8 °C Budapest

Már nem is olyan jó befektetés a panel: csökken a lakásárak emelkedésének üteme

2020. december 3. 13:02

2020 a konszolidáció éve volt a lakótelepi ingatlanok piacán is, mindössze 4 százalékos volt a drágulás a 2020. januári és szeptemberi időszak között, 2019 hasonló időszakához képest. Ez a tavalyi évben mért 17 százalékos áremelkedéshez képest látványos visszaesést jelent - derül ki a NAV lefrissebb tranzakciós adataiból.

Ugyan 2019-ben az eladott lakótelepi lakások országos átlagára még szárnyalt, meghaladva a 17 százalékos drágulást, ezt a piaci szegmenst érte el először az árkorrekció, amit a lakáspiacon már tavaly is általánosan tapasztalható visszaesés mellett a koronavírus-járvány okozott. Az idei évben mindössze 4 százalékkal nőtt az eladott, tágan értelmezett (tehát nem csak panel) lakótelepi lakásokára - ez olvasható ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2020 első három negyedévére vonatkozó legfrissebb tranzakciós adataiból.

2020 első kilenc hónapjában átlagosan 339 ezer forint négyzetméteráron lehetett lakótelepi lakáshoz jutni országosan, ám területenként továbbra is nagy az árkülönbség.

Míg Budapest legdrágább részein (XI. kerület Gazdagrét és Kelenföldi lakótelep, a III. kerület Pók utcai lakótelep, illetve a XIII. kerület Gidófalvy utcai és Béke utcai lakótelepek) az átlagos eladási ár 600-650 ezer Ft/m2 között alakult, a legolcsóbb budapesti lakótelepeken (XVIII. Havanna lakótelep, XXI. Csepel-városközpont, X. Újhegyi lakótelep, XV. Rákospalota-városközpont, XVII. Rákoskeresztúr-városközpont) a panellakások átlagosan 400-430 ezer forint négyzetméteráron keltek el.

2018-ban érte el először egy panelgarzon az egymillió Ft/m2 limitet, és idén is volt hasonló esetre példa: egy 27 négyzetméteres panellakás 29 millió forintért cserélt gazdát a III. kerületi Pók utcai lakótelepen.

Ahogy a 2018-ban értékesített Újpest-városközponti 35 millió forintos garzon esetén, jelenleg is elmondható, hogy az egymilliós négyzetméterár ritkaság a panellakásoknál. Ezek értékesítése rendszerint egyedi élethelyzetből vagy az adott ingatlan különlegesen jó állapotából, elhelyezkedéséből fakad. Az is egyértelmű, hogy a garzonlakások képesek elérni ezt az árszintet

- mondja Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Vidéken Budaörs volt a csúcstartó

Az idei évben nagyobb forgalmú lakótelepek közül Székesfehérvár (Királykúti, Palotavárosi, Szedreskerti lakótelepek), Érd (Béke téri lakótelep), Debrecen (Sestakert és Vénkert lakótelepek), Veszprém (Cholnoky lakótelep), illetve Sopron (Jereván lakótelep) népszerűbb telepein átlagosan 400-450 ezer Ft/m2 átlagáron keltek el a panellakások, amely a budapesti olcsóbb kerületeknek felel meg. A legolcsóbb vidéki lokációkban, mint Salgótarján (Gorkij lakótelep), Komló (Körtvélyes lakótelep) vagy Ózd (Vasvár úti lakótelep) 80-110 ezer Ft/m2 volt az átlag.

A vidéki m2-ár csúcsot idén egy budaörsi lakótelepi, 51 négyzetméteres panellakás tartja, amely 38 millió forintért kelt el (745 ezer Ft/m2).

A NAV 2020-as tranzakciós adatbázisa szerint az eladott lakótelepi lakások átlagmérete 52 négyzetméter volt. Típuslakások között így minden bizonnyal az 50 négyzetméteres kétszobás, illetve az 53-54 négyzetméteres nappali plusz két kis hálós elrendezés a legnépszerűbb.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A földszinti és az első emeleti lakások az utcai zaj, illetve biztonsági tényezők miatt kevésbé kedveltek, a zárószintek esetén a tető állapota és a nyári kánikula csökkenti e lakások népszerűségét. A lift nélküli házakban a magasabb emeleteket (3.-4.) főként a fiatalok részesítik előnyben, míg kisgyerekeseknek és időseknek ez már nagyobb kompromisszumot jelent.

2021-ben tovább nőhet a panellakások iránti kereslet

A sok esetben a városközpont közelében lévő, tömegközlekedéssel jól megközelíthető panellakások még mindig népszerűek, ráadásul az új, 2021-től bevezetett lakásfelújítási támogatás is kedvez a piacnak. A Panel Plusz program keretén belül a panelépületek jelentős része már átesett a nagyobb volumenű műszaki átalakításokon, ám számos ingatlanban megmaradtak a 70-es, 80-as évek kevésbé korszerű megoldásai, amelyek beltéri átalakítás után kiáltanak.

Ilyen értéknövelő, a lakásfelújítási támogatás keretében megvalósítható beruházás lehet például a fűtőtestek vagy a nyílászárók cseréje (hacsak nem társasházi pályázatból valósul meg), amely fűtésszezonban elősegítheti a fűtés hatékonyságát, a beépített bútorok, mint a konyhabútor, konyhai gépek cseréje, illetve az esztétikai átalakítások, mint a burkolat cseréje is.

Nagy valószínűséggel a kormányzati bejelentéseknek köszönhetően a felújításra szoruló panellakások iránti kereslet is nőni fog. Bár a lehetőségek lakásfelújításra panellakások esetén korlátozottabbak más típusú ingatlanokhoz képest, előnyük, hogy talán itt optimalizálható leginkább a néhány milliós keretösszeg, maximálisan kihasználva a támogatási limitet. hogy talán itt optimalizálható leginkább a néhány milliós keretösszeg. Ezt minden bizonnyal sokan ki is fogják használni a közeljövőben

- összegzi Valkó Dávid.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm