21 °C Budapest

Milliókat gyűjthetsz a gyermekednek havi pár ezer forintból

Pénzcentrum
2011. december 22. 05:23

Havi 5 ezer forinttal is érdemes takarékoskodni - mondják az öngondoskodásra biztatók. Ennek egyik lehetséges formája, ha az újszülött gyermekek után járó egyszeri állami támogatást Start-számla nyitásával további befizetésekkel fejelik meg a szülők, amihez plusz állami támogatás is jár. Így összességében több millió forint gyűlhet össze a gyermek 18 éves koráig, amit adómentesen kap kézhez.

Havi 5 ezer forinttal is érdemes takarékoskodni - mondják az öngondoskodásra biztatók. Ennek egyik lehetséges formája, ha az újszülött gyermekek után járó egyszeri állami támogatást Start-számla nyitásával további befizetésekkel fejelik meg a szülők, amihez plusz állami támogatás is jár. Így összességében több millió forint gyűlhet össze a gyermek 18 éves koráig, amit adómentesen kap kézhez.

Minden 2006. január 1. után született gyermek javára egyszeri támogatást biztosít az állam. Ennek összege 2006-ban 40 ezer forint volt, amely 2007-ben 42 500 forintra emelkedett. A gyermekvédelmi támogatásban részesülő gyermekeknek (állami gondozásban, nevelőszülőknél, illetve alacsonyabb jövedelmű családokban élőknek) 7, illetve 14 éves korukban további egyösszegű kiegészítés jár: a 2006-ban születettek kétszer 42 ezer, az azt követően születettek pedig kétszer 44 600 forintot kapnak.

Az úgynevezett babakötvény automatikusan jár a megszületett gyermekeknek, a szülőknek nem kell külön igényelni azt. A Magyar Államkincstár a gyermek születési adatai, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által hivatalból adott adóazonosító jel alapján a születést követő hónapban kincstári számlát nyit a gyermek javára, amiről értesíti a szülőket. A megnyitott számlán - évenként - az ötéves állampapír hozamával megegyező mértékű kamatot ír jóvá a kincstár. Ebben a hónapban ennek mértéke 7,09 százalék.

Start-számlával növelhető a megtakarítás

A gyermek születésekor kapott juttatást egyéni befizetésekkel is gyarapítani lehet, amihez további támogatást nyújt az állam. Tudni kell, hogy a babakötvény-számlára nem lehet új megtakarításokat befizetni, ahhoz úgynevezett Start-számlát kell nyitni a Magyar Államkincstárnál vagy a kincstárral szerződést kötött pénzintézeteknél. A számlát nemcsak a gyermek születésekor, hanem később is bármikor meg lehet nyitni, amelyre átkerül a kincstári számlán felhalmozódott, kamatokkal növelt összeg.

A fiatalok életkezdési támogatásáról szóló törvény szerint a Start-számlára évente legfeljebb 120 ezer forintot lehet utalni. A születés napjától az adott év végéig számított tört évben, illetve a gyermek 18. életévében is a teljes összeget be lehet fizetni. Nemcsak a szülők, hanem például a nagyszülők vagy más segíteni vágyó magánszemélyek, sőt akár önkormányzatok is takarékoskodhatnak ilyen formában a gyermekek javára.

További támogatás az államtól

A befizetések után alapesetben az összeg 10 százalékának megfelelő, legfeljebb évi 6 ezer forint többlettámogatást nyújt az állam. Ha a gyermek alacsony jövedelmű családban él, és emiatt gyermekvédelmi támogatásra jogosult, akkor az egyéni befizetések 20 százaléka, legfeljebb évi 12 ezer forint állami támogatás gyarapíthatja a számlát.

Vagyis mindkét esetben már évi 60 ezer forintos - havi 5 ezer forintos - befizetés mellett is maximálisan ki lehet használni a kedvezményt. A támogatáshoz nem kell rendszeres befizetés, azt akár egy összegben, az év végén is lehet teljesíteni. Az átmeneti vagy tartós nevelésben lévő gyermekek automatikusan megkapják az évi 12 ezer forintos többlet állami támogatást, hiszen ők nem, vagy kevéssé számíthatnak egyéni befizetésekre.

Fontos tudni, hogy a Magyarországon született, magyar állampolgárságú gyermek számára csak addig jár az állami támogatás, ameddig Magyarországon van a bejelentett lakcíme. A gyermek külföldi letelepedése esetén a számlára a továbbiakban nem érkezik majd állami támogatás, illetve a Magyar Államkincstárnál vezetett babakötvény-számlákon is csak addig kamatozik a felhalmozott összeg, ameddig Magyarországon él a gyermek.

Bármikor variálható a befektetési forma

Start-számla követelés kezelésére bankbetét vagy a tőkepiacról szóló törvény szerint nyilvánosan forgalomba hozott állampapír, tőke- vagy hozamgarantált befektetési jegy választható. A későbbiekben bármikor jogosult a szülő vagy szülői egyetértő nyilatkozat alapján 16. életévét betöltött gyermek arra, hogy más megtakarítási, befektetési formába csoportosítsa át a Start-számla állományát vagy annak egyes elemeit. Arra is lehetőség van, hogy a teljes megtakarítást egy másik számlavezetőnél nyitott Start-számlára helyezze át a számlatulajdonos.

Az életkezdési támogatáshoz csak a gyermek juthat hozzá a 18. életévének betöltése után. A Start-számlán történő megtakarítás nagy előnye, hogy a rajta lévő összeg (a kezdő állami támogatás, a 7 és 14 éves korban járó további juttatás, az egyéni befizetések, illetve az azok után járó állami támogatás, valamint az átmeneti vagy tartós nevelésbe vett gyermekek éves támogatása), illetve annak hozama mentes mindennemű adó, járulék és illeték alól, beleértve a kamatadót is.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)


Mit kínálnak a bankok?

A Magyar Államkincstár tájékoztatása alapján 2006. január 1. és 2011. szeptember 30. között született több mint 548 ezer gyermek 23,2 százalékának van Start-betétszámlája.

A Budapest Banknál kezdő befizetés nélkül, díjmentesen lehet megnyitni a számlát, s a későbbiekben sem számít fel a pénzintézet számlavezetési díjat. A teljes megtakarítás 40 000 forint alatti részére jelenleg 4,5 százalék, az a fölötti részre pedig 6 százalék az éves kamat. Ez lényegében azt jelenti, hogy a kezdő állami támogatás feletti befizetésekre már a magasabb kamat vonatkozik. A kamatot negyedévente írja jóvá a bank, a kamatos kamat pedig még tovább növeli a megtakarítás értékét.

Mostanáig mintegy 3 800 Start-számlát nyitottak az ügyfelek a Budapest Banknál. A betétszámlákon található állomány megközelítőleg 600 millió forint, amelyet az idei évben több mint 100 millió forinttal növeltek az új és meglévő ügyfelek. A szolgáltatás iránti érdeklődés nem csökken: idén is több mint 400 új Start-számlát nyitott a bank.

A Kereskedelmi és Hitelbanknál
(K&H) sincs a számla megnyitásához meghatározott összeg, s a számlavezetés, valamint a készpénz be- és kifizetések is díjmentesek. A látra szóló kamat 5 százalék. A számla változó kamatozású, azaz a betéti kamatot a napi záró egyenleg után a tárgynapra érvényes kamatmértékkel számolja el a bank. A betéti kamatot évente - a december havi zárás keretében - az év utolsó naptári napján írják jóvá a számlán a következő napi értéknappal. A K&H-nál eddig összesen 12 ezer Start-számlát nyitottak.

Az MKB Banknál sincs számlavezetési díj, és ingyenesek a számlán végrehajtott tranzakciók is. A Start-számla látra szóló egyenlege után 5 százalék a kamat, amit havonta írnak jóvá. Az MKB Banknál mostanáig megközelítően 5 000 Start-számlát nyitottak az ügyfelek, amelyeken összesen majdnem 700 millió forintnyi állomány található. Idén, a tavalyi évhez viszonyítva a számlák száma 15 százalékkal, az azokon elhelyezett összeg pedig 28 százalékkal nőtt.

A Start-betétszámlák gyűjtésében az OTP Bank az éllovas: 2011. szeptember 30-ig több mint 57 ezret nyitottak az ügyfelek a pénzintézetnél. A betétszámlákon elhelyezett állomány is folyamatosan nő, szeptember végére meghaladta az 5 milliárd forintot. Az idén mintegy 20 ezer Start-számlát nyitott a pénzintézet, s 1,24 milliárd forinttal gyarapodott a számlákon elhelyezett állomány.

Az OTP Banknál vezetett számlák több mint felére fizetnek be magánszemélyek, a számlák megközelítően 17 százalékára érkezik rendszeresen, havonta pénz. A rendszeres befizetések 67 százalékát teszik ki a havonta 5 000 forintnál nagyobb befizetések.

A pénzintézet díjmentesen kezeli a Start betétszámlát. Az elhelyezett összegek a mindenkori jegybanki alapkamathoz kötött kiemelt kamattal gyarapodnak, amelynek mértéke a tárgyhónapot megelőző hónapban befizetett összegtől függ. A kamat mértéke 1 000 - 5 000 forint közötti befizetés esetén a jegybanki alapkamat (jelenleg 7 százalék) mínusz 1 százalék, 5 000 forint feletti befizetésnél pedig mínusz 0,5 százalék.

Az UniCredit Banknál 60 ezer forintig 5 százalék, a fölötti megtakarításokra pedig 7 százalék a Start-számla látra szóló éves kamata. A számlavezetés az első évben díjmentes, azt követően pedig a számla havi átlagos állományának a 0,08 százalékát kell havonta fizetni.

A megtakarítások nemcsak betétekben helyezhetők el, hanem a jogszabályban meghatározott értékpapírokba is fektethetők. Az ügyfelek által igényelhető plusz szolgáltatás, hogy ha a Start-számlán lévő összeg eléri a 100 ezer forintot, akkor azt - a szerződésben és a kondíciós listában rögzítetteknek megfelelően - automatikusan állampapírba fekteti a bank. Az UniCreditnél vezetett Start-számlákon elhelyezett megtakarítások több mint kétharmada betétekben, a fennmaradó része pedig állampapírokban gyarapodik. 

 

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 09:26
A lista győztese ugyanaz maradt, mint hosszú évek óta, de a dobogón így is változás történt. Politik...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem