8 °C Budapest

MASZSZ: jön a bérek visszafogásának az éve

2018. június 14. 20:30

A Magyar Szakszervezeti Szövetség kevesli, hogy a jövő évi büdzsé tervezetében átlagosan "csak" 8,8 százalékos béremeléssel számol a kormány. Mint azt megjegyzik, az idén ez 10,7 százalék volt.


A bérek visszafogásának költségvetését nyújtotta be szerdán a pénzügyminiszter a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) álláspontja szerint. A jövő évi büdzsé tervezetében átlagosan 8,8 százalékos béremeléssel számolnak, míg az idén ez 10,7 százalék volt. "Ráadásul az állam rossz gazdának is bizonyul, mert a versenyszférában nettó 9,3, míg a közszférában 7,3 százalékkal emelkedhetnek a jövedelmek" - írják közleményükben.

A vállalkozások terhei viszont csökkennek, mert a szociális hozzájárulási adó két százalékponttal mérséklődik. Ezzel nincs semmi baj - állítja Kordás László MASZSZ-elnök -, hiszen a döntés a foglalkoztatást is kedvezően befolyásolhatja, ám az érdekképviselet a munkavállalók számától, illetve a cégek árbevételétől függő differenciálást látna indokoltnak a hazai kis- és közepes vállalkozások javára.

A konföderáció szerint "teljesen elfogadhatatlan ugyanakkor , hogy a nemzeti foglalkoztatási alap munkáltatóktól és munkavállalóktól befolyó tervezett 450 milliárdos bevételéből hetvenmilliárdot a központi költségvetés javára vonnának el". Az alap célja egyebek mellett a szakképzés és a felnőttképzés finanszírozási hátterének biztosítása, amelynek révén az álláskeresők nagyobb eséllyel helyezkedhetnek el a versenyszférában.

A közfoglalkoztatásra szánt összeg is jelentősen, 225 milliárdról 188 milliárdra csökkenne, ami szintén aggályos a szervezet szerint, hiszen szerintük egyértelműen kevesebb lesz a közmunkások száma. A munkanélküliek ellátására - a három hónapig fizetendő álláskeresési támogatásra - 55 milliárd helyett viszont 75 milliárdot irányoznak elő. A MASZSZ ebből azt a következtetést vonja le, hogy az állam maga is felkészül a munkanélküliség növekedésére. "Így végképp érthetetlen, hogy a foglalkoztatási alapból miért vonnak el hetvenmilliárdot, miközben ennyi pénzből igen sok álláskereső átképzésére jutna pénz" - írják.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A MASZSZ hangsúlyozza, hogy a szociális partnereknek - a kormány, a munkaadók és munkavállalók képviselőinek - mielőbb egyeztetést kell folytatniuk a minimálbérek és a garantált szakmunkás bérminimum jövő évi összegéről is. Most erre alkalom kínálkozik, hiszen a pénzügyminiszter egyelőre csak a büdzsé tervezetét mutatta be. Az érdekképviselet úgy látja, a jövő évi költségvetésre vonatkozó javaslat még a visegrádi országok bérszintjéhez való felzárkóztatás feltételeit sem teremti meg, mert ehhez jövőre is a jövedelmek tíz százalékot meghaladó emelésére lenne szükség.

A konföderáció szerint a bérek felzárkóztatásában a kormánynak is szerepet kellene vállalnia. Vagyis: a jövedelmeket ma terhelő 15 százalékos személyi jövedelemadó szintjének csökkentésére van szükség, s a cél a korábban ígért egyszámjegyű szja. Ha az adót - akár a következő néhány esztendőben - tényleg kilenc százalékra mérsékelnék, az a munkavállalók nettó jövedelmét ugyanilyen arányban emelné.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm