9 °C Budapest

Indul a pénzosztás: tízezreket utalnak 2 héten belül a magyar családoknak

2019. augusztus 13. 14:29

Ahogy a tavalyi évben, idén is már augusztusban hozzájutnak a magyar családok a szeptemberben esedékes családi pótlékhoz. Mutatjuk, mikor és mekkora összegre lehet számítani.

A szeptemberi hónap mindig nagy anyagi megterhelést jelent azoknak a családoknak, akiknek iskoláskorú gyermekük van. Az új iskolatáska, tolltartó, tornafelszerelés, írószerek, füzetek összeadva nagy kiadást jelentenek a szülőknek. Természetesen vannak dolgok, amiket az előző évből tovább hozhat a gyermek, de a füzetekből és tankönyvekből minden évben újat kell vásárolni. A HelloVidék számításai szerint

egy általános iskolás gyermek iskolakezdése minimum 10-15 ezer forintba kerül, egy első osztályos gyermek esetén pedig legalább 20-25 ezer forint kiadást jelent.

Több gyermek beiskolázása 30 ezer forinttól indul, és könnyen meghaladhatja a 100 ezer forintot. Érdemes kihasználni az iskolakezdési akciókat, melyek már augusztus első felében elárasztják a boltokat. Az élelmesek több ezer forintot is lefaraghatnak a szükséges kiadásokból. 

A személyi kölcsön igénylések száma is megugrik szeptemberben: iparági információink szerint, mivel sok esetben ilyenkor kell letenni a kauciót az albérleti díjak mellett, így az iskolakezdés időszakában az igényelt hitelösszegek némileg magasabbak, átlagosan 1-1,5 millió forint között mozognak. 

Jó hír a gyermekes családok számára, hogy az erre a hónapra járó családi pótlék kifizetésére nem kell szeptember elejéig várni, hanem már augusztusban megkezdik az utalást, illetve a postai kézbesítést: a banki utalásra augusztus 26-án, hétfőn lehet számítani, a postázást pedig már augusztus 21-én megkezdik. Ez azt jelenti, hogy a bankszámlákon jellemzően 1-2 nap alatt írják jóvá az összeget, míg a postai kifizetés 4-5 munkanapot is igénybe vehet. 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az, hogy mekkora lesz a családi pótlék összege, függ a gyermekek számától, egészségügyi állapotáról és a család szerkezetétől is. Az alábbi infografika megmutatja, ki mekkora összegre számíthat 2019-ben:

{{EMBED:infogram_567f917f-0274-4687-8736-3f3d57342a1b}}

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem