20 °C Budapest

Pénzt talált az utcán: egy évig ülhet börtönben miatta

2016. január 20. 14:01

Bárkivel könnyen előfordulhat, hogy véletlenül elhagyja különböző értékeit, esetleg a pénztárcáját. De mitévők legyünk ilyen helyzetben? És mit kell csinálni, ha mi találunk az utcán pénzt vagy esetleg egy pénztárcát? Megtarthatjuk a talált összeget?

A talált dolgokat - annak értékétől függetlenül - a törvény szerint kötelesek vagyunk elvesztőjének, tulajdonosának, esetleg a dolog átvételére jogosult személynek visszaadni. Ha erre nincs lehetőségünk, akkor a talált pénztárcát a találás helye szerint illetékes jegyzőnél adhatjuk le.

Amennyiben pedig ennek a kötelességünknek a megtalálástól számított 8 napon belül nem teszünk eleget, akkor szabálysértést (50 ezer forint elsajátításáig) vagy bűncselekményt követünk el.

Simán börtön lehet a vége

A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C törvény (Btk.) 378. § (1) bekezdése alapján, aki a talált dolgot eltulajdonítja, vagy nyolc napon belül a hatóságnak vagy annak, aki elvesztette, nem adja át, illetve a véletlenül vagy tévedésből hozzá került idegen dolgot eltulajdonítja, vagy nyolc napon belül nem adja vissza, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Nem mindegy, hol találjuk

Ha a talált tárgyat, pénzt vagy pénztárcát egy bevásárlóközpontban, esetleg a buszon vagy villamoson találjuk meg, ( vagyis a közönség számára nyitva álló helyen) akkor a hely üzemeltetőjének, vagy annak alkalmazottjának kell azt átadnunk. Ekkor, ha kideríthető, hogy kié az elhagyott dolog, akkor az üzemeltető őt értesíti, amennyiben pedig nem jelentkezik a tulajdonos, akkor a pénz az államkasszába kerül.

Rendőrségnek is szólni kell

Abban az esetben, ha egy ATM-ben vagy más automatába beszorulva találunk pénzt, (pl. BKK jegykiadó automata) akkor a rendőrséget is értesítenünk kell, hiszen ez bűncselekmény gyanújára utalhat. A tolvajok ugyanis rendszeresen alkalmazzák azt a módszert, hogy a bankjegykiadó nyílást eltömítik és miután elhagytuk az automatát az így megakasztott pénzt kiveszik.

Ha nem derül ki, hogy kié...

A talált tárgy leadásakor kötelesek vagyunk a jegyzőnek nyilatkozni arról, hogy igényt tartunk-e a talált dolog tulajdonjogára, erről pedig egy igazolást is kapunk. Abban az esetben, ha megállapítható, hogy kié az elhagyott tárgy, akkor a jegyző azt késedelem nélkül átadja a tulajdonosának. De,

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

ha az átvételre jogosult személye nem állapítható meg, a jegyző a dolgot az átadástól számított három hónapon át megőrzi. Ha ez idő alatt a jogosult nem jelentkezik, a dolgot - ha ennek tulajdonjogára az átadáskor igényt tartott - a találónak ki kell adni.

- válaszolta megkeresésünkre az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).

Mit tegyünk, ha mi hagytuk el?

Az ORFK tájékoztatásából kiderült, minden egyes esetben körültekintően kell meggyőződni a talált dolog kiadására igényt tartó személynek a jogosultságáról. Ez megtörténhet nyilatkozat formájában, amiben leírjuk az elvesztés körülményeit az elhagyott dolog jellemzőit, pénz esetén pedig a pontos összeget, akár címletekre lebontva, de lehetőség van tanúk meghallgatására is az ügyben

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 13:25
Egy prágai székhelyű putyinista propagandaoldal kifejezetten arra a célra jött létre, hogy az Európa...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem