7 °C Budapest

Kiszámolták: ennyi pénzt kell adni a gyereknek a nyári táborra

2017. június 4. 11:04

A tanév vége nemcsak a közel 11 hetes nyári szünet közeledtét jelzi, sok család számára komoly fejtörést is okoz. A gyerekek vágyakkal telve kezdik meg a szünidőt, a lehetőségek azonban határokat szabnak. Egy négy tagú családnak minimum 300 ezer forinttal kell kalkulálnia, ha közös nyaralást és táborozást terveznek a csemetéknek. A tartalmas időtöltés alapos pénzügyi megfontoltságot igényel, ezért utána jártunk, idén milyen költségekkel kell számolni.

Június 15-én befejeződik a tanév, több mint 745 ezer általános iskolás számára megkezdődik a nyári szünet. Sok szülőnek ez súlyos nehézséget jelent és rengeteg nagyszülő most áll csak igazán "munkába". A családok átlagosan egy vagy két hetet töltenek közös pihenéssel, nyaralással. A fennmaradó hetekre azonban meg kell oldani a kisebb gyermekek elhelyezését, programját. Egy négy tagú családnak, ahol két kisiskolás van és két hét közös nyaralást tervez, a fennmaradó nyolc hetet pedig táboroztatással kívánja megoldani, mélyen a zsebébe kell nyúlnia: ez 300 ezer forinttól akár félmillió forintot is jelenthet.

A nyári szünet öröm a gyermeknek és részben megoldandó feladat a szülőnek. Érdemes fontossági sorrend közös felállításával kezdeni. Az élmény, a tartalom, az esetleges fejlődési lehetőség mellett a tábor ára is alapvető szempont. A gyerekek számára az ár - érték arány, mint hasznos kifejezés, és szemlélet most bevezethető.

Fontos, hogy nem csak a vásárlások alkalmával, de a szolgáltatások igénybevételénél is egy tudatos döntési folyamatot mutassunk, tanítsunk nekik. A nyári szünet rengeteg alkalmat kínál a szülőknek az iskolán kívüli látókör bővítésére

- fogalmazott Horváth Magyary Nóra, a K&H Bank kommunikációs igazgatóságának ügyvezető igazgatója.

A szünidő első heteiben még sok iskola biztosít valamilyen tábort, de ezek már önköltségesek, átlagosan napi 8 ezer forintba kerülnek étkezéssel. Az önkormányzatok és a helyi sport klubok is várják a gyerekeket, ezek hetente 30 ezer forintba kerülnek. Kicsit drágábbak a tematikus művészeti táborok, ahol az eszközhasználat miatt nőnek a kiadások. Jóval költségesebbek az "ottalvós" tematikus táborok, amelyek közül a legnépszerűbbek a sport, nomád és különböző szerepjátszó témák köré épülnek. Az elhelyezés színvonala befolyásolja az árfekvést, de mindenképpen 40 ezer forint feletti összeggel kell számolni hetenként, gyermekenként.

A szervezők gyakran biztosítanak testvérkedvezményt, ezek mértéke maximum 10-15 százalék. Emellett a nagyszülők aktív részvétele a nyári hetekben komoly költségcsökkentő lehet, hetente akár 20 ezer forintot takaríthat meg a család, ami a gyerekek számával arányosan nő, így három gyerek esetén már közel a minimálbér összege megspórolható.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A nyári időszak másik fontos pénzügyi vonatkozású kérdése a gyermekek önálló pénzhasználatával függ össze. Ha eddig nem is történt meg, a nyári táborok során szinte biztos, hogy megjelenik a zseb-, vagy költőpénz "intézménye". A profitline.hu online portál kalkulátora szerint 6000 forint az ideális összeg, amit a gyerekek képesek kezelni. Az iskolásoknak a pénzkezeléshez, biztonságban tartáshoz, okos és tervezett költéshez tanácsra, tudásra van szükségük. A nagyobbak már rendelkezhetnek tapasztalatokkal, de a kisebbek még sötétben tapogatóznak. Fontos őket segíteni abban, hogy a tábor utolsó napjaira se maradjanak fagyi pénz nélkül. Az utazás előtt érdemes a pénz biztonságáról is beszélnünk a gyerekekkel, mivel a táborozás ideje alatt ő maga felel majd a rábízott pénzért, körültekintőnek kell lennie, hol tartja, mikor veszi elő és kinek beszél róla.

Magyarországon közel 200 ezer gyerek táborozik évente a táborfigyelő.hu adatai szerint, akik közel 800 tábor között válogathatnak. A paletta rendkívül színes: a több mint 150 lovas, 120 kaland, 130 nyelvi, 130 öko tábor mellett média, kreatív, sakk, vitorlás, evezős, falmászó, repülő, hagyományőrző, régész, mese és modellező foglalkozások is várják őket. Ugyanakkor érdemes időt szánni rá és végignézni a lehetőségeket, hiszen egyre elterjedtebb hazánkban is a nagyobb cégek által kínált programozó, robotikai vagy más informatikai téma köré épülő ingyenes táborok, amelyek nemcsak a családi büdzsét kímélik, hanem kiváló alkalmat nyújtanak az iskolásoknak, hogy játékos formában szerezzenek nagyfokú ismereteket.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 16. 19:55
Garázdaság mellett immáron még egy tényállás miatt folyik büntetőeljárás a Telex és a Gulyáságyú Méd...
Bankmonitor  |  2024. április 16. 12:05
Az otthonfelújítási támogatás részletszabályai még nem ismertek, egy sor fontos dolgot nem tudunk a...
Holdblog  |  2024. április 16. 06:03
A tavalyi lengyel politikai fordulat a Donald Tusk vezette koalíció kormányra kerülése az ország gaz...
MNB Intézet  |  2024. április 15. 11:07
Sokan meglepődnek azon, hogy az USA-ban nem a hard landing forgatókönyv látszik megvalósulni. Valójá...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem