételekből állnak össze, honnan tájékozódhatsz ezekről, és melyek a legjobb hazai alapok és alapkezelők?

Milyen költségekkel kell számolni?

A legnagyobb tétel a befektetési alapok díjai közül az alapkezelési és forgalmazási díj, amely az alapkezelőt és az alap forgalmazóit illeti meg, ez lényegében az alapkezelő és a forgalmazó "munkadíja". Ehhez jöhet még a letétkezelési díj, a felügyeleti díj, vagy (egyes alapoknál) a sikerdíj. A hazai befektetési alapok esetében általában nem számolnak fel vételi jutalékot a forgalmazók, visszaváltási díjként pedig jellemzően pár száz, esetleg egy-két ezer forintot vonnak le.

A díjtételeket jogszabály szerint minden alapkezelőnek fel kell tűntetnie, és az adott befektetési alap kezelési szabályzatában is szerepelniük kell.

A gyakorlatban azonban kevésbé beszédesek ezek a számok, mivel az alapkezelők jellemzően a felszámított költségnél magasabb, maximum értéket adnak meg a szabályzatukban. Épp ezért jóval hasznosabb a Kiemelt Befektetői Információkban (KBI) megtalálható TER (Total Expense Ratio), magyar nevén folyó költség mutató, amiből kiderül, hogy egy adott évben a befektetési alapból ténylegesen mekkora értékben vonták le a fenti díjak.

A hozzáférhetőség is fontos szempont

Minden befektetési alap vásárlásához rendelkeznie kell a befektetőnek az adott alap forgalmazóinál vezetett értékpapírszámlával. Az értékpapírszámlák vezetésének költsége forgalmazónként eltér, de általában néhány száz forintos díjról van szó. A belföldi természetes személyeket továbbá minden befektetési jegy visszaváltásakor a hozamból levont kamatadó és egészségügyi hozzájárulás (eho) terheli, melyek mértéke 2016. január 1-től 15 százalék és 6 százalék.

A befektetési jegyek költségeinek vizsgálata mellett nagyon fontos az azokhoz való hozzáférés rugalmassága is.

A tranzakciók teljesítésülésének napja a piaci gyakorlatnak megfelelően "T+x" nap, vagyis a befektető a megbízás megadását (ez a T nap) követő "x" napon belül jut a pénzérét cserébe befektetési jegyhez, illetve befektetési jegyért cserébe a pénzéhez. Az is előfordulhat, hogy a befektető már azon a napon hozzájut a befektetési jegyhez/pénzhez, amelyik napon a megbízást megadta.

Melyek a legjobb hazai alapok és alapkezelők?

Amikor az árak, a költségek és a hozzáférhetőség szempontjából összehasonlítjuk a legnagyobb hazai alapkezelők befektetési alapjait, akkor azt látjuk, hogy jellemzően T napos a vételi és visszaváltási megbízások teljesülése is, míg a költségek szempontjából jelentős különbségek vannak. Éves 1 százalékos folyó költség alatt csak a Generali Alapkezelő által kezelt Generali Cash Pénzpiaci Alap "A" sorozat (0,78 százalék), illetve kicsivel lemaradva a Diófa Alapkezelő Magyar Posta Takarék Pénzpiaci Befektetési Alapja (0,81 százalék) érhető el. Hozzáférhetőség szempontjából elmondható, hogy a Generali Cash Pénzpiaci Alap "A" sorozata és a Budapest Bonitas Alap kivételével minden alapnál a megbízás megadásának napján teljesül mind a vételi, mind a visszaváltási megbízásunk.

A rövid kötvény alapok között egyedül a Diófa Alapkezelő Takarék FHB Rövid Kötvény Alapját találjuk évi 1 százalékos költségterhelés alatt, egészen pontosan 0,90 százalékkal. Ebben a csoportban a hozzáférhetőség szempontjából az OTP Alapkezelő által kezelt OTP Optima "A" sorozat bizonyult a legrugalmasabbnak, mivel ennél az alapnál T napon teljesülhet a vételi és a visszaváltási megbízásunk is.

A hosszú kötvény alapok közül évi 1,12 százalékos költségmutatóval az Aegon Belföldi Kötvény Alap a legolcsóbb, de hozzáférhetőség szempontjából a Diófa Alapkezelő alapja a legjobb választás, ugyanis ott T+1 napon teljesül a vételi és visszaváltási megbízásunk egyaránt, és bűntető visszaváltási jutalék felszámítása sincs náluk.

A hazai forint alapú, közvetlen ingatlanbefektetési alapokat összehasonlítva azt láthatjuk, hogy a Diófa Alapkezelő által kezelt Magyar Posta Takarék Ingatan Befektetési Alap "A" sorozata a legjobb vétel. Évi 1,68 százalékos költség mellett T napos teljesüléssel megvásárolható és vissza is válható a befektetési alap. Továbbá az is a Diófa Alapkezelő alapja mellett szól, hogy míg a többi alapkezelő felszámít büntető visszaváltási jutalékot (1,75 százalék és 2 százalék mértékben), addig a Magyar Posta Takarék Ingatlan Alapnál ilyen díjtételt nem merül fel.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Lakossági (retail) ügyfelek számára elérhető alapok

(a listákat a folyó költség mutató alapján állítottuk össze)

A legnagyobb hazai alapkezelők legnépszerűbb eszközkategóriákban szereplő befektetési alapjainak folyó költség mutatója, illetve a vételi/visszaváltási megbízások teljesülésének napja eszközkategóriánkénti bontásban (forrás: a befektetési alapok jelenleg hatályos Kiemelt Befektetői Információi, illetve Kezelési Szabályzatai):

1.

2.

3.

4.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem