2020. augusztus 9. vasárnap Emőd

Olyat tett a héten Warren Buffett, amiről néhány magyar milliárdos is példát vehetne


Közel 3 milliárd dollár értékű részvényt adományozott el Warren Buffett, ezzel pedig kiesett a világ leggazdagabb embereinek 5-ös listájáról. 

Azzal, hogy a héten 2,9 milliárd dollár értékű részvényt adományozott Warren Buffett, a 89 éves befektető vagyona 68,6 milliárd dollárra apadt, és ezzel már nincs benne az öt leggazdagabb ember között a világon - írja a Bloomberg.

Buffett a mostani adománnyal összesen már több mint 37 milliárd dollár értékű Berkshire-részvényt fordított jótékony célra 2006 óta. A jelenlegi, 68,6 milliárd dolláros vagyona a nyolcadik helyre lökte a befektetőt a Bloomberg Billionaires Indexen, ami az index 2012-es indulása óta a legalacsonyabb helyezés Buffett esetében.

Nem lesz könnyű dolga visszaküzdenie magát Buffettnek a top5-be, mivel szélsebesen jönnek fel a vagyonlétrán a techmilliárdosok, élükön Steve Ballmerrel, Larry Page-dzsel és Sergey Brinnel. A világ hét leggazdagabb embere közül hat a technológiai szektornak köszönheti vagyonát, ideértve az első helyen lévő Jeff Bezost, aki csak idén 68 milliárd dollárral lett gazdagabb az Amazonnak köszönhetően.

Buffett persze lehet, hogy örül a vagyona csökkenésének, ugyanis korábban azt az ígéretet tette, hogy eladományozza vagyonát. A részvényeseinek küldött legutóbbi levelében azt írta, hogy becslései szerint 12-15 évbe fog telni, mire halálát követően az ő megbízásában működő cég az összes tulajdonában lévő Berkshire-részvényt el tudja majd adományozni.

(Címlapkép - MTI/EPA/Andrew Gombert)

KIHÚZNA A BAJBÓL 2 MILLIÓ FORINT?

Fontos! 2020. december 31-ig minden hazai banknál igényelhetőek az akciós fogyasztási hitelek, melyek kamata egységesen 5,9%. A kedvezményes személyi kölcsön kamata viszont a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és így magasabb lehet a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne szükséged, akkor az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt 60 hónapos futamidővel a kedvezményes időszakban 38414 forintos törlesztőre, míg 2021-től 40219 forintos törlesztőre számíthatsz. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, szintén 60 hónapos futamidő esetén, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS


Portfolio HR Revolution 2020 Konferencia

Vörös riadó! A munkaerőpiac aktuális kérdései, kihívásai, és természetesen a lehetséges megoldások.

Sustainable World 2020 Konferencia

A jövő vállalata konferenciát, melyen a fenntarthatóságról, zöld finanszírozásról és befektetésekről, az energiatársaságok aktuális helyzetéről, és a zöld vállalatok kihívásairól, lehetőségeiről lesz szó.