2020. november 29. vasárnap Taksony

Nincs megállás: már több mint 100 milliárd forintot toltak babakötvénybe a szülők

  • MTI
  • 2020. október 31. szombat 15:01

Átlépte a százmilliárd forintot a babakötvénybe fektetett összeg - közölte a pénzügyminiszter szombat reggel közösségi oldalán.

Varga Mihály a videóban úgy fogalmazott: azzal a 27 ezer gyermekkel együtt, akiknek idén nyitottak számlát, már 228 ezer gyermeknek gyűlik babakötvényben a megtakarítása. Közölte: ez azt jelenti, hogy a magyar családok is úgy látják, megéri ebben a formában is gondoskodni a fiatalok életkezdéséről.

A pénzügyminiszter rámutatott: babakötvényt vásárolni azért érdemes, mert adó-, járulék- és illetékmentes, nincs számlavezetési díja, az inflációnál 3 százalékkal magasabb a kamata, a befizetett összeg mellé pedig állami támogatás is jár.

Így már havi néhány ezer forintos befizetéssel több millió forint gyűlhet össze a fiatal 18 éves korára - tette hozzá. Varga Mihály hangsúlyozta: a járványhelyzet ellenére sem változtak a kormány családtámogatási céljai, épp ellenkezőleg, a költségvetés oldaláról is igyekeznek tovább növelni ezeket. Az otthonteremtési támogatások bővítése, a családok kedvezményes adózása és a közvetlen támogatások mellett a babakötvény is fontos része a családbarát politikának - emelte ki a pénzügyminiszter.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Fontos! 2020. december 31-ig minden hazai banknál igényelhetőek az akciós fogyasztási hitelek, melyek kamata egységesen 5,9%. A kedvezményes személyi kölcsön kamata viszont a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és így magasabb lehet a törlesztőrészlet is, ezért nagyon fontos, hogy már most a számunkra legmegfelelőbb konstrukciót válasszuk! Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor 2021-től így kalkulálhatsz: a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 39 550 forintos törlesztővel a Sberbank nyújtja (THM 7,11%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 39 604 forintos törlesztőt (THM 7,17%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk

Fontos változás a sárga csekkeknél: hamarosan véget érhet egy korszak Magyarországon?
Aki ragaszkodik a csekkes megoldáshoz, az is sokszor már telefonon fizeti be.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS