11 °C Budapest

Kiderült, mire mennek el igazából a lakástakarékban tartott milliók

MTI
2016. március 11. 20:02

Leginkább a meglévő ingatlanok felújítására, korszerűsítésére, bővítésére költötték tavaly megtakarításaikat az OTP Lakástakarék ügyfelei, akik különböző céljaikra több mint 80 milliárd forintot használtak fel, ez az összeg a hazai lakástakarékpénztár-piaci kifizetések harmadát teszi ki - közölte a lakástakarék pénteken.

A közleményben ismertetik: a korábbi lakáscélú hitelek (főként kombinált hitelek) előtörlesztésére felhasznált összeget figyelmen kívül hagyva az ügyfelek közel háromnegyede (74 százalék) felújítási munkálatokra, míg negyede (23 százalék) ingatlanvásárlásra használta fel megtakarítását.

Miközben a 4-8 évvel korábban szerződött és most megtakarításhoz jutó ügyfeleknél a felújítás, korszerűsítés volt a meghatározó, a 2015-ben kötött szerződéseknél érezhetően megnőtt a középtávú lakásvásárlási, lakásépítési célokkal szerződést kötő ügyfelek száma. A kötések egynegyede úgynevezett családi kötés volt, azaz egy háztartáson belül legalább 2 szerződést kötöttek, ami végeredményben az elérhető összeg megtöbbszöröződését jelenti.

Az ingatlannal kapcsolatos célok, így a vásárlás, felújítás, korszerűsítés rendre a legnépszerűbb megtakarítási célok között szerepelnek. Ma csaknem minden harmadik ember, a megkérdezettek 30 százaléka erre gyűjt - hivatkozik a közleményben az OTP Öngondoskodási Index kutatásának eredményeire Köntös Péter, az OTP Lakástakarék vezérigazgató-helyettese.

A megtakarításra szükség is van, hiszen egy átlagos használt lakás felújítási költsége a teljes renováció esetén elérheti a több millió forintot is. Egy átlagos 50 négyzetméteres, kettő, két és félszobás panellakás esetében általában a konyha és a fürdő felújítása jelenti a legnagyobb tételt. A felhasznált anyagokat tekintve igen nagy a szórás, de szakemberek egybehangzó véleménye szerint a költség helyiségenként akár a 1,5-2 milliót is elérheti, illetve a komplett fűtéskorszerűsítés és a nyílászárócsere sem úszható meg egyben 1-3 millió forint alatt. Egy vidéki családi ház egyszobás bővítésének költsége a családi házak építésével foglalkozó Valdinger Zoltán, a Vald-Ing Építőipari Kft. ügyvezetője szerint szintén elérheti a négyzetméterenkénti 300 ezer forintot. Persze ez nagyban függ a felhasznált anyagoktól és az épülettől, a kiindulási állapottól - teszi hozzá.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Köntös Péter felhívja a figyelmet: az állam évente akár 72 ezer forinttal támogatja a lakástakaréki befizetést. Egy négyéves időszak alatt ez közel 300 ezer forintos támogatást jelent szerződésenként. Ha egy család több szerződést is köt, akkor a támogatás megtöbbszörözhető, adott esetben az állam állhatja akár a felújítási költség negyedét is.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm