21 °C Budapest

Meglépték a lakástakarékok: ilyen akció is ritkán van Magyarországon

2018. június 3. 19:01

Ezek voltak a 22. hét legfontosabb, legérdekesebb, na meg a legolvasottabb lakossági pénzügyi hírei a Pénzcentrumon. A teljes írás elolvasásához kattints a címekre, vagy a képes ajánlókra.

Kiderült: ennyit fizet a diákmunkásoknak az Auchan és a Spar

Június elején véget ér a vizsgaidőszak és a középiskolások számára is véget ér a tanév. Vagyis ez egyet jelent azzal is, hogy elindul a diákmunka-szezon. Kíváncsiak voltunk, a nagyobb áruházaknál mennyit lehet keresni diákként, milyen munkakörben alkalmazzák a tanulókat, és egyáltalán hány embert vesznek fel a nyári szezonra.

Elárulta a hazai bank vezetője: ezért öntik a pénzt a csillivilli fiókokba

Változik a világ és változnak benne a banki dolgozói szerepek is. Korábban a pozíciók nagy része feladatközpontú volt, ma viszont már magas hozzáadott értéket kell, hogy termeljenek, mind a szervezet, mind pedig az ügyfelek számára. Érzékeny egyensúlyt kell fenntartani egy szervezetben a fiatal és a tapasztalt kollégák között, a különböző életszakaszban lévő embereknek pedig más-más igényei vannak, amikor a kompenzációs csomagjuk elemeiről van szó. Az UniCreditnél egy Adam névre hallgató chatbotot is bevetnek a siker érdekében, akivel egyelőre csak a dolgozók beszélhetnek, de tervezik, hogy akár a céghez jelentkezők is kommunikálhatnak majd vele. Olyan embereket keresnek, akik szívesen dolgoznak egy nemzetközi bankcsoportnál, ugyanakkor a nemzetközi karrierlehetőséget hozzáadott értéknek, nem pedig kötelező iránynak tekintik. Azért, hogy a juttatások méltányosak legyenek, átvizsgálják az összes banki dolgozó pozícióját, mindenkit a teljesítménye alapján ítélnek meg. A Pénzcentrumnak adott páros interjújukban Marco Iannaccone, az UniCredit Bank általános vezérigazgató-helyettese és Andrea Tognetti HR-igazgató azt is elárulták, hogyha ma lennének friss diplomások, újra bankba mennének-e dolgozni, ráadásul a vezérigazgató-helyettesnek ez nem is olyan elméleti kérdés, hisz jelenleg a Harvard Egyetem hallgatója.

Életveszély az utakon: tényleg ezért van annyi baleset Magyarországon?

Rohamtempóban öregszik el a magyar lakosság járműparkja: míg 10 évvel ezelőtt 10,3 évet mértek, addig tavaly már 14,1 év volt a személyautók átlagos életkora Magyarországon. Ez a trend igencsak aggasztó, hiszen minél öregebb autóval járunk, annál valószínűtlenebb, hogy egy balesetet egyetlen karcolás nélkül ússzunk meg. Pedig ma már önerő és fedezet nélkül is vásárolhatunk újabb családi járgányt. Mutatjuk a tudnivalókat.

Meglépte az OTP: ilyen lakástakarék-akció is rég volt Magyarországon

Bármilyen meglévő lakáscélunk is legyen, érdemes felhasználni a lakás-takarékpénztárokon keresztül igénybe vehető állami támogatást. Bár a támogatás mértéke szempontjából mindegy, hogy melyik pénztárnál szerződünk, más szempontból ugyanakkor ennek van jelentősége. Például részben vagy egészben megspórolhatjuk a szerződés kötésekor fizetendő több tízezer forintnyi számlanyitási díjat, amennyiben jól választunk pénztárat. Az alábbiakban áttekintjük, hogy milyen számlanyitási akciókat vehetünk most igénybe az egyes lakás-takarékpénztáraknál.

{{BANK360BANNER_LTP}}

Milliós állami támogatás jár érte, de leéghet a házad, ha rosszul használod

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az idei év elején közel ötezer zöld rendszámos, azaz jogszabály szerint környezetkímélőnek számító autó volt a magyar utakon. Ha valaki környezetvédelmi vagy egyéb szempontból elektromos autót szeretne venni, akkor nem árt, ha végiggondolja, hogy hol fogja tölteni azt. Egy kisebb ház vagy társasház esetén ugyanis előfordulhat, hogy teljesítménybővítésre lesz ahhoz szükség, hogy egy olyan töltőt szerelhess be, amely néhány óra alatt feltölti az autódat. Ráadásul, ha nem fali, hanem konnektorba dugható töltőt használunk, akkor az aljzat nem megfelelő állapota, vagy korábbi telepítése esetén, túlmelegedhet a töltőnk, ami szélsőséges esetben tüzet is okozhat. Mutatjuk azt is, hogy mi a szakember által javasolt megoldás.

Nem álom a 2000 forintos órabér: kapkodnak a diákok után a magyar cégek

Kedvez a jelenlegi munkaerőpiaci helyzet a diákoknak: a hazai kis- és középvállalkozások, és a multik is folyamatosan keresnek embert, csakhogy nehéz ma megtalálni a megfelelő munkaerőt. Jó megoldás lehet viszont a cégek számára, ha diákokat alkalmaznak. A diákszövetkezetek honlapját böngészve kiderül, óriási az igény a fiatal munkaerőre, és meg is fizetik azt: a minimális órabér is közel 1000 forint, de találtunk olyan hirdetést is, amiben a leendő munkaerő óránként 2000 forintot kereshet.

Egy frászt luxus: 64 ezerért belevághatsz 430 ezer magyar hobbijába

Több mint 400 ezer magyarnak van állami horgászjegye, ez az egyik előfeltétele annak, hogy valaki pecázhasson. Ezt ugyanakkor csak horgász egyesületi tagok válthatják ki, ráadásul előtte át kell menni egy horgászvizsgán is. Mutatjuk, mire van szükség és mennyi pénzt kell alaphangon beleölni ebbe a hobbiba, ha te is víz mellett várnád már a kapást.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 13:25
Egy prágai székhelyű putyinista propagandaoldal kifejezetten arra a célra jött létre, hogy az Európa...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm