2020. augusztus 8. szombat László

Matolcsy: 2019-ig is maradhat az alacsony alapkamat


Hosszú ideig, 2018-19-ig fennmaradhat a jegybank laza monetáris politikája - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Világgazdaságnak adott interjújában.

A gazdasági napilap keddi számában Matolcsy György hangsúlyozta: az MNB berendezkedett és beállt egy hosszú távon működőképes alapkamatszintre, amely még abban az esetben is tartható, ha az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (FED) új alapkamat-emelő ciklusba kezd, és erre esetleg válaszol az Európai Központi Bank (EKB) vagy a japán jegybank.

"Elmentük az alapkamat-csökkentésben addig a mérföldkőig, ameddig ismerjük a világot" - mondta Matolcsy György, megjegyezve, hogy az egy százalék körüli, a 0,9 százalékos szint a legalacsonyabb, amelynél még tudható, hogyan működnek közgazdasági törvények.

Az MNB elnöke az elmúlt évekhez képest kisebb hatású jegybanki beavatkozásokat, monetáris politikai stabilitást ígért a jövőben.

Arra a felvetésre, hogy egyes elemzők szerint a 310 eurós szintnél erősebb forintárfolyamot nem szeretne a jegybank a nyereségének védelmében, leszögezte: "nem is lehet sem eredmény-, sem árfolyamcélunk".

Matolcsy György szerint versenyképességi fordulatra és strukturális reformokra van szüksége az országnak. Kifejtette: a magyar gazdaság potenciális növekedése messze a történelmi trendvonal alatt van, azért, mert az elmúlt huszonöt évben két időszakban jelentősen megtört. "Először 1990 és '93 között, majd 2003 és 2007 között, ezeket a trendvonalakat helyreállítottuk 2010 után" - tette hozzá.

A monetáris politikai ciklus második félidejében már nem tervezünk új hitelprogramokat, az MNB egy konzervatív gondolkodású jegybank, elsődleges célja a stabilitás. Most versenyképességi fordulatra van szükség, ami kifejezetten a kormányzati és az üzleti élet közös döntése, most nekik kell lépni

- emelte ki a jegybank elnöke. Mint mondta: a kormány pénzzel is tudja finanszírozni ezeket a szerkezeti reformokat.

"Az államháztartási hiány ugyan nem mehet 2,4 százalék fölé, de 2,4 százalékig mi azt javasoljuk, hogy ebben az évben és a következő évben is nyugodtan vigye fel a hiányt, és ott költsön, ahol versenyképesség-javulás lesz belőle" - vélekedett Matolcsy György.

Ígéretet tett arra, hogy a jegybanki alapítványok leépítik állampapír-állományukat Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnökének kérésére, azonban érzékeltette, hogy nem értenek egyet az EKB elnökének kérésével.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt idén - 60 hónapos futamidőre - 38414 forintos kedvezményes törlesztővel kalkulálhatsz, míg 2021-től 40219 forintra ugrik a törlesztő. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS


Portfolio HR Revolution 2020 Konferencia

Vörös riadó! A munkaerőpiac aktuális kérdései, kihívásai, és természetesen a lehetséges megoldások.

Sustainable World 2020 Konferencia

A jövő vállalata konferenciát, melyen a fenntarthatóságról, zöld finanszírozásról és befektetésekről, az energiatársaságok aktuális helyzetéről, és a zöld vállalatok kihívásairól, lehetőségeiről lesz szó.