6 °C Budapest

Keserű igazság: ezért ért véget Bochkor Gábor és Várkonyi Andrea kapcsolata?

2018. december 2. 13:00

Számos dolog utal arra, mi vezethetett Bochkor Gábor és Várkonyi Andrea 12 éves kapcsolatának végéhez; ezek közül az egyik a pénzügyi szabadság kérdésköre. Párkapcsolati szakértővel mutatjuk, hogyan érdemes egy párkapcsolaton belül kezelni a kasszát.

Habár a szakításukról szóló közleményben kijelentették, hogy a témában többet nem nyilatkoznak, mégis sorra adja az interjúkat Bochkor Gábor és Várkonyi Andrea. Ezekből pedig számos dolog utal arra, mi vezethetett a 12 éves kapcsolat végéhez. Noha több végzetes faktor is közre játszhatott, de a sajtómegkereséseknél rendre előkerül az is, hogy a túlzott - magánéleti és pénzügyi - szabadság is szolgáltatott építőanyagot a szakítás felé vezető út kikövezéséhez.

Nem voltunk és nem vagyunk egymásra utalva, és a jövőben sem akarunk közös bankkártyát

- idézi például a Story magazin Várkonyi Andrea 7 évvel ezelőtt adott nyilatkozatát.

(...) azt kell mondjam, hogy azt a szabadságot, amit megadtunk egymásnak, lehet, mai fejjel már átgondolnám. Ugyanakkor én szeretem, ha megvan két ember szabadsága egy kapcsolaton belül is. Persze ha ezzel visszaélnek, az keserű

- mondta Bochkor Gábor, szintén a Story magazinnak.

Közös kassza, külön kassza? Mi az ökölszabály?

Amíg az ember egyedül vagy laza párkapcsolatban él, ahol az anyagi döntéseket kizárólag önállóan hozza meg, akkor a képlet egyszerű - minden megkeresett pénz az illetőt illeti meg, azért kizárólag ő egymaga vállal felelősséget. Ahogy azonban egy kapcsolat halad előre, közös otthon, esetleg családalapítás, máris megváltozik az eddig egyszerűnek hitt képlet, felmerül ugyanis a kérdés: miként bánjuk az immáron közösnek számító pénzzel?

Több általánosan használt pszichológia felosztás szerint is a pénzügyek kérdése komoly alapját képzik egy párkapcsolatnak 

- mondta el a Pénzcentrumnak korábban Bogár Zsuzsa pszichológus, párkapcsolati tanácsadó. Mindez pedig azt jelenti, hogy egy párnak mindképpen rendelkeznie kell olyan pénzügyi stratégiával, aminek az alapjait a felek közösen fektetik le.

Egy párkapcsolatban akkor van baj, ha nincs kimondva valami, ilyenkor ugyanis mindenki elméleteket kezd gyártani. Ez pedig a pénzügyekkel kapcsolatban is jellemző: vajon a másik költene ennyit erre vagy arra; vajon mire kell neki ennyi pénz...

- mesélte a szakértő, aki szerint mindezt csak megfelelő kommunikációval lehet elkerülni. 

Minden kapcsolat alapja, hogy csapatszellemben tudjanak a felek gondolkodni, és létrehozzanak egymás között valamiféle szövetséget. Legyen szó akár a legszorosabb értelemben vett közös vagy külön kasszáról, a cél, hogy ezt a csapat pénzének tekintsék a felek, amiért közösen vállalnak felelősséget

- hívta fel a figyelmet Bogár Zsuzsa, aki persze hozzátette, hogy a közös anyagiakról való gondolkozás nem egyszerű feladat, ráadásul nem is megy egyik napról a másikra. 

Egy párkapcsolatban a felek teljesen más anyagi mintákat hozhatnak magukkal saját gyerekkorukból. Lehet, hogy a pár egyik tagja korábban olyan környezetben nőtt fel, ahol a család nagyon fogta a pénzt, és minden kiadásra nagyon odafigyeltek, míg a pár másik tagjának az életében nem volt soha téma az anyagiak kérdése, mert mindig volt annyi, hogy futotta mindenre. Egy ilyen alaphelyzetben nagyon körültekintően kell eljárnia a feleknek ahhoz, hogy pénzügyeiket illetően egy új, közös stratégiát tudjanak meghonosítani közös életükben

- emelte ki a pszichológus. Mindez pedig csak úgy sikerülhet, hogyha a pár tagjai kellő nyitottsággal állnak közös ügyükhöz, és nem hallgatnak el semmit a másik elől, hanem törekednek arra, hogy őszintén képviseljék álláspontjukat.

Adtam már ki olyan feladatot egy nálam tanácsadáson lévő párnak, hogy mindketten írják fel azt az összeget egy papírlapra, amiről úgy gondolkodnak, hogy a másik bevonása nélkül elkölthetnek. A számok, amiket felírtak a papírra egyáltalán nem egyeztek, nagy volt köztük a különbség. Ilyenkor elindult egy közös kommunikáció, hogy miért van ez az eltérés, valamint hogy miként lehetne mindezt összhangba hozni

- mesélte a szakember, aki azt is hangsúlyozta, hogy amikor egy pár esetében csapatról, és a számukra ideális "közös kassza" létrehozásáról beszél, akkor ezalatt nem feltétlenül ért fizikálisan is közös kasszát, azaz például egyetlen bankszámlát, amire mindkettőjük fizetése érkezik. A pszichológus szerint ugyanis a közös kasszát érdemes inkább egy olyan fogalomként kezelni, amiben a felek közös megállapodással lefektettek olyan szabályokat, amikkel pénzügyeiket együtt kezelik. 

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Ezek tehát simán jelenthetnek külön vezetett számlákat is, úgy, hogy közben a pár tagjai megegyeznek arról, hogy mely kiadásaikat fedezik közösen és melyek maradnak meg egyéni szinten. 

Úgy gondolom nincs egy aranyszabály, amit mindenkinek alkalmaznia kell, és az majd jól is fog működni. Olyan szabályokat kell közösen kialakítani, ami a pár tagjainak megfelelnek és működtethetők. Hogy ez a valóságban majd közös banki számlákat vagy különállókat fog eredményezni az már másodlagos

- mondta el Bogár Zsuzsa. A szakpszichológus azt is kiemelte, hogy nem mindenki nyílik meg könnyen, ha az anyagiakhoz való viszonyulását firtatják. Ha egy párkapcsolatban például az egyik vagy mindkettő fél ilyen, akkor a szakember szerint jó megoldás lehet, ha valamilyen szimbólumokon keresztül próbálják megközelíteni a problémát a pár tagjai:

saját praxisomban is szoktam használni egy népszerű társasjáték esztétikus szimbólumkártyáit azzal a céllal, hogy a hozzám érkezők válasszanak ezek közül a kártyák közül olyanokat, amik a leginkább jellemzik a pénzhez való viszonyukat. Így sokan meg tudnak nyílni és mesélni az anyagiakhoz fűződő viszonyukról, amikről maguktól csak úgy nem beszélnének

- mondta el e pszichológus, aki nem győzte hangsúlyozni, hogy egy párkapcsolatban a legfontosabb sarokpontokat (ezek közé tartozik az anyagiakhoz való hozzáállás is) már a kapcsolat vagy a nagyobb fordulópontok (házasság, gyermekvállalás) kezdetén érdemes átbeszélni, 

sokszor ugyanis azt látjuk a terápiákon, hogy akik mindezt nem végzik el, nagyon könnyen belekerülhetnek olyan körbe, amiben aztán eltávolodnak egymástól

- jegyezte meg a szakember.

Tippek, hogy az anyagiak ne jelentsenek bajt

Az anyagiak miatt fellobbant feszültségek tehát a legtöbb esetben soha nem magáról a pénzről szólnak egy párkapcsolatban. Ezek inkább valamiféle vészjelzőként funkcionálnak, hogy valahol valami baj van. A pénzügyi viták hátterében sokszor húzódik meg a dominancia kérdése, nevezetesen, hogy kinek van döntéshozatali jogköre a kapcsolatban, ki mit kompenzál például a pénzzel és a többi.

Éppen ezért ha azt tapasztaljuk, hogy a mindennapi életünk során egyre többször kerülünk konfliktusba a párunkkal az anyagiak miatt, ne legyünk restek átgondolni, vajon tényleg csak a pénzről van-e szó. Azért hogy ilyen esetekben könnyebb legyen a valós problémák felfedése és a konfliktus megoldása, a pszichológus a következő tipptárat állította össze a Pénzcentrumnak:

  • törekedni kell a párok közti szövetség érzés kialakítására, úgy hogy közben a felek megszüntetik az egymással való versengést és játszmákat;
  • a kommunikáció megléte, bármi gondolat vagy kérdés felmerül a pár egyik tagjában azt ossza meg a másikkal, merjünk beszélgetni;
  • ne gyártsunk elméleteket, hogy mi van a másik fejében, inkább beszéljük át a problémákat, alakítsunk ki saját családszabályokat, amik bár építkeznek a magunkkal hozottakkal, de nem függnek tőlük;
  • a legfontosabb párkapcsolati sarokpontokat mindig időben, a kapcsolat legelején fektessék le a felek, hogy később ezek hiánya miatt elkerülhető legyen az egymástól való eltávolodás.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem