19 °C Budapest

Kiderült: erre takarékoskodnak a 15 év alattiak

2015. június 10. 19:02

Tudatosan takarékoskodnak az általános iskolások. A takarékszövetkezetek rajzpályázatára érkezett közel 5000 gyerekrajz elemzéséből kiderül, mire gyűjtenek a legkisebbek.

Napjainkban az általános iskolás gyerekek az állatok, egy utazás vagy műszaki eszközök miatt takarékoskodnak a legszívesebben. Ezt mutatja az "Ez a vágyam, erre gyűjtök" országos takarékszövetkezeti rajzpályázatra beküldött, közel 5000 rajz és festmény elemzése. A versenyre a megelőző évhez képest több mint ötször annyi alkotás érkezett, amelyeken keresztül jól megismerhetők a fiatalok két korcsoportjának (7-10, illetve 11-15 éves) spórolási szokásai. A legtöbb elkészült kép kompozíció, szín- és eszközhasználat tekintetében is kiemelkedő színvonalat képvisel, ügyesen ábrázolva a takarékoskodás logikáját és egyfajta életpálya-modellt is. Az elemzők az általános iskolás korosztályban a pénzügyi tudatosság szokatlanul magas szintjét tapasztalták, ami az oktatás javuló hatékonyságára is utalhat.

A takarékszövetkezeti rajzpályázatra beérkezett alkotások 20 százalékán az általános iskolások első számú gyűjtési célként állatokat (ló, kutya, cica, halak) ábrázoltak legszívesebben. A 7 és 15 év közötti gyerekek 14,3 százaléka második legvonzóbb célként utazást - városlátogatást, tengerparti nyaralást vagy egyszerű kirándulást, túrát - rajzolt vagy festett le. Sok beküldött mű témáját szolgáltatták a trendnek megfelelően már ebben a korosztályban is (14,1 százalék) különféle műszaki eszközök, így a telefonok, laptopok, tabletek is. A kívánságok sora a nem műszaki játékok, ruhák, cipők, vásárlás kategóriával folytatódik (8 százalék), hajszállal megelőzve a sporteszközöket (7,9 százalék), a járműveket (7,5 százalék). Váratlanul sokan (7,2 százalék) választották rajzukhoz az otthonteremtés (ház, otthon, ingatlan és bútor) témát, míg a karrier, jövő, siker fogalomkört a pályázók 2,5 százaléka, a karitatív célokat 0,4 százalék dolgozta fel. Elgondolkodtató, hogy közel minden ötödik ifjú alkotó, egyéb, a fenti kategóriákba be nem sorolható apróságokra - például édességre, filctollakra, vagy jogosítványra - vagy olyan elvont fogalmak megvalósítására spórolna, mint a család egyesítése, a boldogság, vagy a játék a barátokkal.

A TakarékBank elemzéséből kiderül, hogy a pályázók kétharmada a fiatalabb korosztályt képviselte és a lányok is hasonló arányban többen voltak a fiúknál. Így az általuk megjelenített kívánságok erőteljesebben befolyásolták az összesített átlagot. Ugyanakkor az elemzés a rajzokat korcsoport és nem szerinti bontásban is vizsgálta és kimutatta, hogy az életkor növekedésével, illetve nemek szerint is változnak a gyűjtési célok. A rajzok tanúsága szerint a 7-10 évesek közül mintegy 22 százalék rak félre állatok vásárlására, tartására, majd a ranglistáján a műszaki eszközök (14,2 százalék), és az utazások (11,7 százalék) következnek. A 11 és 15 év közötti alkotók 19,8 százalékánál viszont az utazások a legnépszerűbbek, az állatok (15,3 százalék) és műszaki eszközök előtt. Érdekes jelenség, hogy a fiatalabbak körében a műszaki eszközök, a sporteszközök és az ingatlanok is előkelőbb helyezést értek el a gyűjtési célok toplistáján, mint a 11-15 éves korosztályban.

A lányok elsősorban állatokra (26,6 százalék) gyűjtenek, de az utazás (17 százalék) és a műszaki eszközök (13,6 százalék) is kedvelt takarékoskodási céljuk. A fiúk 15,8 százaléka általában járműre gyűjt, de közel ugyanennyi (15 százalék) közülük műszaki eszközökre vágyik, az utazást pedig 9,7 százalékuk választotta pályaműve témájául. A fiúkhoz képest csak hatodannyi lány ábrázolt járműveket, de a nem műszaki játékok, ruhák, cipők és a vásárlás csaknem kétszer gyakrabban áll a lányok alkotásainak középpontjában, mint a fiúkéinak.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Összességében megállapítható, hogy az egy évvel ezelőtti pályázathoz képest a dobogós célok és sorrendjük nem változott. Ugyanakkor szembetűnő, hogy az egyéb kategória részaránya 7-ről 18,3 százalékra emelkedett. Ezen túl az állatok népszerűsége több mint 7, az utazásoké pedig közel 13 százalékponttal zuhant, míg a műszaki eszközöké több mint 2 százalékponttal emelkedett. Mindkét versenyen a nyolcadik leggyakrabban ábrázolt megtakarítási cél a karrier volt - bár egy éve még a művek 7 százaléka szólt erről a mostani 2,5 százalék helyett -, miközben az ingatlanok népszerűségi indexe közel 4 százalékponttal esett.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 09:26
A lista győztese ugyanaz maradt, mint hosszú évek óta, de a dobogón így is változás történt. Politik...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem