10 °C Budapest

Mi lesz most a károgókkal? Ebben simán verjük a szlovákokat, íreket is

2018. szeptember 3. 17:30

Gyakran hallani arról, hogy a magyar háztartások jelentős részének nincsen érdemi megtakarítása, ami értelemszerűen sérülékennyé teszi őket pénzügyileg. Az Eurostat friss adataiból azonban kitűnik, hogy más népek is hasonló cipőben járnak, sőt, vannak olyan országok, ahol még rosszabb is a helyzet.

A háztartások által megtakarított vagyon arányának kifejezésére szolgál az úgynevezett éves háztartási megtakarítási ráta, azaz a bruttó háztartási megtakarítást elosztják a bruttó elérhető jövedelemmel. Ez a mutató a 2000-2016 közötti időszakban viszonylag stabilan alakult az Európai Unió országaiban: az értéke 11 és 13 százalék között alakult. Az eurozóna országaiban ez az érték 12 és 14 százalék között volt ugyanezen időszakban.

2016-ban Luxemburgban mérték a legmagasabb megtakarítási arányt (20%), melyet Svédország (19%) és Németország (17%) követett. A leggyengébben Ciprus teljesített a szóban forgó évben (-2%), majd Litvánia (0%), Lettország (3%) ás Lengyelország (4%) következett.

A magyarok megtakarításainak aránya szintén viszonylag stabilan alakult a kérdéses időszakban. 2000-ben ez az arány 10,8 százalék volt, bár az évek folyamán többször is csökkent ez az érték. 2003-ban és 2008-ban is csak 6,9 százalékos volt például. A legmagasabb értéket 2001-ben érte el (11,3%), de 2014-ben is ismét 10 százalék felett alakult (10,9%).

Adósság

Jóval kevésbé volt kiegyensúlyozottabb a háztartási hitelállomány összes elérhető jövedelemhez képest mért aránya a vizsgált időszakban. Magyarországon ez az arány 2000-ben még csak 9,7 százalékos volt, de 2010-re ez az érték már elérte a 68,8 százalékot is. Azóta azonban csökkenésnek indult, 2015-ben már csak 39,4 százalék volt.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Persze vannak olyan uniós országok, melyekben sokkal rosszabbul alakultak a dolgok ezen a téren. Cipruson például már 2000-ben is az összes rendelkezésre álló jövedelem 116,5 százalékát tették ki a háztartási adósságok, 2014-re pedig már megközelítették a 200 százalékot (198,8%). Azóta némileg mérséklődött az arányuk, 2016-ban már csak 178,8 százalék volt.

A szomszédos országok közül némileg más utat járt be Szlovákia ezen a téren: náluk tulajdonképpen folyamatos az emelkedés 2000 óta: 18 éve még 6,8 százalék volt az adósságok aránya, míg 2016-ban már 63,1 százalék.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 20. 10:26
Rövid időn belül ez már a negyedik kormánypárti lap, amelyről bíróság mondta ki, hogy hazugságokat á...
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem