Mélyül a szakadék a szegények és a gazdagok között: lesújtó jelentést közöltek

MTI
2019. május 12. 17:00

Az Európai Unióban élő gazdagok és szegények közötti szakadék egyre szélesebbé vált az utóbbi évtizedekben, de az egyenlőtlenségek ellen kifejtett uniós küzdelemnek köszönhetően még mindig kisebb mint a világ más régióiban - írta a vagyoni egyenlőtlenségeket elemző francia intézet (WID) friss jelentésében.

A vagyoni egyenlőtlenséget mérő Gini-együttható adatai szerint a legjobb mutatókkal világszinten az Európai Unió országai és Kanada rendelkezik. Az index értéke a nulla és 100 pont között skálán mozog, és minél alacsonyabb, annál kisebbek a jövedelmi egyenlőtlenségek. Az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) a héten kiadott jelentése szerint az Európai Unió 28 tagállamát együttvéve 2017-ben 30,7 pontra, az eurózóna 19 országában pedig 30,5 pontra rúgott a Gini-index értéke. Az egy évvel korábbihoz képest az unióban 0,1 ponttal, az euróövezetben pedig 0,2 ponttal javult az együttható. (A tavalyi évre még csak hat országból van adat.)

Az Európai Unió tagállamai között jelentős különbségek mutatkoznak. A legnagyobb mértékben a volt szocialista országokban nőtt a gazdagok és a szegények közötti szakadék. "Ennek oka, hogy ezekben az országokban a szocializmusból a kapitalizmusra való áttéréshez kapcsolódó privatizáció idején egy szűk elitet részesítettek előnyben" - mutattak rá a kutatók.

Bulgáriában a legrosszabb a helyzet, amely esetében a Gini-index 2017-ben 40,2 pontra, 2018-ben pedig 39,6 pontra rúgott. A legnagyobb jövedelmi különbségeket felmutató tíz ország között azonban ott van a három balti állam, a négy dél-európai állam, valamint Románia és Nagy-Britannia.

A legnagyobb uniós országok közül Németország, Franciaország és Lengyelország az átlagosnál valamivel jobb, 29 pont körüli mutatóval büszkélkedhet. A legjobb Gini-együtthatót Szlovákia (23,2 pont), Szlovénia (23,7 pont) és Csehország (24,5 pont) tudja felmutatni, majd Svédország, Dánia, Finnország, Belgium, Hollandia és Ausztria következik.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Magyarország esetében a Gini-együttható értéke a 2017-ben mért 28,1 pontról 28,7 pontra emelkedett 2018-ban.

A jelentés szerint Nyugat-Európában a leggazdagabbak 10 százaléka átlagosan hétszer annyit keres, mint a szegények 50 százaléka, de az adózás utáni különbség már csak ötször nagyobb. Bár a gazdagok és szegények közötti szakadék nőtt az EU tagországaiban, a helyzet sokkal jobb mint az Egyesült Államokban, köszönhetően az egyenlőségre jobban törekvő oktatási és az egészségügyi rendszernek. Az európai népesség legszegényebb felének bevételei 37 százalékkal nőttek 1980 óta, miközben az Egyesült Államokban stagnáltak. Eközben a leggazdagabb amerikaiak 0,01 százalékának bevétele több mint 300 százalékkal nőtt, kétszer nagyobb mértékben mint Európában.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) adatai szerint az Egyesült Államokban 39 ponton állt a Gini-index 2017-ben, több nyolc ponttal magasabb az EU-s adatnál. Az OECD nem európai tagállamai közül csak Kanada (31 pont) áll az unióval nagyjából egy szinten, más országokban - például Ausztrália (33 pont), Japán (34pont), Törökország (40 pont), Mexikó (46 pont) vagy éppen Dél-Afrika (62) - jóval nagyobbak az egyenlőtlenségek.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kiszámoló  |  2024. április 17. 21:41
Az Eurostat ábrája arról, hogy melyik uniós ország mennyit költ az egészségügyre a GDP arányában. (M...
Bankmonitor  |  2024. április 17. 16:56
Az új lakásfelújítási támogatás jóval többek számára elérhető, mint a korábbi otthonfelújítási progr...
MEDIA1  |  2024. április 17. 15:09
Korábban bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor köreiből származó pénzekből érkezett néhány évvel ezelőt...
Holdblog  |  2024. április 17. 08:21
Egyelőre nem utal válsághelyzetre a GDP 73 százalékára duzzadt költségvetési hiány, de a további ela...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. április 17. 21:27
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem