14 °C Budapest

Nem hitt a szemének, amikor megkapta a bank SMS-ét

2015. június 8. 14:32

Több mint 71 millió forintot utaltak nemrég tévedésből egy kollégánknak. Az eset ugyan meglepő, de egyáltalán nem egyedülálló Magyarországon. Naponta többmillió banki utalást történik, melyből néhány esetben valóban téves tranzakcióról van szó. Nagyon fontos azonban, hogy semmiképp se kezdjünk önfeledt költekezésbe, ha nem várt pénzösszeg landol a számlánkon, azt ugyanis a hatályos jogszabályok szerint vissza kell fizetni!

Több mint 71 millió forintot utaltak tévedésből a Bors munkatársának bankszámlájára; Tamás Rita teljesen ledöbbent, amikor meglátta a bank SMS-értesítőjét a tranzakcióról.

Nem volt rajtam szemüveg, ráadásul egy műtét után lábadozom, elsőre nem is fogtam fel, hogy 71 milliót kaptam. Később néztem rá újra, akkor láttam, hogy itt bizony egy 71 milliós utalásról van szó

- mondta a Borsnak Tamás Rita, aki mihamarabb tisztázni akarta a helyzetet.

Nem mérlegeltem, arra gondoltam, hogy milyen kellemetlen helyzetben lehet az, aki elutalta a pénzt. Másnap ebédszünetben besiettem a bankba, ahol fogalmuk sem volt, hogy miről beszélek. Hosszas telefonálgatás után derült ki, hogy a bank rontotta el az utalást, amely eurós pénzmozgás volt, 230 308 eurót utaltak egy másik személy helyett nekem. Megköszönték, hogy szóltam, ők észre sem vették, mi történt. Félórával később visszaküldték az összeget a feladónak, utalási költséget nem számoltak fel

- foglalta össze a történteket Tamás Rita.

Ki a hibás, mit kell tennünk???

Több millió banki utalást hajtanak végre naponta és a tapasztalatok azt mutatják, ebből néhány alkalommal valóban téves tranzakcióról van szó. Ahhoz ugyanis, hogy az általunk utalni kívánt pénz rossz címzettnél landoljon, már egyetlen számjegy félreütése is elegendő. Bár sokan nincsenek tisztában vele, de a hatályos jogszabály szerint a jóváírást a számlaszám alapján kell a bankoknak teljesítenie.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Tehát létező forintalapú bankszámlára tévesen utalt összeg jóváírásra kerül akkor is, ha a név és a számlaszám eltér.

Így az követett el hibát, aki tévesen adta meg a bankszámlaszámot, amire utalni szeretett volna. Ez persze nem jelenti azt, hogy el is bukja a pénzét, legalábbis ha a rossz címzett is partner ebben - ezt az igényt természetesen minél előbb jelezni kell a banknál. Az se kezdjen azonban önfeledt költekezésbe, akinek a számláján landolt a nem várt pénzösszeg. Ilyen esetben mindenképp jelezzük számlavezető bankunk felé, hogy téves utalást írtak jóvá a számlánkon.

Amennyiben a címzett költ a összegből, és az utaló visszautalást kezdeményez, úgy a címzett jogalap nélküli gazdagodására való tekintettel a Ptk. az irányadó: az alaptalan összeget vissza kell téríteni, kizárólag jóhiszeműség esetén nem terheli a kötelezettség a címzettet, amikor is jogosultnak érezhette magát

- mondta el a Pénzcentrumnak egy hasonló eset kapcsán korábban az MKB Bank.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. április 18. 12:13
A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikvidi...
MEDIA1  |  2024. április 18. 11:52
A Media1 információi szerint megszűnik a Comedy Central Family nevű televíziós csatorna.
Bankmonitor  |  2024. április 18. 07:54
A Manna FM Valódi Nők című műsorának vendége volt Süle-Szigeti Bulcsú, a Bankmonitor nyugdíjszakértő...
Kiszámoló  |  2024. április 17. 21:41
Az Eurostat ábrája arról, hogy melyik uniós ország mennyit költ az egészségügyre a GDP arányában. (M...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm