9 °C Budapest

Romlott a lakosság pénzügyi helyzete: nem vállalják be a mosógép, hűtő cserét se

2021. február 22. 06:20

A GKI konjunktúraindexe februárban kissé csökkent, ám az üzleti és fogyasztói várakozások is a múlt év véginél kedvezőbbek maradtak. A GKI Gazdaságkutatónak az EU támogatásával készített felmérése szerint a konjunktúraindex tavaly áprilisi zuhanásának februárra alig több mint a felét dolgozta le. Ezen belül az üzleti bizalmi index mintegy 60, a fogyasztói csak 40%-át.

Az üzleti szférában februárban az ipari és kereskedelmi cégek várakozásai rosszabbak, az építőipari, és főleg a szolgáltató vállalkozásoké kissé kedvezőbbek lettek. Az ipari bizalmi index kéthavi növekedés után februárban a tavaly év végi szint közelébe csökkent. Ebben az elmúlt időszaki és várható termelés megítélése játszotta a főszerepet, de romlott a hazai és export-rendelésállomány megítélése is.

A készletekről alkotott vélemény viszont javult. Az építőipari várakozások februárban hibahatáron belül emelkedtek, sem a magas-, sem a mélyépítők kilátásai nem változtak érdemben. Az előző háromhavi termeléssel kapcsolatos vélekedés érezhetően javult, e mutató tizenegy havi csúcsára jutott. A rendelésállományok megítélése viszont valamelyest romlott. A kereskedelmi bizalmi index a januári enyhe emelkedést követően februárban ennél nagyobb mértékben csökkent.

Az eladási pozíció megítélése továbbra is nagyon alacsony szinten hullámzik, februárban éppen nőtt, míg a rendelések várható alakulása a december-januári nagy emelkedést követően csökkent. A készletekről alkotott vélemény kedvezőbb lett. A szolgáltatói bizalmi index februárban immár harmadik hónapja emelkedett, s visszatért tavaly nyárvégi szintjére. Az általános üzletmenet megítélése ugyan gyengült egy keveset, de a forgalmi várakozások javultak.

Az üzleti szféra foglalkoztatási hajlandósága februárban összességében nem változott, a létszám bővítését tervezők minimálisan többen vannak a csökkentésre számítóknál. Az iparban a foglalkoztatási szándék januári markáns erősödését februárban jelentős, bár ennél kisebb gyengülés követte, a többi ágazatban viszont erősödött a foglalkoztatási szándék.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az emberek munkanélküliségtől való, hónapok óta erősödő félelme februárban kissé csökkent, de továbbra is emiatt aggódik a leginkább a lakosság.

Az áremelési törekvés az építőipar kivételével - ahol a januári markáns erősödést februárban változatlanság követte - minden ágazatban erősödött, miként a fogyasztók inflációs várakozása is. A vállalatok körében a magyar gazdaság jövőjének megítélése immár harmadik hónapja egyre kedvezőbb, februárban ez az ipar kivételével minden ágazatra jellemző volt, főleg a szolgáltató és építőipari cégekre. A lakosság véleménye e tekintetben második hónapja javul.

A GKI fogyasztói bizalmi index februárban januári emelkedését követően, annál lényegesen kisebb mértékben, de csökkent. A lakosság pénzügyi helyzetét és megtakarítási lehetőségét rosszabbnak, a munkanélküliséget és a magyar gazdaság helyzetét viszont jobbnak látta, mint januárban.

Erősen romlónak érezték az emberek a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek jelenlegi vásárlási lehetőségét.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm