6 °C Budapest

Két kockázattal kevesebb: most szakíthatnak nagyot a tőzsdeguruk?

2021. február 5. 21:27

Két kockázattal kevesebb: véget ért az amerikai elnökválasztás miatti bizonytalanság és a járványhelyzetnek is látják a végét a befektetők. Mindez kedvező hangulatot teremt a piacokon - derül ki a K&H alapok kezelőjének összeállításából. Továbbra is jó hozammal kecsegtetnek a részvénypiacok, elsősorban az amerikai és a távol-keleti porond tűnik vonzónak.

Tulajdonképpen új időszak kezdődött január 20-án, a piacokat ugyanis bizonytalanság jellemezte a múlt év végén az amerikai elnökválasztás miatt. Emellett a járvány alakulása miatt is aggódtak a piaci szereplők.

Mostanra ez a két nagy kockázat lényegében kikerült a rendszerből. Az amerikai elnökválasztást a piacbarátabb, kiszámíthatóbb politikát ígérő Joe Biden nyerte. Közben pedig egyre több vakcina jelenik meg világszerte és elindultak az oltási programok, emiatt, ha halványan is, de látszik az alagút vége

- mondta Hajósi Péter, a KBC alapok kezelőjének befektetési igazgatója.

Több jó hír érkezett, de kockázat is

Az amerikai belpolitikai változások eredményeként a demokraták nem csak az elnöki posztot szerezték meg, hanem többségben vannak a szenátusban és a kongresszusban is, vagyis a teljes spektrumban demokrata fölény alakult ki.

Ennek ellenére azért erősen korlátozott a mozgástere a döntéshozóknak, így Joe Bidennek is

- tette hozzá Hajósi Péter. Az viszont biztos, hogy a tervezet gazdaságélénkítő csomag - amelynek összege a megközelítheti a 2000 milliárd dollárt - simábban kaphat zöld utat, mintha nem lennének többségben a demokraták. Szintén valószínűsíthető, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed támogató monetáris politikát folytat majd a következő időszakban.

Ami piaci szempontból fontos, hogy az amerikai döntéshozás sokkal kiszámíthatóbb lesz, mint Trump idején. A kereskedelmi háborúban átgondolás következi, az Egyesült Államok várhatóan több országgal megegyezik, az viszont valószínűsíthető, hogy a Kínával szembeni konfliktus megmarad. Korábban a demokrata győzelem esetén a piacon attól is tartottak, hogy adóemelések lesznek. Emellett attól, hogy az új vezetés nekimegy a technológiai cégeknek, ám ez rövid távon nem várható.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Tehát a járvány alakulása, a vakcinák megjelenése, valamint az amerikai belpolitikai fejlemények kedvezőek a részvénypiacok számára. az is jó hír, hogy az amerikai cégek tavalyi negyedik negyedéve jól sikerült. Elsősorban az amerikai és távol-keleti részvények iránti kereslet növekedhet meg, mivel mindkét térségben megfelelőnek tűnik a járványkezelés, a távol-keleti gazdaságok pedig a kilábalás nyertesei lehetnek

- fogalmazott a szakember. Persze vannak kockázatok is - hívta fel a figyelmet Hajósi Péter.

Mégpedig az, hogy előbb-utóbbi felüti fejét az infláció az amerikai gazdaságban. Rövid távon még nem kell ettől félni és a befektetők egyelőre nem tartanak tőle, de számolni kell vele már középtávon is.

Összességében Hajósi Péter szerint tehát a befektetések tekintetében továbbra is a részvénypiacok rejtenek növekedési potenciált, azon belül is főként az amerikai és távol-keleti papírok. Érdemes kisebb-nagyobb lépésekkel, diverzifikált portfólión keresztül megtakarítani.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. április 19. 06:01
A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente...
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem