7 °C Budapest

Milliókat spórolt össze a TV2 sztárja, nagy álmát váltja most valóra

2017. június 22. 17:03

Sok magyar fiatalnak nagy álma, amire most Kulcsár Edina és párja készül. Örömmel újságolták el, hogy összerakták megtakarításaikat, és már keresik álmaik otthonát.

Kulcsár Edina, és kedvese még csak másfél éve alkotnak egy párt, de már nagy elhatározásra jutottak: közösen vásárolnak házat. Már egy ideje keresgélik a megfelelő ingatlant, de eddig még nem találták meg. Az is felmerült, hogy telket vesznek, és építkeznek. A fiatalok már jó ideje spórolnak, hogy megvalósítsák az álmukat.

Semmitől nem riadunk vissza, szeretnénk mielőbb megtalálni az új közös otthonunkat, vagy akár a nulláról felépíteni. Ehhez Csutival már egy ideje spórolunk. Összetettük, amink van, amit eddig gyűjtöttünk, emellett keményen dolgozunk, hogy gyarapodjon az alap. Bárhogy is alakul, abban megállapodtunk, hogy a kettőnk ízlésére alakítjuk majd

- mondta a modell-műsorvezető a Hot! magazinnak.

Vélhetően nem kizárólag az együtt töltött másfél évre gondolt Kulcsár Edina, amikor azt mondta, jó ideje spórolnak. A legtöbb magyar fiatal párnak ugyanis nagyjából tízszer ennyi időbe telik, hogy összegyűjtsön egy házra valót. Jó hír viszont, hogy akik korán elkezdik lakáscélú megtakarításaikat, azok kisösszegű havi megtakarításokkal is igen sokat gyűjthetnek össze.

Így spórolnak lakásra a magyarok

Az egyik legnépszerűbb lakáscélú megtakarítási forma ma a magyarok körében a lakás-takarékpénztár. A Pénzcentrum kalkulátoraszerint, ha 10 évre kötünk lakástakarékot, és havonta 20 ezer forintot teszünk félre, akkor a megtakarítási idő végére, több mint 3 millió forintot tudunk összegyűjteni - ez természetesen még általában nem elegendő házvásárlásra, de induló tőkének nagyon jó.

A próbakalkulációnk szerint a legjobb ajánlat a Fundamenta lakáskassza Hozamleső terméke, ezzel 3 608 558 forintot lehet megtakarítani a tízéves futamidő végére. Ennek a számlanyitási díja 70 ezer forint.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Szintén a lista elején végzett az OTP Lakástakarék Start 10 számlája (itt nincs számlanyitási díj), ezzel 3 135 255 forintot lehet összegyűjteni a kalkulátor szerint. Az Aegon Kamat Fix Plusz 10 (szintén nincs nyitási díj) számlája is jó ajánlat, 3 136 140 forint gyűlik össze tíz év alatt. Az Erste lakástakarék EgyOtthon 0149 120 hó nevű számlájának 20 ezer forint a nyitási díja, és 3 135 891 forintot lehet vele összespórolni.

Több ezer új lakás egy helyen a Portfolio Új Lakópark adatbázisában! Válogass Buda, Pest és vidék legjobb új építésű lakóprojektjei között! Nézegess képeket, tudj meg minél többet a projektekről és kérj személyre szabott ajánlatot közvetlenül a fejlesztőktől! Kattints és nézd meg a több mint 50 projektet!

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem