Rengetegen "várják haza" Bróker Marcsit: 12 milliárddal számoltatnák el

2019. december 9. 09:00

Rengetegen várják, hogy Bróker Marcsi hazatérjen: no, nem üdvözölni akarják az asszonyt, hanem a pénzüket szereznék vissza, ami a Kun-Mediátor botrány során tűnt el - az asszonnyal együtt. D. Sándorné azért kerülhet szabadlábra, mert december közepén lejár az előzetes letartóztatásának maximális időtartama. Lányai egyébként már régen elköltöztek, és a szomszédok is attól tartanak, hogy elharapódznak az indulatok, ha a nő visszatér Karcagra.

Nagyjából 12 milliárd forintot követelnek a Kun-Mediátor botrány áldozatai D. Sándornén, azaz Bróker Marcsin. Mint arról a Pénzcentrum is beszámolt: az asszony nemsokára szabadlábon lehet, mivel lejár az előzetes letartóztatás maximális időtartama.

Most a Blikknek Bróker Marcsi egyik barátnője nyilatkozott: elmondta, attól fél, hogy ha D. Sándorné hazamegy, sokan erőszakkal akarják majd visszavenni a pénzüket. Egyébként ez az ismerős is adott Marcsikának 6 millió forintot, de állítása szerint kamatokkal együtt visszakapta a pénzt. A lap emlékeztet, hogy az ügynek 767 károsultja van, tehát haragos az akad bőven. D. Sándorné szomszédjával is beszéltek, ő is azt mondta, biztosan sokan várják majd a nőt:

Az én nagymamám 15 millió forintját vitte a bankba, hogy ott fialtassa. Csakhogy a nagyit az ügyintéző a közvetlen szomszédunkban lakó korábbi fiókvezetőhöz, Marcsikához küldte, mert ő sokkal több kamatot fizet. Persze, jól becsapta Marcsika, pedig gyerekkora óta ismerte az apukámat.

- mondta a szomszéd.

Úgy tudni, hogy az asszony lányai már el is költöztek Karcagról, mert féltették gyerekeik biztonságát. Bróker Marcsi sógora pedig arról beszélt a Blikknek, hogy 50 millió forintot adott az asszonynak, de sosem kapta vissza - ám elmondása szerint már az egész nem érdekli.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2024. április 18. 12:13
A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikvidi...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem