21 °C Budapest

Indul a ValóVilág: évről évre rosszabbul jár, aki utolsóként szabadul a luxusbörtönből

2020. augusztus 2. 07:01

Nagy dobásra készül az RTL, jön a ValóVilág jubileumi 10. évadja, amelyben a hírek szerint csakúgy mint a VV nyolcadik és kilencedik szériájában 36 millió forint lesz a fődíj, szemben a korábbi gyakorlattal, amikor a győztes egy autót, lakást, luxusutazást nyert és havi egymillió forintot kapott egy éven át. Bár úgy tűnhet, hogy a nyeremény az évek alatt megsokszorozódott, valójában amit a győztes hazavihet ma már jóval kevesebb. Utána számoltunk, hogy jobban jár-e 2020-ban a VV10 nyertese 36 millióval, mint a korábbi nyertesek a saját összegeikkel.

2020-ban ismét lakókra talál a luxusbörtön, amelyet az előző négy évadhoz hasonlóan ismét az RTL II-n sugároznak. A jubileumi évadba már július 6-tól várják a jelentkezőket, sokat viszont egyelőre nem árultak el a készítők a műsorról. Egy viszont már most biztos: a tét 36 millió forint lesz, vagyis havonta 3 millió forint üti a győztes markát egy éven át - ez derült ki abból a beharangozóból, amelyben Szomszédok Janka nénije újságolja a nagy hírt.

Ebből már kijöhet egy csinos kis lakás

- éli bele magát Janka néni a nyereménybe. Ebben természetesen igaza van, azonban nem mindegy, miben gondolkodik a nyertes: egy felkapott budapesti kerületben vásárolna lakást, vagy Piripócson. Ráadásul egészen a ValóVilág 7. évadáig a nyertes nem csak havi egymilliót kapott egy éven át, hanem autó és lakás is járt a győzelemért. Ennek tükrében úgy tűnhet, hogy a nyertesek egyre rosszabbul járnak, ahogy telnek-múlnak az évek és apad a nézettség... A Pénzcentrum most utána járt, hogy pontosan mennyivel.

Nem olyan nagy pénz az a havi 1 millió...

Amikor 2002-ben a ValóVilág először műsorra került, addig nem volt ismert ez a reality formula, és a műsor azt ígérte a nyertesnek örökre megváltozik az élete. Ezt egyrészt az garantálta, hogy 100 napig egy luxusvillában "tengetheti" majd napjait - kamerák kereszttüzében - és onnan kiszabadulva új életet kezdhet: lakást, autót és havi egy millió forintot kap majd egy éven át.

2002-ben a legelső nyertes havi szinten 1 millió forintot vihetett haza egy évig, és így történt ez 2003-ban, 2004-ben, 2011-ben, 2012-ben, 2014-ben és 2015-ben is a finálé után. 2016-ban volt az első olyan alkalom, hogy havi 3 millió ütötte a győztes játékos markát, és 2019-ben sem változtattak az összegen.

2020-ban szintén összesen 36 millió forint lesz a tét. (Meg a lét.)

Az alábbi grafikonon látható, hogy az összeg, amit a 2002-es játék győztese, Szabolcs felmarkolhatott havonta, annyira ki volt téve az inflációnak - ha a Való Világ nyereménye inflációkövető lenne, 2020-ban 1,9 milliót kellene kifizetnie. Tehát, amit Szabolcs 2002-ben 1 millió forintért meg tudott vásárolni, ma azt 1 913 439 forintért tudná megvenni.

A 2003-ban végződő show nyertesének nyereményét, ha ma fizetnék ki, akkor 1,8 milliót kellene kicsengetniük, ha az értékállóság lenne a cél. 2004-ben Milo távozhatott győztesként a valóvillából, neki ma 1,7 millió járna havonta egy évig. Természetesen ez csak egy gondolatkísérlet, arra viszont megfelelő, hogy lássuk: az hogy 2015-ig nem változtatta a havi egy milliós nyereményen, azt jelentette, hogy a játékosok minden évben rosszabbul jártak, mint az elődeik.

A 2015-ös évben VV Robin lett a szerencsés, amit ő akkor egymillió forint értékben vásárolni tudott, azt ma 1,1 millióért tudná megvenni. A grafikonon is látszik, hogy azokban az években stagnált, azért mégis jóval kevesebbet ér a 2020-as év távlatából az az 1 millió, mint amit pl, az első nyertes, Szabolcs tehetett zsebre.

2016-ban emelték a tétet... vagy mégsem?

A nyolcadik szériától kezdve a nyeremény már nem lakás, autó és havi egy misi egy éven át, hanem három millió forint havonta egy évig, összesen 36 millió. Tehát az összeg, ami 13 év alatt nem emelkedett - viszont inflálódott, elvileg megháromszorozódott. Nézzünk, hogy amit VV Soma, a 2016-os széria nyertese 3 millióból akkor meg tudott venni, mennyit kellene kifizetnie érte ma:

3,4 millió forintot! VV Zsuzsunak 2019-ben szintén már 3 millió forintot fizettek ki havonta. A 2020-as első negyedéves infláció miatt azonban amit tavaly meg tudott venni ezen a pénzen, ma 3,1 milliót kéne fizetnie érte. Úgy tűnik jobb, ha nem sokáig ül a nyertes a pénzen.

Na de mi van a lakással?

Nem szabad megfeledkeznünk a nyereménylakásokról sem - most a nyereményautóval nem foglalkozunk, hiszen annak értékcsökkenése nagyban függ attól, hogyan használják - hiszen a lakások az évek alatt, ha a nyertes nem kótyavetyélte el, megsokszorozhatták értéküket. Mivel a nyertesek nagyrészt Budapesten kaptak ingatlant, fővárosi lakások átlagos négyzetméterárait néztük vissza:

Hogyha például VV Szabolcs, az első nyertes megtartotta az ingatlanát, akkor amíg 2002 őszén 200 ezer forint körüli négyzetméter áron tudta volna eladni, ma akár 770 ezer forintot is elkérhetne négyzetméterenként. A több mint 3,5-szerese az eredeti árnak. Azt pedig nem is kalkuláljuk bele, hogy esetleg olyan helyen lehetett a lakás, ahol még többet érnek most - nem ritka a millió feletti négyzetméterár már manapság. Mi most csak az átlaggal számolunk.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Viszont például az utolsó nyertes, aki lakást is kapott, Robin 2015 márciusában hagyta el a villát. Akkor 321 ezer forintot árt átlagosan egy budapesti lakás egy négyzetmétere. Az ő lakása is, ha megvan még, akkor valószínűleg minimum a dupláját éri jelenleg.

Mivel nem tudjuk, milyen értékű, hány négyzetméteres ingatlanokat kaptak a nyertesek, nem tudjuk jobban megbecsülni, hogy mennyivel növelték azóta azok a lakások az értéküket. Az viszont biztos, hogy amíg a nyereményhez lakás is járt, addig sokkal "értékállóbb" volt összességében a ValóVilág műsorban kínált nyeremény, így 2020 távlatából.

A jelenlegi 36 milliós nyereményből pedig - ha hallgatna a nyertes Janka nénire - lehet, hogy most is telne egy "csinos ki lakásra" viszont mindenképpen szerényebbre, mint 2016-ban, amikor először jár havi 3 millió forint egy évig, lakás nélkül. Akkor még átlagosan 100 ezerrel kevesebbet kértek egy budapesti lakás négyzetméteréért. 50 négyzetméter esetén az már 5 milliós különbség!

Sic transit gloria mundi...

Mi lett végül a nyereményekkel, nyertesekkel valójában? - kérdezhetnénk. Ki jobban, ki rosszabbul gazdálkodott végül a nyereményével a luxusbörtönből való szabadulást követően. Az első reality 2002 szeptemberében debütált az RTL Klubon, amelynek győztese Mészáros Szabolcs lett - ő teljesen visszavonultan él, bűnügyi területen dolgozik.

A 2003 januárjában indult második szériát Vitkó László nyerte, aki Angliában kezdett új életet - a nyereményből állítólag nem maradt semmi, a dunavarsányi házán túladott, az autót összetörte, a havi egymilliót pedig elvitte egy veszteséges budai pizzéria. A - 2003 decemberében kezdődő - harmadik évadnak a végén Gyukin "Milo" Milovan került ki győztesen, aki akkor 18 éves volt. A nyereményről évekkel később azt mondta, nem pazarolta el.

A műsor hat év kihagyás után tért vissza: a negyedik széria győztese pedig Nagy Alekosz lett 2011 májusában. Ő nem volt olyan meggondolt, mint Milo, hiszen az RTL még ki sem folyósította neki a teljes nyereményt - amit havi szinten egymilliónként kapott volna - máris szerződést szegett: 2012-ben beperelte őt a csatorna. Az ügy 2017-re zárult le, Alekosz elveszítette a pert, a másodfokú bíróság döntése alapján vissza kellett adnia a győzelméért kapott lakását, ráadásul az 1,2 millió forintos perköltség is őt terhelte.

2012-ben Knapp Attila lett a ValóVilág 5. évadának nyertese, tudatosan visszavonult, és azt vallotta, hogy bár "sokan elhiszik, hogy gyökeresen megváltozik az ember élete, de úgyis eljön a hétköznapi élet". A műsor hatodik szériájának győztese Caversaccio Aurelio lett, aki később is a nyilvánosság előtt maradt, főként kétes ügyei kapcsán - még most is zajlik a tárgyalása, elsőfokon emberrabláért elítélte a bíróság tavaly.

A VV 7 nyertesével Mittly "Robin" Dáviddal kapcsolatban a legutolsó információ az volt, hogy ismét felszolgálóként dolgozik, a nyilvánosságtól azonban visszavonult, így nem tudni mi lett a nyereménye sorsa. A nyolcadik szériát Farkas Soma nyerte, aki egy éven három millió forintot kapott havonta - azaz 36 milliót összesen. A nyereményét hamar elköltötte, ingatlant és autót vett belőle. Azóta le ír cserélte autóját, méghozzá egy 2 millió forintos Putto nyereményből. Az utóbbi időben vloggerként tevékenykedik.

Én ezért a pénzért, akármilyen hihetetlen is, keményen megküzdöttem, és nem vagyok a Vöröskereszt, úgyhogy nem szeretnék senkinek adakozni belőle

- mondta győzelme után VV Zsuzsu, vagyis Varga Zsuzsanna tavaly, aki az első nő volt, aki megnyerte a reality showt. Az idei győztes, ahogy a villalakók kilétét is még homály fedi, így azt sem lehet tudni, mit kezdenének majd a nyereménnyel. Remélhetően okulnak a többiek hibáiból, és nem szórják el rögtön az "álomfizetést".

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 09:26
A lista győztese ugyanaz maradt, mint hosszú évek óta, de a dobogón így is változás történt. Politik...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm