Robban a januári bírságbomba: 50-300 ezret is fizethet az ember, ha nem figyel

2020. január 6. 05:42

A hagyomány szerint január 6-án, vízkereszt napján bontjuk le a karácsonyfát. Az azonban koránt sem mindegy, hogy szabadulunk meg a leselejtezett fenyőtől. A kellemetlenségek és az esetleges, akár több tízezres-százezres büntetések elkerülése végett a Pénzcentrum utána járt, mi a teendő a feleslegessé vált karácsonyfákkal, valamint hogy milyen alternatív felhasználási módok közül választhat az, aki maga hasznosítaná újra a fáját.

A karácsony vízkereszt napjával ér véget, hagyományosan tehát ezen a napon szokás lebontani a karácsonyfákat. Attól azonban óvva intenénk mindenkit, hogy még ezen a napon is csillagszórózzon valaki a fán vagy az ünnep emlékére alágyújtson egy gyertyát, vagy hasonló, hiszen az akár már novemberben kivágott fenyő mostanra egészen biztosan csontszárazak. Nem véletlen, hogy az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság is figyelmeztet,

a karácsonyfák jellemzően januárban emelik meg a lakásokban keletkezett tűzesetek számát

- hívta fel a figyelmet aPénzcentrumnak Dóka Imre tű. főhadnagy. Korábban, a Pénzcentrumhoz eljuttatott biztosítási esetleírásokból ráadásul az is kiderül, hogy a szülők ekkor már engedik a gyerekeknek egyedül meggyújtani a gyertyákat és csillagszórókat, ami könnyen vezet katasztrófához.

Az új évet pedig bizonyosan senki nem akarja egy jó kis lakástűzzel kezdeni. Úgyhogy, aki biztosra akar menni, az mindenképp kövesse a hagyományokat, vízkereszt napján bontsa le a karácsonyfáját és a lehető legtudatosabban, a szabályokat betartva szabaduljon meg a fenyőtől. Na, de mire kell figyelni a karácsonyfa kidobásakor, illetve miként lehet elkerülni az 5 - 300 000 forintos büntetést? Ezt vettük sorra!

Nehogy az ablakon dobd ki!

Évről-évre hallani olyan eseteket, hogy lakóházakból, akár óriási magasságokból emberek hajigálják ki a karácsonyfáikat. Ez azonban szörnyen veszélyes, hiszen elég egy véletlenül arra tévedő ember, és akár tragédia is lehet a lustaság végkimenetele. Ha már fel, sikerült felvinnie valakinek a karácsonyfának való fenyőt, akkor vegye arra is a fáradtságot, hogy a lehető legkörültekintőbben jár el akkor is, amikor lebontja azt. 

Nem mindegy tehát, ki, miként szabadul meg a karácsonyfájától, az ajánlásokra érdemes figyelni, hiszen a nem megfelelően kihelyezett fákért adott esetben büntetés is kiszabható. Az a személy ugyanis, aki az előírtaknak nem megfelelően dobja ki tűlevelűjét, tetten érés esetén

köztisztasági szabálysértési eljárásba fogható, aminek a helyszíni bírsága 5 - 50 ezer forint között lehet. Feljelentés esetén azonban a szabálysértési hatóság akár 300 ezer forintra is büntethet.

Köztisztasági szabályt (196. §473) sért, aki

  • a) a közterületen, a közforgalom céljait szolgáló épületben, vagy közforgalmú közlekedési eszközön szemetel, ezeket beszennyezi,
  • b) a felügyelete alatt lévő állat által az a) pontban megjelölt helyen okozott szennyezés megszüntetéséről nem gondoskodik, szabálysértést követ el.
  • (2) Aki települési hulladékot a közterületen engedély nélkül lerak, elhelyez, vagy nem a kijelölt lerakóhelyen rak le vagy helyez el, szabálysértést követ el.
  • (2a)474 Köztisztasági szabálysértés miatt nem vonható felelősségre az a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény alapján fogyatékos személynek minősülő személy, aki az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott cselekményt a felügyelete alatt lévő vakvezető, illetve mozgáskorlátozottakat segítő kutyára vonatkozóan követi el.
  • (3) Az (1) és (2) bekezdésekben meghatározott szabálysértés miatt a közterület-felügyelő, természeti és védett természeti területen a természetvédelmi őr, helyi jelentőségű védett természeti területen az önkormányzati természetvédelmi őr, az önkormányzat közigazgatási területéhez tartozó termőföldeken a mezőőr is szabhat ki helyszíni bírságot.

De akkor hogy csináljuk jól?

Budapesten a karácsonyi ünnepeket követően az FKF szervezetten gyűjti össze és szállítja el a fenyőfákat. A logisztikai feladat pedig nem mindennapi, hiszen a becslések szerint mintegy 500 000-600 000 darab tűlevelű kerül ki az utcákra, ezt a mennyiséget kell kezelni, illetve a hasznosításukat megoldani.

A társaság tapasztalatai szerint egyébként Vízkeresztet, azaz január 6-át követően kezdődik az igazi kihelyezési dömping, amely általában 1-1,5 hónapig tart. Ilyenkor úgynevezett fenyőfa járatok szállítják el a már feleslegessé vált karácsonyfákat. Ezt megelőzően, illetve ezt követően a normál hulladékszállító célgépek gyűjtik össze az örökzöldeket. A társaság arra is felhívja a figyelmet, hogy

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

a lakosság több lehetőség közül is választhat: a kukák mellé, vagy a kijelölt gyűjtőhelyek egyikére teheti ki a fákat. Az első esetben azonban figyelni kell arra, hogy ne akadályozzák sem a gyalogosokat, sem az úttesten a parkolást, illetve a gépkocsik forgalmát.

A lakosok egyébként kijelölt gyűjtőhelyekre is elvihetik a fáikat, az ilyen helyek listáját a társaság honlapján, kerületi bontásban találhatják meg az érdeklődök, a "FENYŐFA GYŰJTŐHELYEK CÍMJEGYZÉKE 2018/2019 TELÉN" bannerre kattintva.

A szervezet arról is beszámolt, hogy a kiszolgált tűlevelűeket először aprítják, majd ezt követően a Fővárosi Hulladékhasznosító Mű kazánjaiba kerülnek. A fenyőfa a magas gyantatartalom miatt ugyanis kitűnő tüzelőanyag, melyből az elégetéssel több tízezer budapesti háztartás számára biztosítunk fűtési hőt, és villamos áramot. 

Otthon égetni nem ajánlott

Bár a fenyőfák kitűnő tüzelőanyagok, a tisztifőorvoskorábban arra hívta fel az ünnep végeztél a lakosság figyelmét, hogy a helytelen lakossági tüzelés az egyik legjelentősebb forrása a szálló pornak, illetve számos légszennyező anyagnak. 

Ezért arra figyelmeztetett, hogy a nem megfelelően feldolgozásra kerülő fenyőfajták magas gyantatartalmuk károsíthatja is a tüzelőberendezéseket, illetve a kéményeket. Éppen ezért senkinek nem éri meg kockáztatni egy kis plusz tüzelőanyag miatt.

Bárki újrahasznosíthatja

Ahogy erről az eddigiekben írtunk, sokan egyszerűen csak a szemétbe vetik a fenyőfát, így karácsony után rengeteg fa landol a kukák mellett. Azoknak, akiknek kertjük vagy kisebb földjük van, éppen ezért érdemesebb lenne újrahasznosítani a fenyőt. Elsőre talán ez furának tűnhet, pedig elég sok hasznos dologot készíthetünk az ünnepi fából - írja a HelloVidék:

  • 1. Használd az ágakat talajtakaráshoz. Vágd le a hosszú ágakat és takard be velük például az évelő növények ágyásait. Ez különösen akkor hasznos, ha az évelők érzékenyek a fagyos időre
  • 2. Készíts egy új komposzt rakást. Az új komposzthalom legjobb alapja lehet a vékony ágak rétege - beleértve az örökzöld ágakat is. Ez enged egy kis légáramlást a halom alján, és az ágak idővel lebomlanak. Vágd össze a fenyő ágait, majd helyezd őket a komposztláda aljára. Ezután jöhetnek a konyhai maradékok, növények, levelek.
  • 3. Egy másik hasznos megolás a kertben: tedd bele az ágakat a mulcsba! Vágd kisebb darabokra az ágakat és szórd szét a kertben vagy az ágyásaid között. Nem csak a talaj lesz érte hálás, ahogy szép lassan lebomlanak a fenyőágak, de te is érezheted még egy kis ideig a fa illatát.
  • 4. Darabold fel és tedd el az ágakat. Veteményezéskor viszont jusson eszedbe, hiszen a megásott lyukakba érdemes egy-két szál fenyőt elrejteni - a borsó kifejezetten kedvelni fogja, ha fenyővel dúsított földbe vetjük el.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kiszámoló  |  2024. április 17. 21:41
Az Eurostat ábrája arról, hogy melyik uniós ország mennyit költ az egészségügyre a GDP arányában. (M...
Bankmonitor  |  2024. április 17. 16:56
Az új lakásfelújítási támogatás jóval többek számára elérhető, mint a korábbi otthonfelújítási progr...
MEDIA1  |  2024. április 17. 15:09
Korábban bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor köreiből származó pénzekből érkezett néhány évvel ezelőt...
Holdblog  |  2024. április 17. 08:21
Egyelőre nem utal válsághelyzetre a GDP 73 százalékára duzzadt költségvetési hiány, de a további ela...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. április 17. 21:27
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm