12 °C Budapest

Nem bírják abbahagyni a pénzszórást a magyarok: ezt a papírt veszi mindenki

2020. június 11. 21:34

Egy év alatt 4407 milliárd forintért vásárolt a lakosság a Magyar Állampapír Pluszból (MÁP Plusz), ebben benne van a 151 milliárd forintos postai értékesítés is - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az állampapír első évét értékelő csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Kiemelte, hogy a MÁP Plusz a legkeresettebb magyar lakossági állampapír, egy évvel az indulása után a lakossági megtakarítások mintegy fele ebben a papírban van.

A miniszter válságállónak nevezte a MÁP Pluszt, mint mondta, a koronavírus megjelenése után volt megtorpanás a vásárlásokban, de a szaldó továbbra is pozitív, és az elmúlt hetekben már kezd visszatérni a papír szokásos vásárlási üteme.
Varga Mihály hangsúlyozta, a kormány célja továbbra is az államadósság, ezen belül a devizaarány csökkentése. Emlékeztetett, hogy az államadósság bruttó hazai termékhez viszonyított aránya 2019 végére 66,2 százalékra csökkent.

Ebben az évben átmenetileg emelkedni fog az arány, de a Pénzügyminisztérium azzal számol, hogy 2021 végére újra 70 százalék alatt lesz, visszatér a GDP-arányos államadósság 2010 óta csökkenő trendje - közölte. A pénzügyminiszter a MÁP Plusz népszerűségének okai között említette, hogy a papír ötéves lejáratú, sávosan emelkedő fix kamatozású, rugalmas.

A kamatok megtartásával minden évfordulókor vissza lehet váltani, így azok számára is megfelelő, akik nem tudják előre megbecsülni, mennyi időre kötik le megtakarításaikat, az elért kamatjövedelem pedig adómentes - hívta fel a figyelmet.

Varga Mihály a koronavírus-járvány hatásairól szólva úgy fogalmazott, ha stabil alapokra építkezünk, akkor könnyebb túljutni a nehézségeken. A veszélyhelyzet bekövetkeztekor a magyar gazdaság jól teljesített, növekedésével kiemelkedett az európai uniós országok közül, az államháztartás pedig egyre stabilabban működött - mondta.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A miniszter elmondta, hogy a lakossági kézben lévő teljes állampapír-állomány elérte a 8241 milliárd forintot.

Az elmúlt tíz év alatt az államadósságban a külföldi deviza aránya 53 százalékról 21 százalékra csökkent. A magyar lakosság 2010-ben csak az államadósság 3 százalékát finanszírozta, most 26 százalék ez az arány.

Varga Mihály kitért arra is, hogy várakozáson felül sikeres volt az április végi 2 milliárd eurós kötvénykibocsátás, illetve az 1,5 milliárd eurós zöld kötvény kibocsátása. Mint mondta, ez jelzi, hogy a külföldi befektetői bizalom továbbra is töretlen Magyarország iránt.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem