18 °C Budapest

Richter: emelkedés; OTP: bukó - Így teljesített a budapesti tőzsde a 14. héten

2020. április 5. 09:03

Csökkenő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 32 265,92 ponton zárt pénteken, 200,78 ponttal, 0,63 százalékkal magasabban előző heti záróértékénél. A legjobb teljesítményt a Richter nyújtotta 4,91 százalékos emelkedésével, a legrosszabbat pedig az OTP, amely 3,09 százalékkal esett. A részvénypiac heti forgalma 85,40 milliárd forint volt az előző heti 87,74 milliárd forint után.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzésében azt emeli ki, hogy a héten hullámzó teljesítményt nyújtott a BUX. Hétfőn a nyitás utáni kisebb lefordulást markáns emelkedés követte, amit a járvány terjedésének csökkenéséről szóló pozitív hírek váltottak ki. A növekedés egészen kedd délelőttig tartott, amikor átlépte a 34 ezer pontot a részvényindex értéke. Onnan fokozatos gyengülés volt megfigyelhető egészen péntekig.

Az euró/forint és dollár/forint árfolyam szerdán új történelmi mélypontot ért el, előbbinél átlépve a 369-es, utóbbinál a 337-es jegyzési szintet, egy szerdai jegybanki bejelentés azonban visszaerősítette a hazai fizetőeszközt.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) új, egyhetes betéti eszközt vezetett be a likviditási anomáliák csökkentésére, aminek az első tenderét csütörtökön tartották. Az új eszköz keretén belül a bankok alapkamaton, 0,9 százalékon helyezhetnek el betéteket, miközben az egynapos betéti eszköz kamatszintje továbbra is -0,05 százalékon marad, így nagy valószínűséggel elsőként onnan áramlik át a likviditás - írják.

Az Equilor értékelése szerint a kamatszint jelentős növelésével kvázi monetáris szigorítást hajtott végre az MNB. Ezzel a lépéssel gyakorlatilag megszűnt a kamatfolyosó Magyarországon, hiszen mind a most bevezetett betéti, mind a hitelkamat szintje megegyezik az alapkamattal. Az új eszközben elhelyezhető likviditás ugyanakkor nem korlátlan, minden héten tendert tartanak - mutatnak rá.
Kitérnek arra is, hogy a Fitch negatívra rontotta a régiós bankok kilátásait, további leminősítések jöhetnek. A gazdasági visszaesés következtében lassulhat a hitelezési dinamika, nőhetnek a kockázati költségek, és a kamatvágások nyomán csökkenő kamatmarzsok miatt várhatóan romlik a bankok megítélése.

  • A Mol 12 hónapos célárfolyamát a Goldman Sachs elemzője 2200 forintra mérsékelte a korábbi 3400 forintról, és semleges ajánlást fogalmazott meg a korábbi vételi javaslattal szemben. A csökkenő olajár kedvezett a Mol finomítói árrésének, a szerdán közzétett adatok szerint a márciusi finomítói marzs a februári és januári hordónkénti 4,8 dollárról 9,3 dollárra emelkedett. A csökkenő olajár jellemzően kedvez a finomítói marzsnak, továbbá az Ural-Brent különbözet alakulása is támogatta a marzsokat.
  • A Richter nőgyógyászati portfóliója új termékkel bővül, ugyanis megállapodást kötött a svájci Myovant innovatív készítményeket fejlesztő egészségipari vállalattal, amelynek értelmében a Richter forgalmazhatja a méhmióma és endometriózis kezelését célzó relugolix kombinációs tablettát Európa, a FÁK, Latin-Amerika, Ausztrália és Új-Zéland területén. Cserébe a Richter szerződéskötéskor legfeljebb 80 millió dollár mérföldkőbevételt fizet, majd értékesítési szintekhez kötve további legfeljebb 107,5 millió dollár royalty megfizetésére lehet köteles a jövőben.
  • Az OTP célárfolyamát a Goldman Sachs elemzője 12 200 forintra csökkentette a korábbi 17 500 forintról, továbbra is vételi ajánlás mellett. Az elemző a régió többi bankjának célárfolyamát is visszavágta. Az OTP folytatta részvény-visszavásárlási programját, sajátrészvény állománya 1 818 032 darabra emelkedett. A héten az OTP-részvények ára 3,09 százalékkal csökkent, pénteken 9100 forinton zárt, heti forgalma megközelítette a 41,1 milliárd forintot.
  • A Richter 4,91 százalékkal erősödött, a hét utolsó kereskedési napján 6085 forinton zárt, heti forgalma 18,14 milliárd forint volt.
  • A Mol ára stagnált a héten, pénteken 1885 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma több mint 12,32 milliárd forint volt.
  • A Magyar Telekom árfolyama 1,14 százalékkal nőtt, pénteki záróára 355 forint volt, heti forgalma közel 1,26 milliárd forintot tett ki.
  • A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 2922,78 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 205,59 ponttal, 7,57 százalékkal magasabban.
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
MEDIA1  |  2024. március 28. 08:53
Üdv, Kötter hangzik a nem is oly rejtélyes elköszönés a Magyar Péterrel kapcsolatos, véletlenül kike...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 08:06
A lakáshitel kamatok csökkenése után a személyi hitelek is olcsóbbak lettek. A Bankmonitor Erste sze...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem