Mi a fene: van, ahol a mégsem zuhan akkorát a GDP, mint korábban jósolták?

MTI
2020. szeptember 16. 17:35

Az OECD a korábbi, júniusi előrejelzéséhez képest kisebb globális gazdasági visszaeséssel számol elsősorban amiatt, hogy az első hat hónapban a becsültnél jobban teljesített Kína és az Egyesült Államok a gazdaság élénkítését célzó óriási költségvetési kiadások hatására. A jelentés Magyarországgal külön nem foglalkozik.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerdán közölt legújabb előrejelzésében az idei évre 4,5 százalékos gazdasági visszaesést vár a júniusban becsült 6 százalék esés helyett, a jövő évre vonatkozó GDP-növekedési előrejelzését ugyanakkor 5,2 százalékról 5 százalékra fogta vissza.

A globális GDP 2,6 százalékkal nőtt tavaly.

Az OECD legfrissebb jelentése szerint az Egyesült Államok hazai összterméke (GDP) idén 3,8 százalékkal csökken a júniusban várt 7,3 százalék helyett. A jövő évi növekedési kilátást minimálisan, 4,1 százalékról 4 százalékra változtatta a párizsi székhelyű szervezet.

Az Egyesült Államok gazdasági teljesítménye tavaly 1,5 százalékkal bővült.

Kína gazdasága a júniusban várt 2,6 százalékos csökkenés helyett 1,8 százalékkal nő az idén, míg a jövő évre vonatkozó bővülési várakozást 6,8 százalékról 8 százalékra változtatták a jelentés összeállítói.

Kína GDP-je 2019-ben 6,1 százalékkal emelkedett.

Az euróövezet idei gazdasági visszaesésével kapcsolatos becslést 9,1 százalékról 7,9 százalékra mérsékelte az OECD, eközben a jövő évi várható bővülési ütemet 6,5 százalékról 5,1 százalékra rontotta.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
Az euróövezet gazdasága tavaly 1,3 százalékkal nőtt.

Németország gazdasági zsugorodása is kisebb lehet az idén az eddig vártnál. A júniusban becsült 6,6 százaléknál szerényebben, 5,4 százalékkal csökkenhet a gazdaság idei teljesítménye, a jövő évre vonatkozó növekedési előrejelzést ugyanakkor 5,8 százalékról 4,6 százalékra változtatta az OECD.

A német GDP tavaly 0,6 százalékkal nőtt.

Az OECD Oroszország idei GDP-csökkenésével kapcsolatos várakozását 8 százalékról 7,3 százalékra mérsékelte, miközben a jövő évi növekedési kilátást 6 százalékról 5 százalékra rontotta.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kiszámoló  |  2024. április 17. 21:41
Az Eurostat ábrája arról, hogy melyik uniós ország mennyit költ az egészségügyre a GDP arányában. (M...
Bankmonitor  |  2024. április 17. 16:56
Az új lakásfelújítási támogatás jóval többek számára elérhető, mint a korábbi otthonfelújítási progr...
MEDIA1  |  2024. április 17. 15:09
Korábban bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor köreiből származó pénzekből érkezett néhány évvel ezelőt...
Holdblog  |  2024. április 17. 08:21
Egyelőre nem utal válsághelyzetre a GDP 73 százalékára duzzadt költségvetési hiány, de a további ela...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. április 17. 21:27
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm