5 °C Budapest

Napi 3 koncert: ennyit kaszál a nyáron Vastag Csaba

2017. augusztus 3. 17:00

Szeret időnként drágább éttermekben enni, és egy-egy nagyobb bulit is megenged magának az X-Faktor sztárja, ugyanakkor reálisan gazdálkodik a pénzzel. Összegyűtjöttük, hogyan teremtheted meg magadnak te is az anyagi biztonságot.

Vastag Csaba, miután megnyerte az X-Faktort megfogadta, hogy minden felkérésnek eleget tesz, ahová hívják, ott koncertezik. Ennek az lett az eredménye, hogy az első években akár napi 6 haknit is elvállalt. Ma már zenekarral jár fellépni, de még így is előfordul, hogy egy nap 3 koncertet adnak. És ugyan sokszor túlvállalja magát az énekes, elmondása szerint nem az anyagiak motiválják.

Nem a pénz hajt. Soha nem voltam egy anyagias valaki. Ha egészen őszinte akarok lenni, azt sem tudom, hogy egy-egy koncert után pontosan mennyit kapunk. Persze hülye lennék ingyen dolgozni, az éneklésből élek! De annyi biztos, hogy a fellépéseimmel nem rabolom el az országot

- mondta Vastag Csaba a Hot! magazinnak. Az énekes úgy gondolja, hogy a neveltetése határozza meg a pénzkezelését.

Reálisan gazdálkodom a pénzemmel, kiskoromtól beosztottam. Nem vagyok egy sóher alak, de köztudott, hogy hedonista életet élek. Már az elégedettséggel tölt el, hogy időnként megengedhetek magamnak egy drágább éttermet, hogy egy-egy bulin nem kell visszafognom magam. Ugyanakkor gondolok a jövőmre, gyűjtögetek"

- mondta a lapnak az énekes.

Korábbi sajtóértesülések szerint Vastag Csaba egy 60 perces fellépésért 390 ezer forint plusz áfát kér, ezen felül a budapesti kiszállás 14 ezer forint + áfába kerül, ha pedig vidékre hívják, akkor kilométerenként 140 forint+áfát kell kicsengetni. Természetesen ez a 390 ezer forintos gázsit nem egyedül az egykori X-Faktoros teszi zsebre, hiszen a zenekart és a háttérben dolgozó embereket is ki kell fizetnie. Ennek ellenére biztos, hogy az énekesnél is szép összeg marad. Ugyanakkor a jövőjére is gondol, és félreteszi keresete egy részét.

Mindenki számára vonzó az anyagilag is gondtalan jövőkép. De ahhoz, hogy ez ne csak álom legyen, érdemes minél hamarabb elkezdeni félretenni a pénzt, és nagyon tudatosan kezelni a kiadásokat, bevételeket és a befektetéseket.

Abban a legtöbb pénzügyi szakember egyetért, hogy ahelyett, hogy a számlán pihentetjük a pénzt, hagyni kell, hogy az dolgozzon helyettünk.

Az egyik első lépés, hogy végiggondold, miért is csinálod. A sikeres üzletembereknek pontos, meghatározott céljaik vannak, tudják, mit akarnak az élettől. Mielőtt bármit is teszel, ülj le, és alaposan gondold végig, mit vársz az élettől, mihez szeretnél kezdeni, miért is szeretnéd, hogy több pénzed legyen. Egy világos cél segít, hogy tartsd magad a pénzügyi terveidhez.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nem kell feltétlenül nagy kockázat

Ha félsz a kockázattól, akkor érdemes a 60/40-es portfóliót választani. Ennek lényege, hogy a befektetni kívánt tőkéd 60 százalékát részvényekbe, 40 százalékát pedig kötvényekbe helyezd, így kellően diverzifikált lesz a portfóliód. Gyakorlatilag az alacsonyabb kockázatú kötvényekkel egyenlíted ki a portfóliód részvény szakaszát, és annak ellenére, hogy kisebb lesz a várható nyereséged, a kockázat is kevesebb.

Az alacsonyabb kockázat mellet az is megnyugtató, ha mindig van vésztartalék, mivel sosem lehet tudni, hogy mit hoz a holnap. Érdemes akár egy külön bankszámlát nyitni, ahová átutalsz 3-6 havi kiadásaidnak megfelelő vésztartalékot, ami olyan, mintha nem is lenne. Ehhez tényleg csak és kizárólag végszükség esetén nyúlj hozzá!

Ha megvan a vésztartalék, akkor jöhet a következő lépés: ki kell találnod, mennyi pénzt fektess be. Neves pénzügyi szakemberek szerint, akik a húszas éveikben járnak, tegyék félre a havi jövedelmük 10 százalékát, és aztán ezt az összeget a bevételünk növekedésével arányosan kell növelni.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kiszámoló  |  2024. április 17. 21:41
Az Eurostat ábrája arról, hogy melyik uniós ország mennyit költ az egészségügyre a GDP arányában. (M...
Bankmonitor  |  2024. április 17. 16:56
Az új lakásfelújítási támogatás jóval többek számára elérhető, mint a korábbi otthonfelújítási progr...
MEDIA1  |  2024. április 17. 15:09
Korábban bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor köreiből származó pénzekből érkezett néhány évvel ezelőt...
Holdblog  |  2024. április 17. 08:21
Egyelőre nem utal válsághelyzetre a GDP 73 százalékára duzzadt költségvetési hiány, de a további ela...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem