9 °C Budapest

Nagyot fordult a világ az RTL sztárjával: elkezdett spórolni!

2015. március 11. 16:47

Óriási fordulat következett be Aurelio életében. A havi 1 millió forint felett rendelkező fiatalember spórolni kezdett.

Bárkit könnyen megszédíthet havi 1 millió forint, pláne, ha előtte kölcsönökből és alkalmi munkákból élt, úgy, mint a VV6 győztese. Aurelio már túl van az első hónapok euforikus hangulatán, amikor két kézzel szórta a pénzt. Rájött, hogy hamar elrepül az az egy év, amíg jár neki a havi apanázs és utána nem tudni, lesz-e munkája - írja a life.hu.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon
által megosztott bejegyzés,

 

A világ minden pénzét el lehet költeni egy hét alatt, eddig én is megvettem magamnak mindent, amire csak vágytam és elérhetetlennek tűnt. Márkás cuccokat és sok mindent, ami fölösleges. Tele van a ház elektromos kütyükkel, annyi cipőm van, mint eddigi életemben soha. Hat hónap dorbézolás után leálltam a költekezéssel és lekötöttem a pénzemet. Bármennyire is szeret nagy lábon élni az ember, nem kell havi 1 milliót elkölteni. Az első hónapban 150 ezer forintból éltem úgy, hogy nem hiányzott semmi. Inkább elteszem a pénzemet, nem lehet tudni, mikor lesz olyan időszak, amikor szükégem lesz rá

  - árulta el Aurelio, akinél megjelentek a kölcsönért kuncsorgó barátok is.

Csak annak adok kölcsön pénzt, aki segített rajtam, amikor nem volt két forintom sem. Tőlük nem sajnálom, hisz még akkor is adtak, amikor tudták, hogy nem kapják majd vissza. Én nem felejtek. A legfontosabb viszont az, hogy egészséges vagyok, és édesapám is az, egyelőre nem is kell ennél több.


Miben tartsa a pénzét Aurelio?

Minél több fajta megtakarítási terméket érdemes kiválasztani, amikor elhelyezzük a pénzünket. Lényeges kérdés az, hogy milyen arányban választjuk ezeket a termékeket. Fontos ugyanis, hogy több helyre vigyük a pénzünket, és az is, hogy több féle terméket válasszunk. A portfóliónkba alacsony hozamú, de biztonságos (pl: bankbetét), és magasabb hozammal kecsegtető, de kockázatos (abszolút hozamú alap) termékeket egyaránt érdemes lehet választani.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A bejegyzés megtekintése az Instagramon
által megosztott bejegyzés,


Auelionak elvileg havi 1 millió forintos (bruttó) jövedelme van - ebből pedig már komoly megtakarítás is lehetséges. A legbiztonságosabb befektetések közé sorolhatóak az állampapírok, amiket a nagy összeg miatt befektetési alapokon keresztül érdemes megvásárolni. Ezek ma már a legtöbb banknál megtalálhatóak, így nem kell feltétlenül brókercéget megkeresnünk ahhoz, hogy meg tudjuk vásárolni ezeket, mégis a vagyonkezelés terhét leveszik a vállunkról.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 18:07
Idén is kikérte a Fővárosi Törvényszéktől az Átlátszó oknyomozó műhely, hogy melyik sajtótermék menn...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2024. április 18. 12:13
A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikvidi...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem