18 °C Budapest

Minek a visszaváltós PET-palack? Ezt már most megtehetnénk, mégse történik semmi

2020. augusztus 21. 09:57

Miközben a fém kevésbé környezetszennyező, mi még mindig inkább műanyagot használunk, derült ki az alumínium- és fémdobozok visszagyűjtését népszerűsítő friss felmérésből. A magyar háztartásokban keletkező újrahasznosítható hulladékok több mint fele műanyag. Érdekes kettősség, hogy bár a fogyasztási szokások nem feltétlen tükrözik, de a magyarok sokat tudnak a környezetvédelemről és előnyben részesítik a környezettudatos megoldásokat.

Kiderült, hogy míg a háztartások 70%-ában minimum 3 darab PET palack gyűlik össze egy héten, addig fém italos dobozból pont ennyi a maximum a háztartások többségében.

Pénzre van szükséged? Keress szuperolcsó pénzügyi segítséget kalkulátorunkkal!

Ez logikusan következik abból is, hogy egyszerűen kevesebb aludoboz van a boltok polcain: darabszámot tekintve az összes italcsomagolás több mint fele, 52 százaléka PET palack, és csak második helyen következnek a környezetkímélőbb aludobozok, 33%-kal.

Amikor italcsomagolást választunk, érdemes figyelembe venni, hogy az újrahasznosítható fém termékek még a papírral összevetve is kevésbé környezetszennyezők. A mindendoboz.hu felmérésének főbb megállapításai:

  • vásárlás során a környezetbarátabb csomagolást választaná a megkérdezettek 91%-a;
  • a hulladékot szelektíven gyűjtők több mint 92 százaléka a műanyagot, 85%-a a papírt, míg közel 73 százaléka a fémet és alumíniumot gyűjti külön;
  • a megkérdezettek több mint 40 százaléka a fémdobozokat a műanyaggal közös gyűjtőedénybe teszi, közel 30 százaléka visszaváltó automatába viszi.

A vissza nem gyűjtött aludobozok mennyisége hazánkban kb. 500-700 millió doboz évente, ami a teljes hulladékmennyiség 0,2-0,25 százaléka. Ez nem tűnik soknak, de ha súlyra nézzük, mintegy 8-10 ezer tonnára rúg! Így Magyarországon az aludobozok mindössze 38%-át hasznosítják csak újra, miközben az európai átlag 75%.

Erre a problémára megoldást jelenthetnek a "Minden doboz visszajár" automatái, amelyek lehetőséget kínálnak a teljes újrahasznosításra. A kezdeményezés évente mintegy 130 millió dobozt gyűjt be.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
A Minden doboz visszajár egyszerűen üzemeltethető, új arculatot kapott automatái 100%-ban hazai fejlesztésűek és gyártásúak, a beépített tömörítővel 4-7 ezer dobozt tudunk átmenetileg tárolni. A "Pénzt a dobozért" elv alapján várunk mindenkit, akik úgy szeretnének tenni a környezetért, hogy közben némi visszatérítést is kapnak erőfeszítésükért

- mondta Vida Péter, a Returpack vezetője. Egyetlen aludoboz újrahasznosításával annyi energiát spórolunk meg, amennyivel üzemeltethetünk egy TV-t 2 órán keresztül, azaz gyakorlatilag egy focimeccs megtekintését fedezhetjük egyetlen sörös dobozzal. Fontos kiemelni, hogy mindegyik aludoboz újrahasznosítható, függetlenül az alakjától, a külsejétől.

Nem kell hozzá sok idő, egy újrahasznosított aludoboz 60 nap (8 hét) alatt visszakerülhet a boltok polcaira. Az újrahasznosítással energiát takarítunk meg, mivel ez 95%-kal kevesebb energiába kerül, mint egy új előállítása. A környezettudatosság itt is visszaköszön, a magyarok 90 százaléka tisztában van ezzel.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
MEDIA1  |  2024. március 28. 08:53
Üdv, Kötter hangzik a nem is oly rejtélyes elköszönés a Magyar Péterrel kapcsolatos, véletlenül kike...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 08:06
A lakáshitel kamatok csökkenése után a személyi hitelek is olcsóbbak lettek. A Bankmonitor Erste sze...
KonyhaKontrolling  |  2024. március 28. 07:45
A mai bejegyzésben megnézzük, hogy brókerek költségének hatását, ha a TBSZ brókereket hasonlítjuk ös...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem