2020. február 28. péntek Elemér

Pozitív előrejelzés: folytatódhat a részvénypiacok emelkedése


2020-ban is folytatódhat a monetáris lazítás politikája, amely továbbra is gazdasági növekedést, a részvénypiacokon pedig pozitív reálhozamot eredményezhet - vélik a CIB Alapkezelő szakértői. A társaság, amely tavaly megtartotta piaci pozícióját, egyre hangsúlyosabban veszi figyelembe befektetési alapjai összeállításakor a fenntarthatóságot. 

Annak ellenére is megtartotta negyedik helyét a piacon 2019-ben a CIB Alapkezelő, hogy az alapjai által kezelt vagyon összességében 7,2 százalékkal csökkent. A vagyonkivonás hátterében nagy valószínűséggel a Magyar Állampapír Plusz megjelenése állt, amely a befektetések jókora részét terelte át az új állampapírba. A CIB Alapkezelő tőke- és árfolyamvédett alapjai vegyesen teljesítettek, a részvénypiaci fellendülés a vegyes és total return (abszolút hozamú) alapok hozamait feltornázta.

A CIB Alapkezelő várakozásai szerint 2020-ban is folytatódik a laza monetáris politika. Ez, valamint a hard Brexit elkerülése és az amerikai-kínai kereskedelmi háború csillapodása a gazdasági növekedés folytatását eredményezheti idén is. Pozitív reálhozamot továbbra is részvénypiaci befektetésektől vár a társaság.

Fordulatokban gazdag év volt 2019

A rövid kötvények tavaly eleinte nagyon jól teljesítettek, ami beigazolta a társaságnak azt a várakozását, hogy a befektetőket elsősorban az elérhető hozam érdekli, ezért hajlandók magasabb kockázatot is vállalni. Nyáron azonban a Magyar Állampapír Plusz megjelenése átrajzolta a piaci környezetet: a befektetők összesen 180 milliárd forintot vontak ki a hazai alapokból június-augusztusban, hogy lakossági állampapírba csoportosítsák át megtakarításaikat. A legnagyobb vesztesek a rövid kötvények és az ingatlanalapok voltak, de nem kímélte a változás az abszolút hozamú alapokat sem. A CIB Alapkezelő tőke- és árfolyamvédett alapjai vegyes teljesítményt nyújtottak, több olyan alap is volt, amelyik nem fizetett hozamot, és volt két kiemelkedő hozamfizetés: az (Euró) Gyógyszergyártók Alapja 9,98 (éves hozam forintban 2,48%, éves hozam euróban 2,16%, EHM forint alap 2,48%, EHM euró alap 2,16%), az (Euró) Világmárkák Alapjai pedig 31,13 (éves hozam és EHM mindkét devizanemben 7,92%) százalékos hozamot fizettek 2019-ben.

A részvénypiacok tavalyi tündöklése a magasabb részvényaránnyal futó vegyes- és total return alapok hozamalakulására is jótékonyan hatott. A CIB Fejlett Részvénypiaci Alapok Alapjának befektetői például egy év alatt 27,47 százalékos hozamot érhettek el. A fejlett térség tőkepiacai 26 százalékot, míg a fejlődő piacok 16 százalékot emelkedtek. A két legjobban teljesítő tőzsde 50 százalék feletti teljesítménnyel az athéni (euróban) és a moszkvai (amerikai dollárban) voltak. A legjelentősebb fejlett piaci tőzsdeindexek is történelmi magasságokban zártak, az amerikai S&P 500 például 28,88 százalékot erősödött, ami 2013 óta a legjobb teljesítménye volt, míg az európai STOXX 600 23,16 százalékos emelkedésnél csak 2009-ben tudott jobbat felmutatni.

Nagyobb szerepet kap a fenntarthatóság 

Az Alapkezelő 2019-ben összesen tíz derivatív alapot indított el euróban és forintban. Az idei évet a Gyógyszergyártók 2 Alapokkal kezdték, jelenleg pedig az új, ESG szemléletű cégeket tömörítő index teljesítményén alapuló CIB Fenntartható Fejlődés Származtatott Alap jegyezhető, egészen március közepéig. A 2018 novemberében elindult és azóta is futó, 95 százaék árfolyamvédelmet kínáló Alternatív Energia Alap mellé érkezve az új alap a felelős befektetések kínálatát erősíti.

"Láthatóan egyre jobban felértékelődnek a felelős befektetések, a jövőben pedig még intenzívebb keresletnövekedésre számítunk" - mondta Komm Tibor, a CIB Alapkezelő elnök-vezérigazgatója. "Emiatt várhatóan több alapnál bekerül a döntési szempontok közé a fenntarthatóság, ami találkozik a társadalom érdekével és elvárásával is" - tette hozzá. 

2020-ban is folytatódhat a részvénypiacok emelkedése

A tavalyi impozáns tőkepiaci teljesítményekhez leginkább a gyengülő makrogazdasági folyamatokra reagáló főbb jegybankok laza monetáris politikája járult hozzá. Ezt segítette év végén a hard Brexit elkerülése, valamint a Kína és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi háború enyhülése az első fázisnak nevezett megállapodás megkötésével.

A CIB Alapkezelő prognózisa szerint a múlt év végét jellemző pozitív fejlemények 2020-ban is tovább éreztethetik hatásukat. A világgazdaság 2018 óta tartó lassuló növekedése megállhat. A globális növekedés motorja az USA és a fejlődő térség lehet, annak ellenére, hogy Kína várhatóan némileg lassulni fog, és 6 százalék körüli, de fenntartható növekedési pályára áll. Az Egyesült Államok pozitív kilátásait továbbra is az erős fogyasztás és a laza pénzügyi kondíciók határozhatják majd meg leginkább. Az alapkezelő a főbb jegybankok esetében továbbra is laza monetáris politikát vár, várakozásai szerint marad a támogató környezet.

2020-as növekedési várakozásunk mellett fontos hangsúlyosan megjegyezni az alapvető kockázatokat is, mint a kereskedelmi háború, a Brexit kedvezőtlen alakulása, a Közel-Kelet geopolitikai konfliktusai és az amerikai elnökválasztás, illetve a koronavírus gazdasági hatásai. A CIB Alapkezelő szakértői szerint az erősen lefelé mutató kockázatok mellett még 2020-ban is főleg részvénypiaci befektetésekkel lehet majd pozitív reálhozamokat elérni. A részvénypiaci teljesítményeket jelenleg meghatározó összetevők, vagyis a monetáris politika, a likviditásbőség és a részvénypiaci eredménynövekedés közül a legutóbbi komponensben látják a szakértők a legnagyobb kockázatot.

Címlapkép: Getty Images

Jól jönne 4 millió forint?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. Íme, itt egy konkrét példa: 4 millió forintos hitelösszeget, és 72 hónapos futamidőt adtunk meg, ezen kívül bepipáltuk "250 000 Ft feletti havi nettó jövedelem", illetve a "Jövedelmem a kiválasztott bankba utalnám" opciókat. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legolcsóbb konstrukciót, havi 69 895 forintos törlesztővel a CIB Bank (THM 8,17 %) nyújtja; de nem sokkal marad el ettől az MKB Bank (72 095 Ft/hó; THM 9,96%) ajánlata sem. Némileg lemaradva követi őket az OTP (80 275 Ft/hó; THM 13,79 %) ajánlata, de érdemes megnézni az K&H és az Erste ajánlatát is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

03.01-04.05
Országos

Lidl

02.27-03.04
Országos

Interspar

02.27-03.04
Országos

Spar

02.27-03.04
Országos

Auchan

02.27-03.04
Országos

Aldi

02.27-03.04
Országos

Tesco

02.27-03.04
Országos

Interspar

02.26-04.03
Országos

  Ajánlatunk