7 °C Budapest

Már a nyugdíjasok is imádják a bankkártyát

2016. január 27. 18:06

A középkorúak, 45 és 60 év közöttiek csaknem háromnegyede, míg a 30 év alattiak 58 százaléka fizet összegtől függetlenül bankkártyával Magyarországon az UniCredit Bank Hungary Zrt. saját ügyfelei körében készített felmérése szerint.

A tájékoztatásból kiderült: a 45-60 éves korosztályban az átlagnál jóval magasabb azoknak az aránya, akiknek három vagy több kártyájuk is van. A hatvan év felettiek is szívesen fizetnek kártyával, azonban ők az összegtől függően választják meg a fizetési módot, kisebb vásárlásaikat készpénzzel, a nagyobbakat kártyával egyenlítik ki.

A válaszok alapján a 30 év alattiak a mindennapokban ritkábban használják a kártyájukat, viszont gyakrabban vásárolnak vele az interneten.

A megkérdezettek a szupermarketben intézett nagybevásárlásokat, a műszaki cikkeket és a benzinszámlát fizetik leggyakrabban kártyával. Kultúráért és utazásért inkább készpénzzel fizetnek, színházban, moziban, kávézóban, illetve pályaudvarokon vagy taxiban kevesebben használják a kártyát. A gyógyszertárakban a válaszadók gyakran fizetnek érintőkártyával (pay pass).

A felmérés szerint az ország nyugati részében egy kicsit többen fizetnek összegtől függetlenül bankkártyával, mint keleten, ahol átlagosan 17 ezer forint felett, nyugaton pedig már 7000 forint felett is a bankkártyát veszik elő a vásárlók. Mindkét csoport kártyahasználati gyakorisága jelentősen elmarad a budapesti és Pest megyei adatoktól, amiben valószínűleg az is közrejátszik, hogy a vidéki kisebb boltokban még mindig kevesebb a kártyaterminál - vélik a felmérés készítői.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az UniCredit a nem-reprezentatív kutatást 1100 ügyfél megkérdezésével készítette tavaly decemberben.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem