Mibe fektessek, ha csak havi 20 ezer forintot tudok félrerakni?

2019. április 16. 05:45

Meglehetősen alacsony ma a kamatkörnyezet, nincs könnyű dolga így annak, aki a pénzének helyet keres. Aki havonta kis összeget tud csak félretenni, különösen nehéz helyzetben van. Korábban kézenfekvő volt a lakástakarék-pénztári megtakarítás, az állami támogatás megszűnése után azonban ennek hozama alig éri el a bankbetétek 1 százalék alatti kamatát. A nyugdíj-megtakarítások és biztosítások sem fialnak sokat - milyen megtakarítási forma marad tehát? Ezt járjuk körbe, és a kérdésre portfóliomenedzserekkel együtt keressük a választ.

Nincs könnyű dolga annak, aki ma szeretne magas hozamokat elérni. Az alacsony kamatok ma már természetesek, az ugyanakkor meglehetősen szerencsétlen együttállás, hogy a kockázatos befektetések sem fialnak túl sokat. Alább arra keressük a választ, hogy a roppant sajátos piaci környezetben milyen befektetéssel járunk a legjobban, ha csak havi 20-30 ezer forintot tudunk félretenni.

A lakástakarék halott - vagy mégsem?

Októberben mindenkit meglepett, amikor a kormány elsörpő lendülettel, kivételes eljárásban szüntette meg a lakástakarékpénztári megtakarítások állami támogatását. A 30 százalékos támogatás megszüntetése gyakorlatilag azt jelentette, hogy a megtakarítása forma értelmét veszti, a támogatás nélkül ugyanis negatív EBKM-ek jöttek volna ki. Azaz nem csak a befektetők, de az azt kihelyezők is nagyot kaszáltak a terméken.

A havi 20 ezer forint félretett összegnek tökéletes helye lenne az LTP-ben, a támogatás megszűnése után ugyanakkor ennek nem sok értelme van. A lakástakarékok azonban nem szűntek meg - annak idején a Pénzcentrum szerezte meg elsőként a Fundamenta új lakástakarék-termékét, amely első körben egyáltalán nem tűnik versenyképesnek. Az EBKM 0,5-0,74 százalék közözzi összegével egy átlagos bankbetét kamatának felel meg, a megtakarítási idő minimum 6 év.

Ez önmagában egyáltalán nem versenyképes, a megtakarítási időszak végén viszont igényelhetünk 2,9 százalékos, fix kamatozású lakáshitelt.

Ez pedig nagyon is kecsegtető. Ha valaki tudja, hogy 6 éves időtávban hitelre lesz szüksége, vagy hitele van és kiváltaná azt a jövőben, annak nagyon is elgondolkodtató lehet a Fundamenta terméke. Hogy a fix kamatozású lakáshitel mennyire kedvező, ahhoz néztünk is pár példát a Pénzcentrum kalkulátorában.

Azt találtuk, hogy egy 10 évre fixált lakáshitel már 4-5 százalék közötti kamattal is elérhető, azaz jóval magasabbal, mint a Fundamenta lakáshitele. Hasonló a helyzet a személyi hitelek esetén is - ha kis összegű lakáscélú hitelre van szükségünk, a jelzálogterhelés nélküli személyi hitel is megfelelő alternatíva lehet. Ennek a kamatai azonban még kevésbé versenyképesek a Fundamenta termékével szemben. Így aztán nem kizárt, hogy az valóban megtalálja a befektetni vágyók pénzét.

A személyi hitelek kamataiank összehasonlításáért kattints ide!

Nem csak a Fundamenta, de az OTP is megalkotta a maga lakástakarékpénztári termékét. Náluk azonban eltérőek a megfontolások: a bankbetéteknél jelentősen magasabbak a hozamok. Akár 1,36 százalékos EBKM is elérhető, amely jellemzően magasabb a bankbetéteknél, ehhez azonban a végén fel kell venni a termékhez járó lakáshitelt is.

Annak kamata már meglehetősen magas, a THM akár 7,4 százalék is lehet. Mint a kalkulátorunkból hozott példánkból látszik, ez már jóval magasabb a paici ajánlatoknál. Így aztán aki a bankbetéteknél magasabb EBKM-et keresne, annak jó megoldás lehet az OTP terméke, de arra kell készülnie, hogy a piaci átlagnál jelentősen magasabb kamatokkal tudja csak felvenni a végén a lakáshitelt.

A lekötött betét sem ma éli virágkorát

Nem véletlenül pang a lekötött betétek mértéke - a rájuk fizetett kamat nagyon régen volt olyan alacsony, mint ma. Ha valaki ma éven belüli időtávra köti le a pénzét, akkor az MNB adatai szerint 0,2 százalékos átlagos betéti kamatot realizálhat évente. Aki már akár 2 évre is leköti a pénzét, annak éves szinten átlagosan 1,04 százalékos is lehet a kamata. Az éven túli lejáratok azonban ismét alacsonyak, 0,71 százalékos az elérhető átlagos kamat.

Nem sok értelme van tehát bankbetétbe fektetni, ennél állampapír-befektetésekkel is jelentősen magasabb kamatot tudunk elérni. Vannak ugyanakkor kifejezetten havi rendszerességű megtakarításra ösztönző banki programok is, ezek kamata némileg lehet magasabb, mint a fenti számok - számottevően azonban nem.

Megtakarítási célú életbiztosítás

Ebben az esetben kétféle megoldás közül választhatunk: a unit-linked megtakarításnál magunknak kell összeállítani a portfóliót. Ez együtt jár a magasabb elérhető hozamok mellett magasabb kockázattal és a nagyobb volatilitással is. Ez igényel természetesen némi szakértelmet, és könnyen eredményezhet néhány álmatlan éjszakát is a magas volatilitás miatt.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A vegyes biztosítások eltérően működnek: ekkor a szerződés garantál nekünk valamilyen mértékű hozamot, amely törvényileg maximálva van. A mi pénzünket a biztosítók természetesen befektetik, és a hozam mértékének egy részét is jóváírják. Az így kapott összegből azután lejönnek a költségek. Mivel a jelenlegi globális hozamkörnyezet alacsony, így a biztosítók sem tudnak magas hozamú befektetést találni a pénzünknek, így aztán a nekünk jóváírt hozam is meglehetősen alacsony lesz. A pénzüket jellemzően alacsonyabb kockázatú eszközökbe fektetik, ennek köszönhető az alacsony hozam. Ennek a konstrukciónak az előnye a biztosítás - ne is befektetésként tekintsünk rá, hiszen alacsony hozamai miatt kizárólag arra nem alkalmas (pontosabban nem versenyképes). Mindemelett a piacon elérhetőek kedvezőbb biztosítási termékek is, ha kifejezetten biztosítási célra vágyunk.

Nyugdíjcélú megtakarítás

A nyugdíjcélú megtakarításnak akkor van igazán értelme, ha a cél valóban nyugdíjas éveinkre való felkészülés. A demográfiai változások miatt valószínű, hogy a következő évtizedekben már nem lehet majd megélni a nyugdíjból, mint ahogy arra is nagy az esély, hogy a nyugdíjkorhatár kitolódik majd. Ezt az állam is felmiserte, ezért évente befizetésarányosan 20 százalék adójóváírással támogatja a nyugdíjcélú megtakarításokat.

Ennek egyik formája a Nyugdíj-előtakarékossági számla (NYESZ). Ezt választva az állam 20 százalékos támogatást ír jóvá - ezt a konstrukciót választva nekünk kell döntenünk a vagyonunk kezeléséről. Az önkéntes nyugdíjpénztárak esetén is jár a támogatás, ekkor azonban fizetnünk kell a tagdíjat. A díj megfizetése ellenében viszont a pénztár rendelkezik a vagyonunkról, így aztán nincs gondunk vele. Harmadik opció a nyugdíjbiztosítás, ennek is két fajtája van - a vegyes és a unit linked nyugdíjbiztosítás. Ezek hasonlóképp viselkednek, mint a biztosítások esetén. Ez magában foglal egy kockázati biztosítást is, hátránya ugyanakkor, hogy meglehetősen költséges.

Az állampapír hozamainak nincs konkurenciája

Ha abszolút hozamorinetáltak vagyunk, de emellett biztonságos befektetést keresünk, akkor az állampapír lehet a legjobb megoldás. A havi rendszerességű vásárlás picit bonyolult - ebben az esetben ugyanis nem egyszerre, egy összegben kapjuk meg az összeget, hanem a vásárlástól számítva 5 éven belül. Így aztán minden hónaptól számítva 5 éven keresztül kapni fogjuk az éves kamatot, a futamidő végén pedig a befektetett összeget is. Ez meglehetősen bonyolultnak tűnik, technikailag viszont csak annyia a teendőnk, hogy havonta megvásároljuk a 20 ezer forint értékű állampapírt, és egy év letelte után már kapni fogjuk havonta a kamatokat (ha nem kamatos kamatokkal fizető konstrukciót választunk). Júniusban érkezik az új Nemzeti Kötvény, a legnagyobb hozamokat akkor ezekkel a papírokkal érhetjük el:

  • Prémium Magyar Állampapír: a mindenkori éves infláció felett 1,7 százalékos kamatprémiumot biztosít (az ötéves befektetés, a 3 éves 1,4-et), a jelenlegi kamata így 4,7 százalék. A kamatot évente kifizeti, nem kamatos kamattal kamatozik.
  • Nemzeti Kötvény - fix kamatozású, (mai információk szerint) kamatos kamattal fial. Az első félévben 3,5 százalékos a kamata, az év végén ez 4,5-re, az ötödik év végén pedig 6 százalékra hízik.

Hogy milyen inflációs környezetben melyiket éri meg jobban vásárolni, arról ebben és ebben a cikkünkben írtunk bővebben. Ha hosszabb időtávban gondolkodunk, remek megoldás lehet a babakötvény - ez azonban gyerekvállaláshoz kötött. Ha ezt vállaljuk, a hozamok szintén jelentősen magasak lehetnek.

Befektetési alapok, egyéb értékpapírok - mibe éri meg fektetkni?

Annak sincs ma könnyű dolga, aki kockázatot vállalna a magas hozamért - az így elérhető hozamok sem, vagy alig haladják meg az állampapírok hozamait. A havi 20 ezer forintos megtakarítás pedig olyan kicsi, hogy az egy-két százalékos hozamkülönbségek nem biztos, hogy megérik a kockázatot. Mi megkérdeztünk pár portfóliókezelőt, hogy mégis mibe fektessen az, aki a hagyományostól eltérő utakon járna.

Az egyik hazai alapkezelő Pénzcentrumnak név nélkül nyilatkozó vezetője elmondta, hogy aki havi 20 ezer forintot tud félretenni, annak a jövedelme is valószínűleg alacsony, így a kockázati szintje is az. Az alapkezelő szerint az állampapír-befektetésnek nincs alternatívája:

A piac most nagyon furcsa, mondhatnám, hogy azt is, hogy torz. Ugyanis a magyar állam által kínált lakossági kötvények, illetve a belengetett Nemzeti Kötvény olyan garantált hozammal bír, amit a jelenlegi piacon csak kockázatvállalás mellett elérni. Nem túlteljesíteni, elérni. Ami így erősen elgondolkodtató. A normális pénzpiaci hozamok 1-2 évre ugye gyakorlatilag megszűntek, jó esetben kap a betétjére 1-2%-ot, de a 4-5%-os PEMÁK, NK hozamot csak akkor tudja elérni, ha mellette mondjuk felvesz 50%-os részvénykitettséget, és imádkozik, hogy a 10 éve tartó bull piac még kitartson. 50%-a portfoliónak hoz 1%-ot, akkor az 50%-os részvénykitettségnek kell hoznia évente 9-10%-ot, hogy elérje a PEMÁK-NK páros hozamát. És ekkor még csak pariban van az államilag garantált hozammal.

A szakértő szerint ezért a havi 20 ezer forintot is érdemes állampapírba fektetni. Ezt írja ezzel kapcsolatban:

A havi 20-50ezer forintos tételeket is tolja az ember PEMÁK-ba, az induló NK-be. Biztosításai termék totál felejtős, a befalapok sem tudnak ilyen hozamot elérni alacsony kockázatvállalás mellett. Ha tényleg eltörlik a kamatadót az új kötvényekre, akkor ráadásul a TBSZ-nek sincs értelme. Ahol van állami jóváírás - Önkéntes Pénztárak pl. - elvileg még megoldás lehet, de ott szerintem változni fog a szabályozás.

Hasonló véleményen volt Cinkotai Norbert, a KBC Equitas vezető elemzője is. Ő még hozzátette, hogy érdemes lehet a portfóliót állampapírók mellett részvényekkel is színesíteni, ebben az esetben ETF-ek jöhetnek szóba, amelyek ismertebb indexeket követnek le. Ezzel azonban a kockázati kitettség is nőni fog. Ő ezt írta továbbá:

Igazából tényleg attól függ, mennyire viseli jól az illető a kockázatot. Ha valaki havi rendszeres megtakarítást akar, akkor elvileg a részvénybefektetések sem rosszak, mivel ilyenkor az ún. (DCA-módszer) alapján fektet be az illető, vagyis a időben elosztva fekteti be a tőkét. Ha persze valakit zavarnak a 15-20 százalékos időnkénti esések, akkor a hazai lakossági szereplőnek a kötvénybefektetések szintén jók, főleg a PMÁK, illetve az újonnan bevezetésre készülő kötvény, ami az 5 éves periódus végén akár 6 százalékos kamattal is mehet.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2024. április 18. 12:13
A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikvidi...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem