Meglépte az OTP: ilyen lakástakarék-akció is rég volt Magyarországon

2018. május 31. 05:45

Bármilyen meglévő lakáscélunk is legyen, érdemes felhasználni a lakás-takarékpénztárokon keresztül igénybe vehető állami támogatást. Bár a támogatás mértéke szempontjából mindegy, hogy melyik pénztárnál szerződünk, más szempontból ugyanakkor ennek van jelentősége. Például részben vagy egészben megspórolhatjuk a szerződés kötésekor fizetendő több tízezer forintnyi számlanyitási díjat, amennyiben jól választunk pénztárat. Az alábbiakban áttekintjük, hogy milyen számlanyitási akciókat vehetünk most igénybe az egyes lakás-takarékpénztáraknál.

Szinte mindenkinek van valamilyen lakáscélja: akinek nincs ingatlana, az vásárolni szeretne, akinek meg van, az sokszor szeretné azt egy nagyobbra cserélni. De még azoknak is lehetnek lakással kapcsolatos céljaik, akik alapvetően elégedettek meglévő ingatlanjukkal: cél lehet az ingatlan felújítása, karbantartása, esetleg korszerűsítése, bővítése. Szintén cél lehet az ingatlant terhelő jelzáloghitel kifizetése.

Mindezen célok eléréséhez kitűnő segítséget nyújtanak a lakástakarékok, illetve a rajtuk keresztül elérhető állami támogatás. A többség számára valószínűleg már ismertek ennek a megtakarítási formának a főbb jellegzetességei: a havonta fizetett megtakarításaink után 30 százalékos, maximum évi 72 ezer forintos állami támogatást vehetünk igénybe. A támogatásért cserébe viszont lakáscélra kell felhasználnunk a lakástakaréknál összegyűlt megtakarításunkat.

{{BANK360BANNER_LTP}}

Jelenleg azonban nem csak egy megtakarításként, hanem befektetésként is érdemes lehet az LTP-kre tekinteni, hiszen az állami támogatások következtében kiemelkedően magas hozamot érthetünk el. Ez pedig szintén nem elhanyagolható szempont, főleg olyankor, amikor a hagyományos, alacsony kockázatú befektetési termékek többsége csak minimális hozamot képes nyújtani.

Tehát szinte bárkinek érdemes lehet LTP-t kötnie, amennyiben rendelkezik bármiféle lakáscéllal. Érdemes azonban figyelni, hogy éppen melyik lakástakarék hirdet akciót az új szerződésekre vonatkozóan, ugyanis alapesetben viszonylag magas, több tízezer forintos számlanyitási díjjal kell számolniuk az új ügyfeleknek. Értelemszerűen ezt jobb elkerülni, és ebben segítségünkre is vannak az időről időre meghirdetett számlanyitási akciók. Nézzük hát, hogy milyen akciók érhetőek el jelenleg.

Számlanyitási díj
Új lakás-takarékpénztári szerződés kötése esetén az ügyfelet úgynevezett számlanyitási díj terheli, amely a szerződéses összeg 1 százaléka. Egy 10 évre kötött szerződés esetén tehát a kezdeti költségünk 76 ezer forint is lehet, ami már nem kevés. Ugyanakkor - ahogy fentebb is írtuk - ezt az induló költséget a pénztárak - részben vagy egészben - gyakorta elengedik.

Aegon

Az Aegonnál jelenleg 3 akció közül is választhatunk, melyek közül az egyikkel felezhetjük a számlanyitási díjat, míg a másik kettővel teljesen le is nullázhatjuk azt. Mindegyik akciónak feltétele, hogy legalább 5 éves futamidejű szerződést kössünk.

Az első esetben elegendő annyit tennünk, hogy a már említett, minimum 5 éves futamidőre kötünk szerződést. Ebben az esetben elengedik számunkra a számlanyitási díj felét. A második esetben további feltételt is teljesítenünk kell: új vagy már korábban megkötött lakásbiztosítással is rendelkeznünk kell az Aegonnál. Ha ez is teljesül, akkor egyáltalán nem kell fizetnünk a számlanyitásért.

Ugyancsak ingyen nyithatunk számlát, ha új belépői vagyunk a biztosító önkéntes nyugdíjpénztárának. Az első két feltételt új és meglévő ügyfelek is teljesíthetik, míg az utolsó - ahogy fentebb is írtuk - csak az új belépőkre érvényes.

Erste

Teljesen díjmentesen nyithatnak új számlát azok a meglévő ügyfelek, akik már most is rendelkeznek lakás-takarékpénztári szerződéssel, és annak lejártakor újat kötnek. Ugyanakkor azok sem maradnak kedvezmények nélkül, akik nem tudják ezeket a feltételeket teljesíteni.

Mindössze egy havi megtakarítási összegnek megfelelő, tehát maximálisan 20 ezer forintos számlanyitási díjat kell fizetniük azoknak az új ügyfeleknek, akik most kötnek új szerződést 6, 8 vagy 10 éves futamidővel. Ez azt jelenti, hogy az ő zsebükben is több marad 56 ezer forinttal.

Fundamenta

Továbbra is elérhető a Fundamenta triplázós akciója, amelynek keretein belül az ügyfelek megháromszorozhatják egyhavi megtakarításukat - feltéve, hogy 8 vagy 10 évre kötik a szerződésüket. Az akció igénybevételének másik fontos feltétele, hogy a havi megtakarítási összeg legalább 19 900 forint kell legyen. Ebből persze az is következik, hogy az akcióból kifolyólag 40 ezer forintos jóváírásra számíthatunk, amit 80 ezer forintra is növelhetünk, amennyiben a havi befizetéseink értéke 40 ezer forint lesz.

OTP

Június 1-jét követően mindössze a számlanyitási díj negyedét kell kifizetnie annak, aki az OTP-nél köt új lakás-takarékpénztári szerződést. Az akció azokra vonatkozik, akik online, vagy visszahívás kérésével kezdeményezik az új szerződés megkötését, illetve azok is igénybe vehetik a kedvezményt, akik hűséget vállalnak és igénylik a pénztár SMS szolgáltatását is.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A számlanyitási díj felét spórolhatják meg azok, akik hűségvállalás és SMS szolgáltatás igénylése nélkül kötnek 6, 8 vagy 10 éves futamidejű szerződést.

Hol szerződjünk?

A Pénzcentrum kalkulátorával pillanatok alatt összehasonlíthatjuk a négy lakás-takarékpénztár ajánlatait: összehasonlíthatjuk a megtakarítható összegeket, illetve az opcionálisan felvehető, lakáscélú hitelek főbb jellemzőit is.

A példánkban havi 20 ezer forintos megtakarítási összeget és 10 éves futamidőt vettünk alapul, illetve a felvehető lakáshitelt is igényeltük. Íme, az ajánlatok:

  • Aegon: 7,6 millió forintos szerződéses összeg mellett 3 135 875 forintot takaríthatunk meg a 10 év alatt. A hitel THM-je 6,70 százalék, míg a megtakarítás EBKM-je az állami támogatással együtt 4,22 százalék.

  • Erste: Az ugyancsak 7,6 milliós szerződéses összeg mellett a 10 év alatt megtakarítunk 3 135 660 forintot, míg a felvett hitelünk THM-je 7,32 százalék. A megtakarítás EBKM-je az állami támogatással együtt 4,22 százalék.

  • Fundamenta: A 7,65 milliós szerződéses összeg mellett 3 135 771 forintot takaríthatunk meg. Bár a megtakarított összeg gyakorlatilag megegyezik a több ajánlatéval, a felvett hitel THM-je jóval kedvezőbb a többinél: mindössze 3,77 százalék. A megtakarítás EBKM-je az állami támogatással együtt 4,46 százalék.

  • OTP: Az OTP-nél valamelyest kisebb, csupán 7,5 milliós a szerződéses összeg. A megtakarított összeg itt is hasonló, 3 135 000 forint. A hitel THM-je 7,40 százalék, míg a megtakarítás EBKM-je az állami támogatással együtt 4,25 százalék.

Jól látható tehát, hogy megtakarítási szempontból nincsen jelentős eltérés az egyes pénztárak között. Az egyetlen jelentős eltérés a hiteleknél tapasztalható: a Fundamenta tavaly december óta jelentősen olcsóbban nyújt hitelt az ügyfeleiknek. Ez nyilván egy jó pont a legnagyobb takarékpénztár mellett, legalábbis azok szemében, akik amúgy tervezik a hitel felvételét is.

{{BANK360BANNER_LTP}}

Azok számára azonban, akiket csak a történet megtakarítási része érdekel, már nem olyan egyértelmű, hogy melyik pénztárat érdemes választani, hiszen nincsenek jelentős eltérések. Számukra már döntő szempont lehet, hogy éppen hol köthetnek ingyen, vagy legalábbis kedvezményesen új szerződést.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem