2019. szeptember 22. vasárnap Móric

Milliós kiadásokra is készülhetnek ezek a szülők: időben fel kell készülni rá


A szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre 33 ezer felvételiző nem került be egyetlen, a felvételi lapon megjelölt intézménybe sem. Számukra a pótfelvételi jelenthetett új esélyt, ám - néhány kivételtől eltekintve - ebben az eljárásban már csak a költségtérítéses szakokra lehetett jelentkezni. Egy átlagos alapszakos "fizetős" képzés milliós kiadást jelenthet a szülőknek.

A rendes felvételi eljárás ponthatárainak kihirdetésénél 78 ezer leendő hallgató örülhetett a sikeres felvételinek. Azoknak, akiknek nem sikerült bejutniuk egyetlen felsőoktatási intézménybe sem, még benyújthatták jelentkezésüket a pótfelvételi során. Az augusztus 27-én így felvételt nyerő - valamint a még rendes eljárásban költségtérítéses képzésre bekerülő mintegy 16 ezer - leendő hallgatónak ősztől tandíjat kell fizetnie, vagy éppen a szüleiknek.

Valóban önköltség az önköltséges képzés?

Az OTP Bank Öngondoskodási Index felméréséből kiderül ugyanis, hogy a magyar szülők 81 százaléka finanszírozná gyermeke számára a felsőfokú tanulmányok költségét. 

Önköltséges képzésnél a családot a diploma megszerzéséig terhelő összeg nagysága függ a félévek számától, illetve választott a szaktól, de egyetemenként is eltérő mértékű a félévente fizetendő összeg. A népszerű szakok esetében milliós tételt is jelenthet a diploma. Például a "gazdálkodási és menedzsment" képzés - a 2019-es évben erre jelentkeztek a legtöbben - a Budapesti Corvinus Egyetemen 315 ezer forintba, a Budapesti Gazdasági Egyetemen 210 ezer forintba, a Debreceni Egyetemen 195 ezer forintba kerül félévente. 

Egy átlagos, 240 ezres tandíjjal számolva ez hét félévre már közel 1,7 millió forintra rúg.

"Ügyfeleinknek azt javasoljuk, hogy az előrelátható és várhatóan nagyobb összegű kiadásokra időben kezdjék el a megtakarítást, hogy a megfelelő befektetési eszköz kiválasztásával, például a tandíj kifizetése ne terhelje meg annyira a családi költségvetést. Az Öngondoskodási Index felmérés adatai alapján látjuk, hogy a szülők elkötelezettek gyermekeik felsőfokú oktatásának költségei, így akár a tandíj fedezése iránt. Mindezt könnyebben és nagyobb eséllyel tehetik meg, ha az ilyen célú megtakarítást nem az utolsó pillanatban kezdik el. Egy 3 százalékos hozamú befektetési eszköz esetében például elég havonta 20 ezer forintot félretenni, hogy 7 év alatt összegyűljön 1,87 millió forint, ami fedezi az említett 1,7 milliós tandíjat" - mondta el a Nyitrai Győző, az OTP Bank Megtakarítási Szolgáltatások Főosztályának igazgatója.

KIHÚZNA A BAJBÓL 300 EZER FORINT?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb gyorskölcsönt. Mutatunk egy konkrét példát: kalkulátorunkban 300 ezer forintos hitelösszeget, és 60 hónapos futamidőt adtunk meg. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 6 544 forintos törlesztőrészlettel a CIB nyújtja (THM 11,73 %), de nem sokkal marad el ettől az OTP 7 781 forintos törlesztőt (THM 20,73%) ígérő ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni a Budapest Bank és a Provident konstrukcióját is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum gyorskölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk

A magyar szülők gatyája is rámegy erre: drága, de a gyerek egészsége a tét
Az iskolán kívüli sporttevékenységek rendkívül fontosak.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Interspar

09.19-09.25
Országos

Spar

09.19-09.25
Országos

Lidl

09.19-09.25
Országos

Aldi

09.19-09.25
Országos

Tesco

09.19-09.25
Országos

Auchan

09.19-09.25
Országos

Kika

09.18-10.01
Országos

Praktiker

09.02-12.31
Országos