11 °C Budapest

Két év: ennyi idő lesz, mire a koronavírus járvány után utoléri magát a gazdaság

2020. szeptember 7. 09:02

Még a 2008-2009-es világgazdasági válság idején sem volt olyan borzalmas negyedéve a magyar gazdaságnak, mint a koronavírus-járvány első hullámakor: az idei második negyedévben 13 százalékot meghaladó mértékben zuhant a teljesítmény. A költségvetési hiány is a többszöröse lesz annak, mint amivel az év elején számolt a kormány: a bruttó hazai termék 7-9 százaléka lehet. A napokban pedig erősen nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma, ami arra utal, hogy a második hullám a vártnál korábban érkezik. Ez alapján elég sötét a közeljövő.

Összességében az éves GDP csökkenése 5 százalék körül alakulhat majd, lefelé mutató kockázatokkal - a rosszabb forgatókönyv szerint akár 7-8 százalékig. "A fő kockázat természetesen a koronavírus-járvány alakulásában rejlik, mivel általános a várakozás, hogy egy második hullámra is fel kell készülnünk, illetve egyes szakértők szerint sok helyen már el is kezdődött a második hullám. Ugyanakkor olyan mértékű lezárásokra, korlátozásokra, mint amilyenek a második negyedéves GDP-zuhanáshoz hozzájárultak, nem számítunk, mivel az eddig felhalmozódott tapasztalatok lehetővé tehetik az egészségügyi és a gazdasági szempontok összehangolásának további finomítását" - mondta Jobbágy Sándor, a Concorde Értékpapír Zrt. makroelemzője a 24.hu-nak.

Ha elharapózna a vírus ősszel, és a tavaszihoz hasonló lezárásokra kényszerülne az ország, az a legrosszabb kimenetelt jelentené, így az egész évre akár 10 százalékos gazdasági zuhanást kellene elszenvedni - véli Németh Dávid, a K&H Bank elemzője, aki viszont a legnagyobb valószínűséget nem ennek adja, hanem annak a forgatókönyvnek, amelyben az élet nem áll meg.

Ha az utolsó negyedévben tudnánk hozni a tavalyi utolsó negyedéves teljesítményt - ami nem magától értetődő, hiszen a jelek szerint több munkanélküli lesz, mint egy éve, az emberek pedig óvatosabbak lehetnek a vásárlásaik során -, akkor az egész évre 4-5 százalék körüli gazdasági teljesítménycsökkenés jön ki - magyarázza Németh. Ha a vírust még jobban meg lehetne fogni, akkor meg tudnánk úszni 3 százalék körüli gazdasági visszaeséssel, azaz a legjobb forgatókönyv alapján sem lehet elkerülni a recessziót.

A  megkérdezett elemzők szerint bár jövőre erőre kap a gazdaság, nem tudja ledolgozni az idei elveszített teljesítményt. Vagyis csak 2022-re tudjuk elérni a 2019-es színvonalat. A munkaerőpiac sokkal lassabban heveri ki a leállást, olyannyira, hogy ha nem lesz az első hullámhoz hasonló a második, akkor is növekedni fog idén a munkanélküliség. Ez pedig azt is jelenti, hogy az elmúlt években megszokott vágtató béremelkedésének búcsút inthetünk, csak szerényebb ütemű keresetnövekedésre van kilátás.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem