Megkönnyíti az életet az e-személyi: már erre is használhatjuk a jövőben

Portfolio2020. január 21. 16:06

50 millió forintig garanciát vállal az állam az e-személyis aláírásra, amely egy új mobiltelefonos app segítségével teszi lehetővé szerződések közhiteles aláírását -mondta Hajzer Károly, a Belügyminisztérium informatikai helyettes államtitkára a Kossuth Rádió Napközben című műsorában.

A Belügyminisztérium tájékoztatása szerint a következő 2 évben tervezik az e-személyi chip- és operációs rendszerének és alkalmazásának megújítását, az e-aláírás és a közösségi közlekedési funkció továbbfejlesztését, illetve a mobiltelefonok kártyaolvasóként történő használatának kifejlesztését. Hajzer Károly helyettes-államtitkár most a tárca terveiről további részleteket árult el.

A lejáró, régi típusú igazolványok helyett automatikusan e-személyit állít ki a Belügyminisztérium. Ugyanakkor választható elem az ujjlenyomat és az okmányok elektronikus aláírása. Ez 14 év alatti gyerekek esetében nem is adható, idősebb állampolgárok esetében pedig választható. Az elektronikus aláírás funkcióval például szerződések is aláírhatók, erről Hajzer Károly elmondta:

a minisztérium létrehozza az "e-személyiM" nevű mobiltelefonos alkalmazást, ami költséges kártyaolvasó helyett a mobilban lévő RFID-chipolvasó segítségével olvassa be a kártya adatait. Egy kézmozdulattal, az érintéses bankkártyás fizetéshez hasonló módon történhet meg az aláírás, és az app ezen kívül egy PIN-kódot is kér majd. Az aláírás hitelességéért az állam 50 millió forintig garanciát vállal.

A Google Play áruházban egyelőre nem találtuk az alkalmazást, amelyről Hajzer Károly a rádióműsorban egy-egy mondatban már múlt időben beszélt. A béta verzió ez alapján már lehet, hogy elkészült, de publikusan még nem elérhető az app. Az új típusú kártyát elvesztése esetén gyorsan és egyszerűen lehet pótolni. Az igazolványnak van egy párja a központi adatbázisban, ami alapján megtörténik az új kiállítása. Mint egy bankkártya esetében a régi, elveszett darabot letiltják a rendszerben, az újat pedig postán kapja meg az állampolgár.

A címlapkép forrása: MTI Fotó/Máthé Zoltán

Címkék:
közlekedés, okmány, mobil, személyi, kártya, e-személyi,