8 °C Budapest

Két év alatt fizették vissza 65 milliós hitelüket: így csinálta a fiatal pár

2017. október 21. 13:03

Miközben a magyar fiatalok elsősorban saját lakásra gyűjtenek, és főleg készpénzben tartják a pénzüket, addig az Egyesült Államokban újabban az anyagi függetlenség mielőbbi elérése a fiatalok célja. Inkább nélkülöznek húszas, harmincas éveikben, hogy később olyan életet élhessenek, amilyenre vágynak és ne legyenek anyagi gondjaik. Így van ezzel Claudia és Garrett Pennington is, akik a negyvenes éveiket már nyugdíjasként szeretnék élvezni. Még úgy is, hogy jelentős hitelt halmoztak fel.

Nem szeretnének fix munkahelyen, napi 8-10 órában dolgozni, ezért Claudia és Garrett Pennington úgy döntött, másfél év múlva felhagynak a hagyományos értelemben vett munkával és nyugdíjba vonulnak. Ahhoz, hogy ezt megvalósíthassák, mindent meg is tesznek: minden fillért beosztanak, csak a legszükségesebb dolgokra költenek, próbálnak minél több pénzt félre tenni.

Mindez sok magyar olvasó számára elképzelhetetlennek tűnhet: Amerika, persze, jobbak a fizetések, biztos nem volt hitelük sem - gondolhatnánk. Az tény, hogy az Egyesült Államokban egészen mások a fizetések, mint Magyarországon, de például a Pennington házaspár sem tudott egyről a kettőre lépni hitel nélkül. Viszont két év alatt közel 250 ezer dollárt, vagyis 65 millió forintnak megfelelő összeget fizettek vissza, nagy lemondások árán. Úgy döntöttek, muszáj változtatniuk, tudatosabban kell kezelniük a pénzügyeiket.

Diákhitel, hitelkártya-tartozás, két jelzáloghitel: nem könnyű kitörni ebből a spirálból. Tudták, hogy változtatni kell a mérlegen: több bevételre és kevesebb kiadásra van ehhez szükségük. Leültek, összeírták a kiadásaikat, és átnézték, mi az, amin tudnának valamennyit spórolni: utazás, étkezés, edzések. Claudia Pennington ezért munkahelyet váltott, és eladták a házukat is, és egy jóval kisebbe költöztek, amelynek rezsiköltsége is jóval alacsonyabb.

A korábbi évekhez képest nagyszerű feltételek mellett, sokkal olcsóbban juthatunk pénzhez. Kristálytisztán kiolvasható a Magyar Nemzeti Bank adataiból is, hogy egyre több hitelt folyósítanak a bankok. Az alacsony kamatkörnyezet és a banki verseny ugyanakkor nem csak az új hitelfelvevőknek kedvez. Ha korábban beleragadtunk egy drága kölcsönbe, aminek a mai napig is kínkeservesen nyögjük a törlesztőit, szinte biztos, hogy jó választás lehet kiváltani egy újabb, kedvezőbb kamatozású kölcsönnel. Ma már szinte minden hitelintézet kínál hitelkiváltásra fordítható kölcsönt, bizonyos feltételeknek viszont kell megfelelnünk az alacsonyabb kamatért. Ilyen feltétel lehet például a bankváltás vagy a magas, jellemzően nettó 250 ezer forint feletti fizetés.

Fenti példánknál maradva tegyük fel, hogy meglévő hitelünkből 1,5 millió forint maradt még hátra és nem akarunk bankot váltani, ráadásul a fizetésünk sem kiemelkedően magas. Milyen lehetőségeink vannak? Ha megnézzük a Pénzcentrum kalkulátorának ajánlatait, egyből kiderül, hogy ekkora összeget, 36 hónapra, már 11,13 százalékos THM-mel is felvehetünk - a Sberbank konstrukciójával így 49 581 forintos havi fixel számolhatunk. Érdemes megemlíteni még a CIB Bank ajánlatát is, náluk 49 209 forintos törlesztőt ígér a 11,73 százalékos THM; míg a Cetelem adósságrendezésre kínált kölcsönével 49814 forintos törlesztővel (THM 13,46%) mehetünk neki a 3 éves futamidőnek. További banok ajánlataiért keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.

Mindezek után a megspórolt pénzből kifizették az adósságukat, de nem tértek vissza a régi, fényűző életmódhoz, hanem a bevételük 67 százalékát minden hónapban félre teszik.

2019. május 18-án mind a ketten szeretnének felmondani a munkahelyükön és új életet kezdeni.

A következő másfél évben mindent ennek a célnak rendelnek alá: rengeteget dolgoznak, van, hogy hetente 80 órát is a munkával töltenek.

Soha többé nem akarok a pénz miatt aggódni

 - idézi a CNN Garrett Penningtont, aki megjegyezte, nem arról van szó, hogy soha többé nem akarnak dolgozni. De élvezni szeretnék az életet, arra vágynak, hogy a munka ne kötelesség, hanem szórakozás legyen. "Például mindig is ki akartam próbálni, milyen lehet egy borászatban dolgozni" - jegyezte meg.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Magyarországon sem álom a korai nyugdíj

A korai nyugdíj már Magyarországon sem csak álom. Májusban beszélgettünk egy kétgyermekes családapával, Csongorral, aki most 36 éves, havonta átlagosan 10 órát dolgozik, a többi időt a családjával tölti. A magyar átlagkereset 5-10 szeresét keresi meg, a bevételei 60-80 százalékát félreteszi. Takács Szabolcs pedig 12 év után, 34 évesen "vonult nyugdíjba", azóta alkalmai munkákból él, megtakarításait pedig részvényekben tartja.

Ugyanakkor Csongor, és Takács Szabolcs példája ma még ritka. Ennek oka az, hogy a magyar fiatalok első sorban saját lakásra gyűjtenek, nem az anyagi biztonság elérése az elsődleges céljuk, ráadásul a legtöbben készpénzben tartják a pénzüket - ez derül ki az OVB Magyarország és az NRC Marketingkutató legfrissebb, ezerfős reprezentatív felméréséből. Viszont már az is jó hír, hogy a magyar fiatalok 51 százaléka kifejezetten előrelátó, havi rendszerességgel tesz félre.

A megtakarításokkal bíró magyar családok harmada viszont egyszerűen a bankszámláján parkoltatja a pénzét, pedig a jelenlegi alacsony kamatkörnyezetben alig kapnak érte kamatot. Ez egyben azt is jelenti, hogy ez esetben sem állami, sem a személyi jövedelemadó visszatérítésére nem számíthatnak, vagyis gyakorlatilag semmi hozama nincs a félretett pénznek.

A második legnépszerűbb pedig a megtakarítási számlán való pénz elhelyezés. Nagy különbség azonban, hogy amíg Európa-szerte sokan fektetnek részvényekbe, addig Magyarországon ez az arány mindössze hat százalék.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 16. 12:27
Bár Európa legtöbb országában és a világ számos táján is csökken a televízió népszerűsége, a televíz...
Bankmonitor  |  2024. április 16. 12:05
Az otthonfelújítási támogatás részletszabályai még nem ismertek, egy sor fontos dolgot nem tudunk a...
Holdblog  |  2024. április 16. 06:03
A tavalyi lengyel politikai fordulat a Donald Tusk vezette koalíció kormányra kerülése az ország gaz...
MNB Intézet  |  2024. április 15. 11:07
Sokan meglepődnek azon, hogy az USA-ban nem a hard landing forgatókönyv látszik megvalósulni. Valójá...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. április 16. 14:08
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm