15 °C Budapest

Rengeteg magyar kényszerül most értékei elzálogosítására: ez az utolsó esélyük

2020. május 26. 17:59

Egy májusi, 15 ezer ügyfél válaszát elemző kutatása átfogó képet ad arról, hogyan befolyásolta az átlagos magyar háztartások pénzügyi helyzetét a koronavírus járvány és az azzal járó gazdasági bizonytalanság.

A megkérdezett, jellemzően átlagbérből élő zálogügyfelek a járvány hatására tudatosabban kezelik pénzügyeiket, 50%-uk kezdett takarékoskodásba és fogja vissza a kiadásait, mert anyagi helyzetének további romlására számít. Ez az oka annak is, hogy az ügyfelek többsége nem élt a pénzügyi moratórium lehetőségével sem, értékeiket inkább kiváltották, mert arra számítanak, hogy további kölcsönt kell felvenniük.

A nyugat-európai zálogfiók-rohamra itthon nem kell számítani, hiszen a korlátozások nem voltak olyan szigorúak, mint például Olaszországban, de az elmúlt hónapokban itthon is jelentősen nőtt az új zálogügyfelek száma, akik most először gondoltak arra, hogy az értékeik eladása, vagy bankhitel helyett zálogkölcsönt kérjenek az átmeneti pénzügyi nehézségeik megoldására.
A BÁV Zálog 2020 májusában végzett átfogó kutatást a közel 100 zálogfiókot számláló országos hálózatában, hogy felmérje ügyfelei megváltozott pénzügyi helyzetét és igényeit. Az eredmények már a vidéki, majd később a budapesti korlátozások enyhítését is tükrözik. A 15 ezer válaszadó jellemzően átlagbérből gazdálkodik, ezért a kutatás megbízható képet ad egy átlagos magyar háztartás pénzügyi helyzetéről és lehetőségeiről. 

A lakossági ügyfelek általában kisebb összegű kölcsönért fordulnak a zálogfiókokhoz. A jellemzően 50 ezer forintos összeggel pedig váratlan kiadásaikat fedezik. A zálogkölcsön előnyének továbbra is azt jelölték meg az ügyfelek, hogy hitelbírálat, jövedelemigazolás és kezes sem szükséges hozzá, a folyósítás pedig azonnali

 - mondta el Dandé Imre, a Magyar Záloghitelezők Országos Szövetségének elnöke, a BÁV zálogigazgatója. A kérdőívét kitöltők 80 százalékának van munkája, de a járványhelyzet miatt 15 százalékuk fizetés nélküli szabadságon van, 30 százalékukat csökkentett óraszámban foglalkoztatják, és csupán 35 százalék az, aki változatlan óraszámban és bérért dolgozik. A megkérdezett ügyfelek fele kezdett takarékoskodni és fogja vissza a kiadásait, amit az is indokol, hogy 13 százalékuk már most a tartalékait éli fel, illetve 17 százaléknak kölcsönre van szüksége, hogy fenntartsa magát.

A válaszadók 60 százaléka számít a közeljövőben bevételei visszaesésére, ebből 38százalék kismértékű, 22 százalék viszont súlyosabb csökkenésre számít. 26 százalékuk, ide tartoznak a nyugdíjasok is, nem gondolja, hogy változna a pénzügyi helyzete.
A felmérés alapján az ügyfelek csaknem fele (44%) már mindennapi megélhetésének fedezésére, pl. élelmiszervásárlásra, 14 százalékapedig a lakhatással kapcsolatos kiadások, a bérleti díj vagy rezsi kifizetésére használja fel a kölcsönt. A korábban felvett kölcsönöknél, a hirtelen jött kiadások között a leggyakrabban, a digitális oktatás bevezetése kapcsán, a számítógépvásárlást említették.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A felmérés során jelentős számú új ügyfelet regisztráltunk. Sokan most először gondoltak arra, hogy a fiókjaikban őrzött értékeik eladása vagy a bankhitel helyett zálogkölcsönt kérjenek az átmeneti pénzügyi nehézségeik megoldására. Ennek ellenére a nyugat-európaihoz hasonló zálogfiók-rohamra itthon nem kell számítani, hiszen a korlátozások nem voltak olyan szigorúak, mint pl. Olaszországban. A BÁV a korábbinál magasabb kölcsönösszeggel, biztonságos és gyors ügyintézéssel próbál segíteni az ügyfeleinek, hogy sikeresen túljussanak ezen a megterhelő időszakon

- tette hozzá a BÁV zálogigazgatója.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 28. 08:53
Üdv, Kötter hangzik a nem is oly rejtélyes elköszönés a Magyar Péterrel kapcsolatos, véletlenül kike...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 08:06
A lakáshitel kamatok csökkenése után a személyi hitelek is olcsóbbak lettek. A Bankmonitor Erste sze...
KonyhaKontrolling  |  2024. március 28. 07:45
A mai bejegyzésben megnézzük, hogy brókerek költségének hatását, ha a TBSZ brókereket hasonlítjuk ös...
Holdblog  |  2024. március 28. 06:02
Mintha a korábbiaknál jóval kisebb hype mellett lenne alakulóban a kriptománia újabb köre. Milyen gá...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem